Szerintem nincs olyan, hogy általános tapasztalat,
és ha volna, hol tárolnám ebben
az egy hálószobás lakásban? Hogyan vinném magammal
mindenhová ezt a nehézkes ötletet, / övtáskában vagy
talán egy nagyobb, visszazárható zacskóban? / Különben is,
milyen színe lenne? És ki hordaná azt a színt
egyáltalán? Ki akarná kézbe venni, / simogatni egy ennyire
puha, fenyőszerű, ennyire hihetetlenül bizonytalan felületet,
és milyen hosszan simogatnánk, mielőtt belebetegszünk
a következetlenségébe? / Nem hiszem, hogy bármelyik
sajátosságunk bármi máshoz hasonlítható lenne. Szerintem mi mind
égő épületek vagyunk, futótüzek esetleg. A fáink kidőlnek, igen, /
de nézd, ahogy nincsenek szinkronban egymással. / Egyáltalán nem
törődnek a többivel. / Hogyha létezne valami univerzális,
szeretet, akkor mi mind féktelenül égnénk, nem igaz?
Egy bogár az üvegben megtesz mindent, ami tőle telik,
és én figyelem. Láthatóan nem zavarja a társaság.
Egyikünk se tudja, hogyan kerültünk ide mi ketten,
ezért kérdezem, mire jó nekem egy rózsa? Csak a gazdagoknak
van kicsi vázájuk. A rózsát egy sörös üvegbe teszem,
ami majdnem olyan, mint a befőttes üveg. Láthatóan nem tetszik
neki a vicc – nem a rózsának, hanem a bogárnak. Felajánlom a rózsának.
Gondolom, mindketten meg fognak halni, de az egyikük szájában
szirmokkal halhat meg. Az sokkal menőbb lenne,
mint éhesen meghalni. Én is egy üvegben vagyok, érted?
De nem vagyok éhes. Nem, nem vagyok éhes. Nem fogom
kienni a bogarat az üvegből. Mint a rózsa, csendben állva halok
majd meg, kitartott nő. Mindenki gyászolja a rózsát, de később
senki se emlékszik rá. Egyáltalán nem hasonlítok a bogárra. Látod?
Ott van az ajtó. És én meg se közelítem.
Fordító: Rév Tamás
Borítófotó: For Woman Who Rare