Lehetőségek
A napon megszáradni,
olvadni, mint a vattacukor
egy idegen szájban,
rádióból nyelvet tanulni,
egy mezítláb egyensúlyozó
portugál lány méhében
rejtőzködve megtagadni anyánk,
majd újjászületni a fűben
bóklászó sünök közé,
vattacukron felnőni,
odatapadni bőrhiányos
bennszülöttekhez egy
alvás utáni teaszünetben,
azon gondolkodni, amin
mindenki más gondolkodik,
unalomból házat építeni egy
leomlani készülő viadukt lábainál,
amit végül lebontanak.
Anyám
Ha valamit el kell mondanom, jobb
mindjárt rögtön, nem érzem szellemesnek
magam, szerencsére ezt csak kevesen
tudják, anyám sejti, cseresznyével
kínál, meg kell locsolni a muskátlit
különben csirkefogó lesz belőled,
mondja. Sápadtan bólogatok, amint
kihátrál a bizonyítási vágy
belőlem, és ami pedig marad, úgy
fakad fel gyermeki szeretetként,
mint diszpécserből a futószalagnál
dolgozók testi épségét védő
kiáltás, álszeméremből hallgatok,
nem mintha eddig megszólaltam volna.
Valóságos
Pusztulnak a mályvarózsák a kertben,
de minket igazából az érdekel,
ami a szobában történik.
Elcsattan egy pofon, és a ház
asszonya nem találja a vegetát, pedig
ő főz, mos, takarít mindenkire.
Egyetlen vigasza az ének, és a
zene, amit rádión hallgat, igaz,
hogy nincs hozzá megfelelő antenna.
A sercegés csak tovább növeli a
helyzet természetességét, mert
az az érdekes, ami valóságos,
nem az, mit holmi firkászok egy este,
elzárva a csapot, kitalálnak.
Borítófotó: Wallpaper Access