Kézműves rémálom a film utcában

„A médium maga az üzenet” – hangzik magyarul Marshall McLuhan szállóigévé vált tételmondata. Lichter Péter és Máté Bori pedig akarva-akaratlanul is borzasztó találó módon ragadta meg a mondat velejét. Hiszen legújabb filmjük lényege éppen az, hogy horrorfilmek fizikai kópiáit traumatizálva ábrázolják a horrorfilmeket átitató gondolatiság néhány fontos kulcsfogalmát.

Ehhez a küldetésükhöz pedig Noël Carroll The Philosophy of Horror, or Paradoxes of the Heart című nagy hatású, 1990-ben megjelent zsánerelméleti művét tették meg kiindulópontnak. Carroll könyve az elsők közt tárgyalta mélyebb filozófiai, elméleti kérdések mentén a filmtörténet egyik legelsőként megszilárdult, és hosszú ideig viszonylag népszerűnek számító műfaját, és azóta is a zsáner egyik alapvetése.

Míg a fikciós művek adaptálása már a filmezés korai éveitől kezdve kézenfekvő iránynak bizonyult (mégiscsak megvan az írott anyag jó része), addig az elméleti írások filmre vitele amennyire megvalósíthatatlannak, értelmetlennek látszott, annyira kevesen is foglalkoztak vele.

Talán lehetetlen missziónak is tűnhet egy-egy elméleti szakszöveg megfelelő mozgóképes feldolgozása,

ami nem pusztán az anyag felolvasásából és jelenetek oktatóvideószerű összevágásából áll. Lichterék azonban pontosan erre tesznek kísérletet. Egy szakmai értekezés hét sarkalatos fogalma köré szerveződő alkotásról van szó, amely nagyon is tudatosan használja az alapjául szolgáló műveket – legyen az akár maga a szakirodalom, akár filmek nyersanyaga. A horror filozófiáját több rövidfilmfesztivál is műsorára tűzte, valamint a híres Sight & Sound filmes szakfolyóirat 2019 legjobb videóesszéi közé választotta az első három szegmenst magába foglaló kisfilmet. Ám a videóesszé fogalma közel sem fedi le azt, amit A horror filozófiája valójában képvisel.

Lichter és Máté a Rémálom az Elm utcában, valamint első folytatásának 35 mm-es eredeti kópiáit prédálták el a film elkészítéséhez.

Míg a montázs, a perforációval történő keretezés, a negatívra rajzolás, satírozás vagy éppen az egyes színek megválasztása nagyon is tudatos „képrombolás” és manipuláció eredményei, addig az alkotók elmondása szerint

a rothasztás során lejátszódó biokémiai folyamatok nagymértékben véletlenszerű roncsolásokat eredményeztek az egyes képkockákon.

De ezek a véletlenből fakadó valószerűtlenségek is nagyban hozzájárulnak ahhoz, ahogy a végeredmény a horrorról beszél. Habár a film önmagában nem válik a konvenciók szerint értelmezett horrorfilmmé, sem a zsánerről szóló dokumentumfilmmé, Carroll fogalmi kereteit használva és Freddy Krueger történeteit újradolgozva képes megragadni, megeleveníti és metafizikai síkra terelve értelmezni a borzalom mibenlétét.

Carroll elméletének középpontjában a horror azon paradoxona áll, hogy a néző olyan dolgot szeretne látni, átélni, amitől a való életben iszonyat töltené el.

A félelem elsődleges forrása pedig a hétköznapi, nyugodt világot alapjaiban megrengető, felbolygató, abba erőszakosan behatoló szokatlan, felfoghatatlan dolgokban keresendő. Kontrollált, biztonságos környezetben, fikciós műveken keresztül megtapasztalni azonban olyan erős kíváncsiságot gerjeszt, amitől nehéz szabadulni: sokak számára ebben rejlik a horror vonzereje. A horror filozófiája pedig szinte tökéletesen dolgozza fel ezt a gondolatot. A film csak az utolsó szegmensben ér a paradoxon kérdéséhez, viszont amíg odáig eljut, különös és absztrakt módokon láthatjuk életre kelni a szó etimológiáját, a horror érzelmeit, „földrajzát” vagy térérzékeltetését, a lappangó kíváncsiságot, a lovecrafti kozmikus rettenetet és a horror alapvető vonzerejét megjelenítő fejezeteket.

Lichterék kísérleti filmje technikai szempontból és gondolati síkon nyújthatja a legtöbb izgalmat, hiszen cselekményről aligha beszélhetünk.

A hét fogalom köré szerveződő szegmens tónusában jelentős mértékben eltér. Ehhez alkalmazkodik a montázs ritmusa, a színvilág, valamint az önálló entitásként is kiváló zene. Horváth Ádám Márton hol atmoszférikusabb, hol búgó, morajló, máskor pedig dallamokat is rejtő zenéi rendkívüli erővel húzzák alá az egyes részletek hangulatvilágát és dinamikáját, de önmagukban hallgatva is meditatív utazásra invitálnak (ami a téma természetéből fakadóan nem minden pillanatában kellemes).

Ahogy az eddigiekből is világos lehet, a filmanyagnak nem puszta destrukciójáról van szó, hiszen a fogalmakat tartalmazó inzerteknek és a zenének köszönhetően olyan új értelmezési tartományok jönnek létre a celluloid újrafelhasználásából, amelyek filmen eddig talán sosem látott keresztmetszetét adják művészetfilozófiának, filmelméletnek és képzőművészetnek.

Az alkotók felboncolják, darabjaira szedik a narratív film szövetét és a legszorosabb értelmében a film hordozóanyagát is.

Majd annak különböző módokon történő „meggyalázása” után az őrült tudósok kénye-kedve szerint összefércelik, hogy az így létrejövő filmjük Frankenstein monstrumaként támadjon fel és értelmeződjön újra. A zsigeri borzalmak elszenvedő alanya tehát maga a filmtest, a celluloid, ami így egy plusz metaréteggel vonja be a létrejövő különös, nem-cronenbergi új húst. Ezzel egy időben pedig a nézőben is létrehozza az iszonyatot, mert elsőre felfoghatatlan, taszító érzetet kelt.

Nem akarunk odanézni, de a film szokatlansága megköveteli a figyelmet.

A néző talán akkor jár a legrosszabbul, ha hagyományos filmként közelít A horror filozófiájához. Egy olyan, több érzékszervre ható, a végletekig absztrakt, avantgárd képzőművészeti alkotásról van szó ugyanis, amely az alapanyag felzabálása, bekebelezése után filmnek álcázza magát. De elméleti alapismeretek nélkül nehezen értelmezhető vagy befogadható (és még talán azok birtokában is). Film és elmélet, alkotómunka és művészetfilozófia, álom és ébrenlét összemosódása új jelentést hoznak létre horrorfilmek nyersanyagán. A hordozó pedig nemcsak közvetítője az üzenetnek, de tárgyát is képezi annak. McLuhan mind az összes létező ujját megnyalná.

A horror filozófiája (The Philosophy of Horror), 2020. Rendezte és vágta: Lichter Péter és Máté Bori. Szövegrészletek: Noël Carrol. Zene: Horváth Ádám Márton. Forgalmazza: Mindwax.

A horror filozófiája a Magyar Filmadatbázison.