Olty Péter 2019-ben jelentkezett első, Heteró közegben című verseskötetével, noha nem manapság kezdte költői tevékenységét. Első publikációi még 1998-ban jelentek meg a Holmiban, tehát a könyv több mint húsz év anyagát fogja át. A Heteró közegben kézbevételekor nem elhanyagolható impulzust jelent, hogy fülszövegében Nádasdy Ádám sokat ígérő alkotásként jelöli meg azt.
A kötet három nagyobb versciklusból épül fel: Önmaga kisfiuságát (10 vers); Heteró közegben (25 vers); Egymást metamorfizálva (5 vers). A szerkezeti egységek mind tematikusan, mind formailag, mind pedig motivikus szinten homogének, inkább az egyes ciklusok válnak széttartóvá. Mindemellett személyes, olykor vallomásos hangnem jellemzi őket, amit az E/1-es és T/1-es megszólalói pozíció is támogat.
A Heteró közegben cím a befogadó számára erőteljes témamegjelölésnek tűnhet, s ilyen módon a versek jelentésrétegeinek felfejtését is markánsan meghatározhatja,
egyben leszűkítő módon be is határolhatja. A cím és a kötetben szereplő alkotások is határozottan két pólusra osztják az emberi társadalmat: heteroszexuálisokra és homoszexuálisokra. Ebből az aspektusból pedig fontos lehet, hogy a heteró kifejezés többszöri artikulálásával ellentétben a homoszexuális szó, illetve más szinonimáinak egyike sem lelhető fel a kötetben – e versvilágban tulajdonképpen heterók és nem heterók jelennek meg. E differenciálásnak, mondhatni, erotizált reprezentációja mutatkozik meg az Amfórarajz című versben, a heterók és a nem heterók szexualitása közötti különbségtétel színrevitelében: „át se karolja a rádülőt, / saját fütyijét se bizsergeti. / Ez centire pontos. A klasszikus / szimmetria egynemüek között is blöff.” Ez az idézet rámutat arra, hogy a kötet egészében egységesen azonosítható a versbeszélő által megképzett, tőle eltérő, de definiálatlan „többiek” csoportja, akik egy vélt vagy valós eltérést feltételeznek az azonos neműek szexuális aktusával kapcsolatban, amiről a versbeszélő viszont „beavatottként” tudja, hogy nem létezik.
A homoszexualitás „működésmódjának” és „intézményrendszerének” mélystruktúrájába kapunk betekintést e kötet által, így például a szexuális orientáció felismerésének élményébe:
„Szekéren állt, / s hatott. Először éltem át, ahogy / az erektilis szövetbe vér tolul.” (Biliárdgolyók). E versben explicit módon nem válik egyértelművé az, hogy egy férfi állt a szekéren, de a kötetegész szemantikája által erre következtethetünk. Továbbá, egy metaforán keresztül megjelenik az úgynevezett „radar” is, amely a homoszexuálisok egymást felismerő készségeként artikulálódik: „Bár a felszin alatt homály van, és a / tárgylátás nehezebb, szonárja révén / képes fogni a titkos ultrahangot, / mely fajtársairól verődik vissza” (Delfin). A korpusz egy másik versében a társadalom által perifériára szorított homoszexualitás kényszerből adódó, meglehetősen bizarr megélésének módja tárul elénk: „Kapott egy törülközőt – / ezzel lehetett (ádám- / kosztümösen) mászkálni / […] a földszinten / hol a tusoló s egy világítás / nélküli gőzkamra működött, / és a padláson, hol a fülkék / sorakoztak, tükörrel, tolóka- / zárral, matraccal.” (Alvilág). Kritikájában Horváth Imre Olivér a homoszexuális szubkultúrához köthető kifejezések és „rituálék” kötetbeli vizsgálatát végzi el, ahogy például a cruisingra (cirkálás) is kitér a Kisváros című vers kontextusában, ami nyilvános helyen történő szexpartnerkeresést jelent. Továbbá a Fiktív napló beszélője a szexuális orientációhoz köthető szexuális vágy neurológiai-kémiai okait is taglalja, ami lehetséges magyarázatként szolgál a homoszexualitás természetes jelenségére: „Hormonkoktélt állít össze a szervezet (endor- / fin, dopamin, PEA, oxitocin), hogy az átvitt / ingerület lóvá tegye őt. Ez húzza a szemre / azt a lazúrlila hályogot is. Felelős vagyok érte? / Mért?”. Emellett a Biliárdgolyókban a „Végső Mozgató” is megnevezésre kerül mint a nemi vágy egyik eredményezője, ami akár jelölhet egy feljebbvaló, transzcendens, az embert kívülről irányító hatalmat, illetve erőt is.
