Táncolj a tűzön át!

Pablo Larraín korábbi filmjeiben (No, Santiago ’73) egy főszereplőre koncentrálva szélesebb társadalmi rétegek harcait mutatta be olyan letisztult formában, ami a dokumentarista jellegből fakadóan a sivár valóság érzetét keltette. Az Ema ezzel szemben egy szűkebb közösség, a család létrejöttének nehézségeibe enged bepillantást olyan extrém látványvilággal megfűszerezve, ami felejthetetlen vizuális élményt nyújt.

A nyitójelenetben feltűnő égő jelzőlámpa képe egy olyan bizonytalan és végletes szituációt alapoz meg, amelyben érezhetően csak radikális döntésekkel lehet visszaállítani az élet rendjét. A különböző érdekek által vezérelt világban nehéz a személyes elképzeléseknek és a társadalmi elvárásoknak egyaránt megfelelő élethelyzet kialakítása.

A megfelelési kényszer gyakran hibás döntéseket eredményez, és olyan lavinát indít el, ami felborítja a már kialakított mindennapok természetét.

A tengerparti chilei városban, Valparaísóban élő Ema (Mariana Di Girolamo) és Gastón (Gael García Bernal) táncos-koreográfus pár magánéleti válságban van. A történetet elindító drámai helyzet házasságuk zátonyra futását eredményezi egy, a közelmúltban meghiúsult örökbefogadás miatt. A kisfiú érkezésétől kezdve tragédiák sora éri a családot, ami miatt Ema úgy dönt, visszaadja őt a hatóságoknak. Gyermekük elvesztésével szülőként kudarcot vallanak, és felszínre kerül a köztük lévő feszültség, ami felerősíti alkalmatlanságukat a gyámügyes szemében. A történtek miatt egyre csak egymást hibáztatják, és az egyre durvább viták hatására eltávolodnak egymástól. A pár ridegsége visszatükröződik a fizikai környezetükön is,

az egykor élénk színkavalkádban pompázó utcakép porossá és unalmassá válik.

A kortárs tánc gyakran bizarr, improvizáló dinamikáját a rendező is megjeleníti, sőt, meghatározó kifejezőeszközként használja, de emellett őrültként viselkedő főhőseinek drámáját helyezi előtérbe. A koreográfia szigorúan meghatározott lépéseinek követése hatalmas erőfeszítést kíván. Gastón a tánccsoport élén ugyan még képes az irányításra, de feleségével szemben esélye sincs.

Ema öntörvényű, pusztító táncoslány, aki a teljes szabadság elérésére törekszik.

Legnagyobb sérelme, hogy nem válhat anyává, amire mindig is vágyott. Reménytelen helyzetéből menekülni kényszerül, az általa helyesnek ítélt állapot, a teljes család kialakítása lesz a célja.

A ki nem mondott szavak deviáns viselkedési formákat öltenek. Polo piromániája az őt örökbefogadó, majd róla lemondó Emában tombol tovább. A merev szabályokat követő csoportos táncrituálékat felváltja a reggaetón szenvedélyes ritmusa: ahogy a lányok ide-oda tekergetik a csípőjüket, a szálak teljesen összekuszálódnak.

Az élvezet hajszolása felülemelkedik az értékrend korlátain:

az androgün megjelenésű Ema vad orgiákba kezd, és látszólag logikus indok nélkül csapong egyik ágyból a másikba. A poliamoria vizuális megjelenítésében klipszerűen peregnek a kreatívan megkomponált festményszerű képkockák, míg a kameramozgás bizonytalansága felerősíti a főhős kétségbeesését. A női szerepek sokféleségének örökös dilemmája, hogy miként lehetséges szülőként helytállni úgy, hogy közben ne kelljen háttérbe szorítani az egyéni vágyak beteljesítését.

Gastón egyre inkább haragszik feleségére, aki képtelen volt betartani azt az ígéretet, ami a szülő alapkötelessége, hogy gyermeke mellett lesz, ameddig szükség van rá. Egy otthonban felnövekedő árva számára az örökbefogadás ténye olyan hatalmas jelentőséggel bíró ígéret, amely a biztonságot adó otthon és szerető anya képében fordítja át nélkülözését a boldogságot eredményező családi idillé. Polo visszaadása miatt Ema anyai szerepe kérdésessé válik, ennek hatására felerősödik benne a hiányérzet, és ezt pulzáló energiává formálja.

Az anyai ösztön ereje felülemelkedik a realitáson, a visszafordíthatatlan befolyásolhatóvá válik.

A reggaetón alapvetően mindig is megosztó, előítéleteket kiváltó stílusként létezett. A vad csípőmozgás és a rendkívül közeli testi érintkezés olyan erotikát sugároz, amely ellenszenvet vált ki a hagyományos értékrenddel rendelkező, átlagos polgárokban. A tánccsoport lánytagjai a háztetőkön szenvedélyes mozgások közepette tombolnak, önbizalmuk az egekig szökik, miközben Ema bűvkörébe kerülnek, tudattalanul erősítik istennőjüket, hogy ő végül önkényesen felettük is átvegye az irányítást. Manipulálása nem ismer határokat, a csábítás minden titkát ismerve gátlástalanul tör felszínre.

Az Ema című filmben a családdá válás nehézségei, a társadalmi korlátok és az egyén belső vívódásai kerülnek fókuszba.

A klasszikus családmodell és a bizalomra épülő házastársi kapcsolat ellenpontjaként a szenvedélyes szerelem kísértése, a partnerek feletti hatalom jelenik meg. A testiség szürreális megélésével a címszereplő olyan energiákat képes felszabadítani, amelyek szükségesek ahhoz, hogy felégesse mindazt, ami megakadályozza saját érdekei megvalósításában.

Mariana Di Girolamo korábban sorozatokban játszott, első címszerepében magnetikus kisugárzásával kimagaslóan tündököl,

rabul ejt és átütő erővel formálja meg Emát. Gael García Bernal sokoldalúságáról már többször tett tanúbizonyságot: a számtalan műfajban nyújtott alakítása után most is képes egy karakter több arcát is megmutatni.

A kamera gyakran a főhős háta mögül követi annak minden lépését: hol vele együtt haladunk, hol mintha Ema nekünk is hátat fordítva, minden külső tényezőt kizárva menetelne elképzelései beteljesülése felé.

A váltakozó zenei stílus tovább erősíti a cselekmény vibráló ritmusát.

A film számtalan tabutémát feszeget, de formavilágával felszabadítja a néző gátlásait. Látványos, merész ábrázolása és folyamatosan lüktető energiával teli ritmusa bátorít saját vágyaink megélésére, és reményt ad a megváltoztathatatlan dolgokon való felülemelkedésre.

Ema, 2019. Rendezte: Pablo Larraín. Írta: Guillermo Calderón, Pablo Larraín, Alejandro Moreno. Szereplők: Mariana Di Girolamo, Gael García Bernal, Santiago Cabrera, Paola Giannini, Mariana Loyola, Catalina Saavedra. Forgalmazza: magyarhangya.

Az Ema a Magyar Filmadatbázison.