Alig több, mint egy évvel a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod:) után itt egy újabb magyar film, amely a Z-generáció problémáiról és félelmeiről mesél. A végeredmény pedig ezúttal is megrázó és hatásos. Bár Hartung Attila filmje Schwechtje Mihály első egész estéséhez hasonlóan a cyberbullying jelenségét és a közösségi média fiatalokra gyakorolt negatív hatását vizsgálja, sokkal inkább a mai 17–18 évesek iskolán kívüli életébe nyújt betekintést.
A FoMo fiataljai buliról bulira járnak, Budapest ikonikus kocsmáiban és találkahelyein vonulnak, taxisofőrökkel és járókelőkkel keverednek vitába részegen, és életük nagy részét az online térbe kötve élik. Hartung rendezői bemutatkozása azonban csak első látásra tűnik bulifilmnek,
a kezdeti kedélyes bulizás és önfeledt tudatmódosítás hamar elfajul és átadja helyét a megrázó karakterdrámának.
A főszereplő négyesfogat, azaz a Falka tagjai minden pillanatukat közvetítik saját közösségi csatornáikon, leginkább challenge videókat készítenek, amelyekben egymást, a tanáraikat és az éjszakai tömegközlekedési járatok közönségét szívatják. Gergő (Yorgos Goletsas) azonban kevésbé bevállalós, mint a csapat többi tagja, így aztán társai folyamatosan biztatják arra, hogy ne csak ötleteljen, vállaljon is be végre valamit. A kimaradás miatti félelem (azaz Fear of Missing Out, röviden FoMo) Gergőt olyan cselekedetre készteti, melynek legnagyobb áldozata a töritanár lánya, Lilla (László Panna), azonban a bűnös is életre szóló leckét kap arról, hogy tetteinek milyen súlyos következményei lehetnek.
A FoMo alkotói merészet húznak azzal, hogy egy erőszakos bűncselekményt az elkövető szemszögéből mutatnak meg.
Azonban Hartung és írótársa, Kerékgyártó Yvonne nem mentik fel a bűnös(öke)t, a könnyűdrogoktól és alkoholtól fűtött bulizás mindegyik fél számára traumatikus élményekbe torkollik, melynek oka a felső középosztályhoz tartozó fiatalok felelőtlensége, a közösségi média toxikus természete, a kontroll hiánya és a tét- valamint következmények nélküliség. Ezzel együtt Hartung Attila nem rágja a néző szájába ezeket a téziseket, a konklúzió levonását ránk bízza. Azonban a befogadói munkát érzékletes szimbólumok segítik, melyek alapján az is egyértelmű, hogy
az alkotók nem kívánják áldozatnak beállítani a főszereplőt.
Gergő tériszonya konzekvensen vezetett motívumként vonul végig a filmen, a magasságtól való félelem leküzdése a fiú vezeklésének és bűnhődésének szimbólumává válik. Szintén nagy hangsúly helyeződik a torzult valóságérzékelésre, pontosabban annak a kontrasztnak a bemutatására, mely a két fél szemléletmódja között húzódik:
a Falka tagjai, saját szabályrendszerük értelmében egymás között legitimálják az erőszakot, hol áldozathibáztatásba menekülve, hol Lilla egyes reakcióit félreértelmezve.
Gergő eleinte saját maga felmentésére keres ürügyet, ám lassan tudatosodik benne, hogy tettére nincs bocsánat, ezt nem lehet csak úgy megmagyarázni, sem pedig elkenni, legalábbis a saját lelkiismeretét tekintve biztosan nem. Talán ez a jellemfejlődés az oka annak, hogy a néző tud menni Gergővel, annak ellenére, hogy nem ért egyet viselkedésével, sőt, nem is különösebben szurkol neki, mégis érthetővé válik, miért vetemedett ilyen tettre. A következtetéseket tehát nem a film vonja le helyettünk, mindenesetre – és ez a FoMo egyik legnagyobb érdeme –
a készítők fokozatosan lerántják a leplet az instafilterek és menő challenge videók mögötti rideg valóságról, filmjükbe így jó adag társadalomkritika is vegyül.
