járomcsontok
kihagylak a gondolatból.
a járomcsontod marad,
amit beszorítottam a két
tenyerem közé.
kinyúlt karom feszeng,
ujjbegyemmel alig érlek.
a nullszögben két ajak
leheletet cserél.
majd a járomcsontod
kinövi a bőrt, a víz magára
hagyja sejtjeit, öreggé
teszi, de a csont
alakja megmarad. az íve,
meg a mozdulat, kinyújtott
és összezárt karok.
kihagytalak.
kiszűrlek a fotókarton
alól, elcsendesült vakuemlék
maradsz, ha két karom
kinyújtom, még elérem
a járomcsontodat.
elölről
nyár. az évszakunk.
boldogságunk, öregségünk.
kiválnak a tenyered vonalai,
a mosott ruhát ráteríted.
körmeid a lassúságra bízod.
ujjperceid mérik az időt,
lépteiddel fára mászol,
az iszonyt mindig másik kőbe
zárod, eldobod a patak kulcsát.
forró volt megszületned is.
sírd tele az éjszakát,
üvölts rá a rétegekre.
nyakig benned merítkezik
a talpalatnyi föld, zsibbadása
hangyasuttogás, hagyd a
napfényt, száradjon magadra.
mintha az egészet elölről
kezdenéd.
Borítófotó: PxHere
