Az Amazon készülő sorozata, mely A Gyűrűk Ura világában játszódik, semmilyen átfedésben nem lesz a Peter Jackson rendezésében készült filmtrilógiával, az örökösök feltételei szerint ugyanis egészében a másodkorban kell játszódnia – derült ki egy, a produkcióhoz közel álló szakértő nyilatkozatából.
Tom Shippey Tolkien-kutatóként felügyeli a milliárd dolláros adaptáció fejlesztését. A német Tolkien Társaságnak adott interjújában elárulta, hogy az író örökösei nem adtak engedélyt A Gyűrűk Ura című regényben szereplő események felhasználására, sőt, a másodkoron kívül semmi mást nem ábrázolhat a sorozat.
A sorozat kronológiailag megelőzi mind A Gyűrűk Urából, mind az előzményéből, A hobbitból készült filmtrilógiát.
A 3441 évet felölelő másodkor a Morgoth felett aratott diadallal kezdődik, és addig tart, míg az emberek és tündék Utolsó Szövetsége megdönti Szauron hatalmát.
A másodkorban virágzik fel Númenór, és ekkor kovácsolják a Hatalom Gyűrűit.
Az örökösök kikötése ugyanakkor szabad kezet is ad az Amazonnak Shippey szerint.
Tolkien posztumusz kötete, a Befejezetlen regék Númenórról és Középföldéről nem dolgozott ki minden részletet,
így a sorozat készítőinek lehetősége nyílik új szereplőket és történetszálakat hozzáadni az örökségéhez, ezáltal a rajongók nyitva hagyott kérdésekre kaphatnak választ.
„Kicsit egy aknamezőhöz hasonlít” a vállalkozás a Tolkien-kutató szerint.
A feldolgozásnak ugyanis minden szabadsága mellett hűnek kell maradnia az eredeti írásokhoz, az író által felépített történelem menetéhez, és nem keveredhet ellentmondásba a szövegek egyetlen részletével sem. Az Amazon az alábbi videóban adta tudtul a leszerződtetett munkatársak hivatalos névsorát. A produkcióról ezen felül továbbra is keveset tudni, azonban
valószínűleg 2020-ban kezdik a forgatást, és 22 epizódot terveznek.
A korlátozásról szóló hírt az örökösök a The Guardian megkeresésére nem kommentálták.
Forrás: The Guardian, borítókép: Amazon