A versekben fontosnak látszik a kint és a bent, az ők és a mi ellentétpárok jelenléte.
Az említett oppozíciók nagy hangsúlyt kapnak a Papagáj című versben is, ami ezáltal nemcsak a nyitóciklus, hanem az egész kötet egyik legmarkánsabb alkotásává válik. Abban az értelemben is, hogy szimbolikusan leképezi versbeszélőjének pozícióját, mind a társadalom, mind a párkeresés, mind ennek az „állapotnak” a mentális átélése tekintetében: „Ezek szerint nem is raboskodom, / hanem magam vagyok lakat magam körül / szoros faketrecem magam csináltatom, / a madárkereskedőm nem is gonosz fiú.” A homoszexualitással kapcsolatban felvetődő egyik fontos kérdés, hogy a társadalom rekeszti ki őket, vagy ők választják le magukat a többségről.
A kötet versei körülhatárolnak egy olyan mentális állapotot, amely szégyennel, félelemmel és zárkózottsággal telített,
ami olyan egyéni és szociális élményekből ered, mint például a másság (ön)reflexiója, ami a kötetben az Egy öltöző falára című versben egzakt módon jelenik meg: „Testnevelés óra után / szegd le a fejed, s oldalasan / nézzed a mély kulcslyukakat / kockahasuk rácsozatán.”
Mindezeken túlmenően a kötet nyelvi megformáltsága ellentmondásokkal teljes. Érzékelhető például a szigorú időmértékes verselés működtetésének igénye, a szapphói strófa (akár) alluzív jelenléte is (Altató). Ezzel szemben a kötet markáns nyelvi jegye az egyes szavakat érintő kiejtés szerinti írás, a magánhangzók (mig, orditás) és a mássalhangzók (Biliárdgolyók) tekintetében is, amelynek metódusa feszültséget teremt a formai szabálykövetés és a helyesírási szabályok elvetése között.
Érdekes ambivalencia, hogy a nyelv destruáltsága mellett a klasszikus, ma már talán kevésbé eleven formai hagyományok alkalmazása figyelhető meg a kötetben.
Mindemellett több idegennyelvi – német, olasz és latin – idézet is megjelenik, ezáltal többféle kulturális hagyományt előhívva, mégis ugyanarra a célra fordítva azokat: archaikus jelentésrétegeiket a jelenre interpretálja, ezáltal pedig megújítja a könyv. Egy egyházi témájú ének esetében, melynek eredeti szövege helyett egy ahhoz fűzött kommentár kerül megjelenítésre (Erbarme dich, vagyis Irgalmazz). A megszólaló mindeközben pszeudozenéről beszél („Altok lebegő hangján sose tetszett. / Vagy fiuból jön ki, vagy pszeudozene lesz.”), ezáltal egyfajta metaszintre kerül a vers, hiszen e szövegszervező metódussal pszeudopárbeszédbe lépteti a címet és az alkotás „új” szövegét. A vers már-már túlzottan terhelt az antik hagyomány allúziói által, aminek egy nagyon egyszerű oka (is) lehet, mégpedig az, hogy
az ókorban a kötet témáját adó férfiszerelem természetesnek vélt és elfogadott volt, így mint ennek az ősforrása és normatív közege reprezentálódhat és aktualizálódhat itt.
A korszak effajta sajátságát képzőművészeti alkotások is igazolják, példa erre a kötetben verscímként megjelenő Lucas Cranach-festmény, a Fons Juventutis, amely a bacchanáliák rítusait megidézve, azonos és kétnemű párok csoportos szexuális aktusait ábrázolja. A versbeszélő ezt a vízisportóra élményével köti össze, ahol egy férfi felkeltette az érdeklődését, azonban nem vált kölcsönössé a vonzalom. A történet színrevitele közben a látott férfitest képe erotizált leírást kap: „Hogy rá sem hederít, a csípőjéig / érő hideg víz eredménye. Úgy meg- / töppedt, annyira súlytalannak érzi / lent. Normál, szaturációra képes, / áldott test.” Ez a metódus egy ókori római isten alakját megidéző alkotás esetében, a Mercurius-szobor című versben is tetten érhető: „Jobbra billenti puha kis csípőjét, / feszültség nélkül, szinte csak ujjhegyen, / s mintha szégyellné gyerekes szemérmét, / keresztbefonja hószínü combjait. / […] / mert ha rám nézne, szivemen találna, / s megérinteném kis keze ujjait.”
