70 éve, 1950 júniusában jelent meg az ekkor még Építünk elnevezésű periodika első lapszáma. Az Alföld múltjáról, jelenéről és jövőjéről Szirák Péter irodalomtörténésszel, a folyóirat főszerkesztőjével beszélgettünk.
KULTer.hu: Milyen szakaszokról, kiemelkedőbb állomásokról beszélhetünk az Alföld történetében?
Az 1950-es években az irodalmi folyóiratokat vidéken is azért alapították, hogy a berendezkedő Rákosi-rendszer propagandájának orgánumai legyenek. Az Építünk már a címében is hirdette ezt a megkérdőjelezhetetlen „küldetést”. A korabeli lapszámokat böngészvén aztán az lesz érdekes, hogy miként tud egy-egy közleménnyel – akarva-akaratlanul – kibújni a lap a „szocialista realizmus” fémes szorításából. A jeles debreceni költő, Kiss Tamás kezdeményezésére az Építünkből Alföld lett:
már ez az 1954-es átnevezés is a nyitottabb és szabadabb szerkesztés ígéretét hordozta. ’56 májusában az Alföldben publikált a korábban évekig hallgatásra ítélt Szabó Lőrinc és Weöres Sándor.
A folyóirat igazán a hatvanas évek közepétől vált országos jelentőségűvé. Ebben az időben egy új értelmiségi beszédközeg megteremtését szolgálták a közművelődési-szociográfiai témájú publikációk, s ezekhez társult a hetvenes évektől a kulturális nemzetegyesítés jegyében a határon túli magyar irodalom anyaországi reprezentációjának feladata. De ez a misszió nem volt kizárólagos, az Alföld ekkor sem volt egyhangú: itt jelentek meg Oravecz Imre első versei, Celan-fordításai, először itt hopi-költeményei,
1974 júniusában nálunk debütált Esterházy Péter.
A tanulmány- és kritikarovatban együtt jelent meg – többek között – Barta János, Béládi Miklós, Görömbei András és Kulcsár Szabó Ernő. Aztán a múlt század utolsó másfél évtizedének útkeresési-megújulási szakaszában leginkább a fiatal szépírók és értekezők lapjává váltunk: a líra- és prózafordulat újabb hullámainak, valamint a friss szellemi orientációkat kereső irodalomtörténészek és kritikusok egyik fontos fórumává.
KULTer.hu: Az Alföld mint jelentős hagyományokra visszatekintő szellemi műhely is meghatározó szereplője a hazai folyóiratkultúrának: egyrészt a folyamatosan megújuló, de magas minőségű teljesítményében állandó törzsszerzői gárda, másrészt a tehetséggondozásban betöltött szerepe révén (az Alföld Stúdió tizedik antológiája 2018-ban jelent meg). Hogyan jellemezhető, és miért lehet fontos ez a műhelyjelleg?
Akkor jó egy irodalmi folyóirat, ha szellemi műhelyként tud működni. Ennek igen fontos mozzanata a megőrzés és megújulás finom arányának biztosítása. Így a munkatársak és az olvasók megbecsülése, a hozzájuk való hűség, s ugyanakkor új szerzők és olvasók laphoz vonzása. Buda Ferenc alig múlt 18 éves, amikor elsőéves egyetemistaként, 1955 tavaszán három verse megjelent az Alföldben. Azóta is, immáron 65 éve, megtisztel bennünket az írásaival. Az idén novemberben lesz 58 éve, hogy Oravecz Imre első publikációja megjelent a lapban, s az Alkonynapló egy részletét most hoztuk a júniusi számban.
A tehetséggondozásnak országosan is egyedi formája a 70-es évek eleje óta, vagyis mintegy 50 éve működő Alföld Stúdió, amely az irodalmi generációk egész sorát segítette az indulásban.
A debreceni, a pesti, s némelykor a miskolci egyetem hallgatói rendszeresen összejárnak, hogy különösebb intézményi kötelmektől mentesen eszmét cseréljenek irodalmi és mozgóképi művekről, s ily módon módszertani megfontolásokat, értékpreferenciákat, értelmezői attitűdöket tegyenek próbára, mérjenek össze, s akár cseréljenek is ki. Ők jelentik az Alföld szemle- és tanulmányrovatának a legmegbízhatóbb utánpótlását.
KULTer.hu: Az 1960-as, 1970-es évektől kezdve több vidéki irodalmi folyóirat is egyre jelentősebb szerephez jutott a hazai kulturális közegben. Míg eleinte a (provincializmus értelmében vett) regionalitás kritikaként fogalmazódott meg velük szemben, addig később mintha inkább erényt tudtak volna kovácsolni ebből az orgánumoknak. Milyen szerepet tölt be napjainkban a város, a szűkebb régió irodalmi-kulturális életében az Alföld?
Tavaly októberben kerekasztalt szerveztünk az irodalmi folyóiratok hasznáról, s ott a kecskeméti Forrás, a pécsi Jelenkor, a szegedi Tiszatáj és a debreceni Alföld viszonylatában is sok megfontolandó dolog hangzott el a provincializmusról és a regionalitásról, de még inkább a lokalitásról, arról, hogy
minden irodalmi folyóiratnak fontos szerepe van a helyi szellemi közeg létrehozásában és ápolásában.