Amellett, hogy az online tér veszélyeire és a zaklatás különböző módszereire hívják fel a figyelmet, a hétköznapokból vett párbeszédekben a xenofóbia, a rasszizmus, a Trianonnal kapcsolatos feszültségek és az antiszemitizmus is érezhetően a felszínre kerülnek, érzékeltetvén, hogy a pörgős pesti éjszakák és az alkoholgőzös partyk is ugyanabból a sérelemmel és indulattal teli társadalomból nőnek ki, amely az idegengyűlöletet és a kollektív traumákat is magában hordozza.
Külön öröm, hogy a jó dinamikájú párbeszédek hitelesen hangzanak el a főszereplők szájából.
Yorgos Goletsas, aki „civilben” a Deep Glaze zenekar frontembere, a Falka tagjai (Bouquet Gergely, Pokorni Ábel és Sipöcz András), valamint László Panna mindannyian megszabadulnak a színészi maníroktól, végig hihető, hogy mai tizenhét-tizennyolc éves fiatalok beszélgetéseit halljuk. Hartung remekül vezeti színészeit, akik érezhetően bele tudták csatornázni saját egyéniségüket az alakításukba.
A FoMo formanyelve stílusos és fiatalos, a fiatal szakemberekből álló stáb úgy tűnik, fontosnak tartotta, hogy azokat is lekösse, akik főként pár perces Youtube-videókat és Instagram-sztorikat fogyasztanak az óraközi szünetekben. A játékidő első tizenöt percében, azaz a bonyodalmat indító bűn megtörténtéig lendületes buliszekvenciákat és a Falka videóiból kivágott jeleneteket látunk, melyek gyorsan és hatékonyan festenek átfogó képet a mai tizenévesek szubkultúrájáról. Már ebben az erős kezdőjelenetben remekül keverednek egymással az M. Deák Kristóf operatőr által felvett, valamint a szereplők által mobiltelefonokkal rögzített beállítások. Ez a megoldás egyébként végigvonul a filmen,
gyakran váltják egymást a found footage-jellegű felvételek és a komoly műgonddal megkomponált snittek, melyek együtt sajátos hangulatot teremtenek.
A film folyamatosan ütközteti a közösségi média felületein átszűrt valóságot a szereplők által tapasztalt hétköznapokkal, ezt a mobillal felvett beállításokon túl egy izgalmas rendezői megoldás is nyomatékosítja: két olyan jelenet is van, melyben a szereplők fotókat készítenek, a vaku villanására pedig Gergőn kívül minden szereplő mozdulatlanná merevedik, arckifejezésük és testtartásuk a kép készítésének pillanatában reked. Gergő a nézővel együtt vizsgálja meg a vicsorgó arcokat, legyen szó a látszólag meghitt és idilli családi fotóról, vagy a haverokkal közös szelfiről. Hartung ezzel a frappáns megoldással érzékelteti fő tézisét, azaz az online tér személyiségtorzító, a féktelen, cél nélküli exhibicionizmust és a mesterségesen konstruált identitást előtérbe helyező hatásait.
Hartung Attila rendezői bemutatkozása tehát egy friss, izgalmas kérdéseket és aktuális problémákat feszegető darab, mely egyszerre szól a Z-generációhoz és az idősebbekhez,
ráadásul hosszú idő óta messze a legjobb filmzenei válogatást kínálja olyan előadókkal, mint a Fran Palermo, a Dope Calypso, a Mary Popkids vagy a Deep Glaze. Bár a szkript egyes pontjai és megoldásai kissé tankönyvszerűnek hatnak (azaz, mintha inkább a drámai hatás fokozása érdekében történne valami úgy, ahogy, sokszor nem egészen organikusan fejlődve az előzményekből), a FoMo így is egy figyelemre méltó munka, melyről sokat lehet, sőt, kell is beszélni és vitatkozni.
FoMo – Megosztod, és uralkodsz, 2019. Rendezte: Hartung Attila. Írta: Kerékgyártó Yvonne, Hartung Attila. Szereplők: Yorgos Goletsas, László Panna, Bouquet Gergely, Pokorni Ábel, Sipöcz András, Stohl András. Forgalmazza: Mozinet.
