A hollandok nem hagynak sok kétséget afelől, hogy szerintük hol van a street art helye a modern művészetben. Az irányzat legnagyobbjait bemutató amszterdami Modern Contemporary Museum Amsterdam (Moco) közvetlenül két múzeumóriás, a Rijks és a Van Gogh Múzeum tőszomszédságában található. A szeptember 30-ig látható Laugh Now kiállításuk egyenesen a graffitipápa Banksyről szól.
A tárlat kapcsán több érdekes kérdés is fölvetődik. Milyen problémákat idézhet elő, hogy a street art legismertebb képviselője középkori kódexmásolókat megszégyenítő eltökéltséggel titkolja valódi identitását? Meghatározhatja-e egy művész, kik, hogyan és mit gondoljanak róla?
A Moco Múzeumot 2016-ban alapította Kim és Lionel Logchies, akik galériájukban már korábban is nagy sikerrel állították ki street art alkotók munkáit.
Az amszterdami házaspár három éve szerezte meg az 1906-ban épült Villa Alsberg bérleti jogait, ahol a Banksy-tárlat saját gyűjtésükből és letétekből származó műtárgyai mellett egy időszaki Daniel Arsham-kiállítást is láthatunk.
Az állandó gyűjtemény bemutatja a kortárs street art gyökereit, néhány Keith Haring és Jean-Michel Basquiat alkotás erejéig, illetve ízelítőt kaphatunk KAWS, JR vagy az OSGEMEOS testvérek munkájából is.
A legnagyobb húzónév azonban kétségtelenül Banksy, akinek mintegy 40 alkotását nézhetjük meg szeptember végéig,
és olyan ismerős szimbólumokkal találkozhatunk, mint a smiley arcú rendőrök, a Flower thrower huligánja, vagy a Laugh Now majmai. Különösen szép válogatás gyűlt össze az úgynevezett roncsolt vásznakból, itt Banksy korábban vásárolt festményekre – legtöbbször 19. század végi idillekre – fest és stencilezik.
Mivel a kiállítóhelyként szolgáló villa eredetileg lakóépületnek készült, a terek sokszor szűkebbek és tagoltabbak, mint ahogy egy múzeumtól elvárnánk, a folyosók a fotózó látogatók tömegétől néha valóságos szelfibarlanggá változnak.
Ugyanakkor a lakóépületi jellegzetességek azt is kiemelik, hogy itt egy házaspár munkája, művészeti kapcsolatrendszere is föltárul előttünk,
hogy olyan anyagot látunk, amelyen egy kereskedelmi célú magángyűjtemény szemlélete érződik. Épp emiatt nagy szerep jut a személyes preferenciáknak, lehetőség nyílik arra, hogy olyan tárgyak kerüljenek kontextusba, amelyek valamilyen szempontból kilógnak egy adott életműből. Ide sorolható például ezen a tárlaton Jeff Koons 2013-ban a Dom Pérignon pezsgőmárka részére készített rózsaszín Vénusza, amelynek egy kisebb változatát tekinthetjük meg, vagy Dalí grafikája, amely az életmű szempontjából nem reprezentatív alkotás. Sok kritika éri emiatt a múzeumot, ugyanakkor éppen az ilyen jellegű tárgyakból következtethetünk a gyűjtők személyes érdeklődési körére vagy a műtárgypiac jellegzetességeire.
Még érdekesebb kérdés, hogy lehetséges-e street art alkotókat hagyományos kiállítótérben megfelelően vizsgálni.
Az egyszerű, velős üzenetek és a megszokott technikák itt is nagyon jól működnek, jóllehet a környezet, az utcai helyszínek által hozzáadott részvét és szociális érzékenység egy hagyományos múzeumban tompul, éppen úgy, mint az irányzat szerves részét képező törvényen kívüli attitűd. Hiszen nem mindegy, hogy a léggömbbért nyúló kislány emblematikus figurája egy elegáns, hagyományos kiállítótérben vagy egy rosszabb környék vedlett lépcsőjén jelenik meg.
A Moco igen szép kereskedelmi hasznot húz a street artból.
Tavaly több mint félmillió látogatóval Hollandia hetedik legfelkapottabb múzeuma lett. Ennek ellenére a Volkskrant, az ország harmadik legnagyobb napilapja néhány érdekes kérdést vet föl a gyűjtemény hitelességével kapcsolatban. Azzal együtt, hogy a cikk rosszindulatú pletykáknak is hitelt ad, kétségtelen, hogy hatására
a Moconak pontosítania kellett a kiállításokban néhány műtárgyleírást, illetve később egy installáció megszüntetése mellett döntöttek.
A cikk legizgalmasabb kérdése azonban arra vonatkozik, hogy valójában milyen joga és lehetősége van egy street art alkotónak arra, hogy elhelyezze és interpretálja munkásságát a művészeti közegben.
Már a Moco Múzeum bejáratánál szembeötlik a kiírás arról, hogy Banksy nem engedélyezte a kiállítást.
Mint ismeretes, a művész nincs oda azért, hogy része a hagyományos műkereskedelmi láncolatnak, nem örül, hogy egy olyan kereskedelmi vállalkozáshoz használják a nevét, mint a Moco. Erre egyébként honlapján föl is hívja a figyelmet. De szükség van-e egy olyan alkotó engedélyére, akinek az identitását senki sem ismeri?
2018-ban Milánóban a Pest Control, a művész jogi érdekeinek képviseletére létrehozott cég megpróbált föllépni egy Banksy engedélye nélküli kiállítás ellen.
Az olasz bíróság azonban a művész ismeretlen identitása miatt nem látta bizonyítottnak, hogy Banksynek mint alkotónak valóban a Pest Control lenne a jogi képviselője. Így, mivel az alkotások hitelessége nem kérdőjeleződött meg, a bíróság kimondta, hogy a tárlat megrendezése jogos volt. Ugyanakkor a Pest Control nemcsak alkotóként, hanem úgy tűnik, márkaként is Banksy képviselője, és ebben a minőségben nem adott engedélyt az emblémák használatára, ezért a múzeumban található szuveníreket, katalógusokat vissza kellett vonni. Az olasz példából kiindulva tehát a Moco Múzeum bátran használhatja Banksy nevét a tárlaton még akkor is, ha ez az alkotónak nem tetszik, mivel a kiállított művek többsége a Múzeum közleménye szerint rendelkezik a Pest Control hitelesítésével.
Adott tehát egy izgalmas kiállítás, amely nem illeszkedik az alkotó társadalmi szerepvállalásába, ez pedig jogosan dühíti Banksyt.
Ugyanakkor minden interpretáció egyenrangú, és tetszik vagy nem, az alkotónak egy közgyűjtemény, egy műgyűjtő, egy óvodás csoport vagy egy városi huligán véleménye ugyanannyit ér. Az már sokkal keményebb játék, hogy ki, mire és hogyan használja azt a művészeti irányzatot, amelynek a hozzáférhetőség és a társadalmon kívüliség az egyik legfontosabb ismérve. De természetesen az a forgatókönyv is elképzelhető, hogy az a Banksy, aki a bíróságon látszólag tehetetlenül pereskedik, magában félmosollyal nyugtázza, hogy ezeknek a tárlatoknak a segítségével mégis csak egy kis pénz áll a házhoz.
Banksy Laugh Now című kiállítása az amszterdami Moco Múzeumban látható 2019. szeptember 30-ig.
A borítóképen Banksy Battle of the Beanfield (2009) című műve látható.