Mindezt leginkább úgy szolgálja, ha a nagyvilág irodalmát közvetítve a helyi értékeket bekapcsolja az országos és a határokon túli eszmecserébe. Az Alföld – a stúdiónak is köszönhetően – hagyományosan sok helyi fiatalt közöl. Az irodalmi folyóiratnak mint közös vállalkozásnak az a jelentősége, hogy a tájékozódás elősegítése, az alkotókedv előhívása révén növeli az otthonosságérzetet, s én hiszek benne, hogy ezáltal hozzájárul a város és környéke élhetőségéhez, sőt, egy mindezeken túlra nyúló szellemi baráti kör fenntartásához.
Talán nem hübrisz azt mondani, hogy ez volna az „Alföld-család”.
KULTer.hu: A nyomtatott folyóirat (illetve könyv) műfajának harmadik évezredbéli, homályos jövőképére vonatkozó kérdések nem újkeletűek – Aczél Géza, akkori főszerkesztő már 2000-ben, az Alföld 50 éves évfordulójára közölt írásában némileg borúlátóan fogalmazott ezzel kapcsolatban, ugyanakkor a többek által prognosztizált drámai változások egyelőre mintha váratnának magukra. Miben lehet egyedülálló a nyomtatott folyóirat a 21. században? Hogyan reagálhat, egyáltalán szükséges-e reagálnia megváltozott tartalomelőállítási és –fogyasztási szokásainkra?
2016-ban, amikor főszerkesztőként átvettem a lapot, fiatal kollégáimmal úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a print változatot. Egyrészt azért, mert a könyvformátum tartós fennmaradásában még mindig több alapunk van hinni, mint a digitális hordozók időtállóságában. Másrészt azért, mert
a mi olvasóink igénylik a nyomtatott kiadást: például a hosszú és igényes tanulmányok egyetemista studírozói szívesen aláhúzzák a lényeget vagy jegyzetelnek a margóra.
A print kell a könyvtáraknak, az előfizetőknek, a gyűjtőknek. Szeretjük a friss lapszámok illatát és a régiek patináját. Most, hogy a rendkívüli helyzet miatt ideiglenesen nincs, nagyon hiányzik. Sokan sokszor töprengtek már a tartalomelőállítási módok és az olvasási szokások változásán, a kattintásszám sikermutatójától az online olvasás pásztázó, felszínes gyorsaságáig. A minőségi irodalom és a print valóban inkább az elidőzés és az elmélyülés médiuma. Azzal együtt, hogy az online sem nélkülözhető ma már a figyelempiacon. Itt ajánlókat, ízelítőket közlünk, de van úgy, hogy a printben nem publikált különleges tartalmakat (pl. más lapok szemlézését) is.
KULTer.hu: Az utóbbi időszakban több jelentős változás is zajlott az Alföld életében: megújult a folyóirat vizuális megjelenése, illetve online felülete, valamint elindult az Új Alföld Könyvek sorozat is. Mit tudhatunk ezekről a változásokról?
Egy negyedszázad után, 2020 januárjától új külcsínben jelenik meg a lap: egy alapvetően hagyományőrző átformálás, de egyszersmind egy korszerűbb tipográfia jegyében. Ezzel egy időben átalakítottuk az online felületet is. Mindez követte a belbecs évek óta zajló megújítását, amelynek célja egy sokhangú és szellősebb folyóirat kialakítása. Ezt a célt szolgálják a megsokasodó írói esszék, útirajzok és interjúk, valamint az egy-egy kérdést/jelenséget tudomány- és művészetközi távlattal megmutató tematikus számok sora („Pénz”, „Összeomlás”, „Állat”, „Halál”, „Határ”). 2018-ban együttműködésben a Méliusz Juhász Péter Könyvtárral Új Alföld Könyvek (ÚJAK) címmel újraindítottuk a folyóirat könyvsorozatát.
Az első kötet, Nyugvó energia címmel, az Alföld Stúdió 10. antológiája volt, bemutatóján köszönthettük az első gyűjteményben, 1971-ben publikáló Imre László tanár urat.
Megjelentettük még Molnár Gábor Tamás (Visszacsatolások), Bódi Katalin (Éva születése) és Fodor Péter (Újrajátszás) tanulmánykötetét, a FISZ-szel közösen a Milyen állat? című értekezésgyűjteményt, valamint Áfra János és Szegedi-Varga Zsuzsanna közös könyvét, a Termékeny félreértést.
Az elmúlt években többet tudtunk találkozni az olvasóinkkal is – határokon belül és kívül.
Hajdúszoboszlón személyesen is megismerhettük az egyik ötven éve hűséges olvasónkat, Varsóban pedig olyan hungarológus hallgatókkal találkoztunk, akik most kezdték forgatni a lapot. Az elmaradt támogatások és a pandémia okozta rendkívüli helyzetben most sem a lendületünk tört meg, hanem a lehetőségeink szűkültek be. Alig várjuk, hogy ismét nyomtatott számokkal kedveskedhessünk azoknak, akik kíváncsiak az Alföldre!
KULTer.hu: 2016 januárja óta vezeted főszerkesztőként az Alföldet. Hogyan értékelnéd az elmúlt bő négy évet, illetve milyen tervekkel, célokkal tekintetek a jövőbe?
A szerkesztés csapatmunka. Mint a futballban: az egyéni és a csapatjáték feltételezi egymást. Mindenesetre ebben a négy évben nem fenyegetett bennünket a „kiesés réme”: a magyar irodalmi folyóiratok élvonalában maradtunk. S talán még növelni is tudtuk a lap olvasottságát. Már ezt fenntartani sem volna kevés. A finanszírozás nem rajtunk múlik, a többin elszántan dolgozunk kollégáimmal: Áfra Jánossal, Fodor Péterrel, Herczeg Ákossal és Lapis Józseffel.
A borítófotót Szirák Sára készítette.