Platón Lakoma című dialógusát is játékba hozza a kötet, amely a férfiszerelem normája mellett Gügész gyűrűjének példáját is taglalja, a hatalom birtoklásának képességét, illetve képtelenségét egyaránt hangsúlyozva. Olty kötetében megtalálható egy Gügész gyűrűje címmel ellátott szöveg is, amelyben a tekintet és az az általi ítélkezés elől való elbújás artikulálódik Gügész történetének fabuláját is összefoglalva: „»Ne forgasd / fejedben a külvilágot, / Gügész. Forogj benne inkább magad.«” Tehát ne foglalkozz másokkal, ne ítélkezz mások fölött, míg saját magad fölött nem gyakoroltál kritikát – ez az intelem pedig mintha a kortárs LMBTQ-közösség legfőbb kívánságára is rímelni látszana.
Ehhez kapcsolódóan a látás, illetve annak érzékszerve, a szem azonosítható a kötet egyik legfőbb motívumaként:
a nézés általi ítélkezés és az abból fakadó szégyen, az Isten emberre irányuló tekintetének állandósága, valamint a nézés mikéntje általi vonzerő is megjelenik általa, például Az élő jelenről című versben („Még hogyha én / bálványozom is, mert komoly, / szúrós szeme van, mint görög / Krisztusnak a szentképeken.”), a Gügész gyűrűjében („Így gyerekcsíny gyilkolni – / ha nem konfrontál mások / / szeme. […] Azt hitted, / mások őr- / szeme nélkül szebben néz / ki majd minden?”) vagy a Fiktív naplóban („Magömlések, zsebkendőzés, majd néztük a dupla / íriszt.”).
A Papagáj című versben a madár-beszélő szabadsága az általa látott madárkereskedő pozíciójába helyezkedve képződik meg:
„Egyetlenegy dolog jelent vigasztalást, / Mikor csukott szemmel elálmodozgatok, / mikor elképzelem, hogy épp szabad vagyok, / s kereskedőm felől figyelhetem magam.” A csukott szemmel való „látás” aktusa itt a belső látásra utal, a képzelet fogja megképezni az egyetlen lehetséges szabadságtapasztalatot, tehát a bezárt, kalitkabeli pozíció miatt
csupán az imagináció által konstruálódhat meg az említett szabadság, így a vers a homoszexuális társadalom kirekesztettségének fullasztó atmoszféráját szimbolizálhatja.
A „kívüliség”, illetve a „másság” magánya olykor kozmikus távlatba emelkedik, amely összefüggésbe a – borítón szereplő – Mars bolygó is integrálódik, mégpedig mint az egyetlen hely, ahol ennek a „másságnak” otthona lehet: „Így öleld a Marsot, / szemben a lengedező jövővel.” (Pantheon erózió)
De ki lehet-e szélesíteni a szövegek értelmezési horizontját a homoszexualitás kérdéseinek olvasatán túlra, tud-e többértelművé válni ez az utalásrendszer?
Mit tehetünk olyan versekkel, amelyekről kis utánajárással könnyen megtudható, hogy az említett közösségnek íródtak, ugyanakkor a kötetbe szerveződés és az alkotások (például a Gnóma) címének megváltoztatása más olvasatot is felkínál az értelmező(k) számára? Vagy a Heteró közegben azon tulajdonságával, amely a „nem heteró” szexuális orientáció felől való olvasatot kínálja fel legerőteljesebben? Úgy gondolom, hogy termékenyebb volna megmaradni a kötet azon jelentéseinél, amelyek a szövegekből közvetlenül felfejthetőek, s nem ráerőltetni az „idegenség” vagy más fogalmak felőli megközelítést. Olty Péter lírájából ily módon lehet egy említésre méltó és gazdagon elemezhető rétegirodalom, másként viszont e „dalok” a jövőben nem válnak mássá, csak „belső társalgássá”.
Olty Péter: Heteró közegben, Scolar, Budapest, 2019.
A borítófotó forrása az Unsplash.
