Átalakul idén a Campus Fesztivál: augusztus közepétől szeptember közepéig tartó rendezvénysorozatot indítanak Campus Eleven néven, így az eddigi négy nap helyett tizenegy alkalommal kapnak a látogatók fesztiválélményt Debrecenben.
A szervezők közleménye szerint a koncert- és fesztiválpiacot teljesen átírta az új koronavírus okozta járványhelyzet, így alakult át az idénre tervezett tizenharmadik Campus Fesztivál rendhagyó programsorozattá, hogy idén se maradjon Debrecen fesztiválélmény nélkül. „Amikor a Campus Eleven programsorozat megszervezése mellett döntöttünk, arra törekedtünk, hogy a lehető legjobb alternatívát valósítsuk meg” – magyarázta Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.
Augusztus 19. és szeptember 19. között a 11 kiemelt estén összesen több mint 150 zenés produkció várható.
A programban fellép többek között a Punnany Massif, Rúzsa Magdolna, Majka & Curtis, a Vad Fruttik, a Kowalsky meg a Vega, a Honeybeast, a Wellhello, Horváth Tamás, a Follow The Flow és a Halott Pénz is. A fesztiváligazgató megjegyezte, hogy a koncertek mellett számos kísérőrendezvénnyel is készülnek.
A helyszín ezúttal is a Nagyerdei Víztorony és a Nagyerdei Stadion környéke.
Kiemelt szerepet kap a stadion melletti rendezvénytér, a HALL és a víztorony mellett fás, ligetes terület.
A Campus Fesztiválra korábban megváltott bérletek automatikusan érvényesek a Campus Eleven rendezvénysorozat minden napjára,
azonban dönthetnek úgy a bérlettulajdonosok, hogy a 2021-es Campus Fesztiválon érvényesítik már megvásárolt jegyüket, illetve akár az ár visszatérítését is kérhetik.
Forrás: MTI, borítófotó: Campus Fesztivál