A found footage technikára épül az az egész estés magyar film, A horror filozófiája, melyet beválogattak a jubileumi 50. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál programjába.
A Lichter Péter és Máté Bori rendezésében készült absztrakt film független produkció, nemzetközi premierjét az alkotók megosztva tartották a Torino Film Festivalon és a Cottbusi Filmfesztiválon 2020 decemberében. Pár héttel később A horror filozófiáját a neves brit filmfolyóirat, a Sight and Sound 2020 legjobb esszéfilmjei közé válogatta. Idén pedig Rotterdamban mutatkozhat be a holland közönség és szakma előtt.

Az 1972-ben alapított fesztivál különös figyelmet fordít a szerzői, kísérletező, határátlépő alkotásokra. Idén egyedülálló módon februárban és júniusban is megtartják. Télen online szegmenst rendeztek, de júniusban várhatóan már helyszíni vetítések is lesznek. A horror filozófiáját 2021. június 2-6. között fogják vetíteni a hivatalos program Regained elnevezésű szekciójában, ami esszéfilmek, dokumentumfilmek, hibrid és kísérleti művek bemutatkozó terepe.
A válogatásba olyan klasszikus rendezők eddig ismeretlen, restaurált munkái is bekerültek, mint Orson Welles vagy George A. Romero.
A horror filozófiája a rendezőpáros második közös egész estés munkája. A hét szegmensből álló absztrakt horrorantológia Noël Carroll híres műfajelméleti könyvére, a The Philosophy of Horrorra (1990) épül.
A képsorokat a Rémálom az Elm utcában, Rémálom az Elm utcában 2.: Freddy bosszúja 35 mm-es tekercsei segítségével hozták létre.
A két nyolcvanas évekbeli slasher horror kópiáit roncsolták, festették és karcolták. A film a zsánerfilmek és az avantgárd, a filmelmélet és Hollywood érzéki összemosására tesz kísérletet: arról a kísérteties gyönyörről tudósít, amit a művészetelmélet vagy egy jó horrorfilm is kiválthat a befogadóból.

A horror filozófiája tehát a found footage műfajába tartozik: ez az ötvenes évek óta virágzó kísérleti filmes irányzat elsősorban talált nyersanyagok újrafelhasználásával dolgozik. Itthon Bódy Gábor és a Balázs Béla Stúdió több alkotója kísérletezett talált nyersanyagokkal, később Forgács Péter munkái váltak nemzetközileg ismertté.
A rendezők nem titkolt célja egy mély műfajelméleti meditáció létrehozása volt,
ami a művészetfilozófia és a popkultúra összefonódásának örök szépségét ünnepli, hiszen a filmelmélet maga egy mágikus, titokzatos tér, amiben jó elmerülni. A zene Horváth Ádám Márton munkája. A horrorantológia producere és fesztiválstratégája, Nedeczky Dóra elmondta, hogy a filmet itthon is tervezik bemutatni, a vírushelyzettől és a filmbemutatók várható bőségétől függő formában.
Borítókép: A horror filozófiája