Nincs végzet, csak ha bevégzed

Habár a Netflixen nagyon sok a potenciálisan érdekes, de végső soron biztonsági játékot űző film és sorozat, szerencsére a szolgáltatón találkozunk olyan ínyencségekkel, mint a szürreális, spanyol gyártású A platform vagy a Sötétség című német sci-fi széria, amelynek nemrég került fel az adatbázisba a befejező, 3. évada. A Lost– és Twin Peaks-hatásokat egyaránt tükröző Sötétség lezárása ugyan nem lett tökéletes, ám ezzel együtt is a 21. századi sorozatok egyik legjobbja.

A Sötétség sztorija a kitalált Winden nevű német kisvárosban játszódik, és négy családra fókuszál. Baran bo Odar és Jantje Friese alkotók nem cicáznak, a hosszú, már-már szájbarágós felvezető monológgal („minden mindennel összefügg”) beledobják a nézőt az események sűrűjébe. Aki valószínűleg a rengeteg név, cselekményszál és szereplő láttán, valamint az irtózatosan gyors tempó miatt csak kapkodja a fejét, sőt, akár még meg is ijedhet, és kikapcsolhatja a sorozatot. Ám nem érdemes, igenis

küzdjünk meg az első résszel, mert ami utána következik, az még inkább agyerőszakoló lesz, de annál komplexebb, és annál egyedibb élményben részesít minket!

Innentől enyhe spoilerekkel tarkított cselekményleírás következik!

Az első etap alapkonfliktusa és tulajdonképpen minden problémának az eredője az, hogy a rendőrnyomozó Ulrich Nielsen fia, a tizenéves Mikkel eltűnik a helyi erdőben,

miután idősebb testvéreivel, valamint barátaikkal felkerestek egy közeli, misztikus barlangot, ahol egy drogdíler iskolatársuk is eltűnt. Windenben nem ezek az első esetek, 33 évvel korábban Ulrich öccsének, Madsnek is nyoma veszett, a férfit ez késztette arra, hogy züllött tinédzser éveit maga mögött hagyva belépjen a rendőrség kötelékébe. Persze nemcsak a kétségbeesett apa kezd el kutatni, hanem a másik nyomozónő, a közeli atomerőmű területén zajló furcsa kísérletekre gyanakvó Charlotte, és az édesapja, Michael öngyilkossága után lelkileg összeomló Jonas is, a hátrahagyott misztikus levél alapján.

Természetesen minden nyom az erőmű közelében található, már említett barlanghoz vezet, amelynek környékén egy titokzatos, csuklyás idegen is ólálkodik, valamint feltűnik egy Noah nevű, papnak öltözött férfi, akinek lehet, hogy köze van a gyerekek eltűnéséhez, és később egy „fehér ördög”-ként emlegetett idős nő is egyre több szereplőt keres meg homályos próféciáival. Persze egyikőjüket sem lehet soha tetten érni, amelynek, mint kiderül, az az oka, hogy mindhárman időutazók, amelyet az tesz lehetővé, hogy a barlangban egy átjáró nyílt, ami 33 évet enged előre vagy hátra utazni az időben. Így került Mikkel is 1986-ba, és így tűnik el egyre több szereplő a múltba és a jövőbe, ami természetesen alaposan összezavarja a téridő-kontinuumot – olyannyira, hogy a széria története egy univerzális kataklizma felé tart, amelyet hőseinek valamilyen módon meg kellene akadályoznia. A sorozat további évadaiban pedig alternatív univerzumok és az időt manipuláló csoportok is feltűnnek, így a néző agytekervényei meg lesznek dolgoztatva, habár

nem biztos, hogy az évszámok, idősíkok és különféle világok között egyáltalán maguk az alkotók el tudtak igazodni a forgatókönyv-fejlesztés során.

A Sötétség készítői egy, a filmes sci-fi kánonhoz mérten igen eredeti, de kétségtelenül (túl) bonyolult időutazás-koncepciót vázoltak fel a három évad alatt. A fősodorbeli filmekben (Terminator-filmek, Vissza a jövőbe-trilógia, 12 majom, Looper, X-Men: Az eljövendő múlt napjai) általában lineárisan folyik az idő, de még az ezen a téren viszonylag újító jellegű alkotásokban – mint a Pillangó-hatás, Christopher Nolan Csillagok közöttje vagy a Bosszúállók: Végjáték – is végső soron inkább ez a verzió érvényesül. Ezekben a filmekben aki visszatér a múltba, az valamilyen módon képes hatni egy közösség jövőjére, sőt a történelem alakulására. A Sötétség alkotói vállaltan a kvantummechanikából, illetve a híres „Schrödinger macskája” nevű gondolatkísérletből indultak ki (amelyet meg is idéznek a 3. évadban), ezek mentén értelmezték át a hagyományos időutazós sci-fik általános téridő felfogását és az ok-okozatiság koncepcióját. Így a széria a Vissza a jövőbe helyett inkább Tom Tykwer klasszikusához, a cselekményalternatívákkal dolgozó A lé meg a Lolához kötődik szorosabban.

„A kezdet a vég, és a vég a kezdet” – ez a Sötétség egyik kulcsmondata, így időfelfogására a linearitás helyett a ciklikusság jellemző.

Azaz hiába létezik ebben a sorozatban is egy nagy narratíva (az említett kataklizma felé tartó eseményláncolat), ami a közösség szempontjából meghatározó, itt a nonlinearitás és a sok kis szerteágazó élettörténet lehetetlenné teszi, hogy egyszerűen (például egy személy vagy intézmény kiiktatásával) befolyásolni lehessen az események alakulását.

Ami pusztán egy évszám miatt múltnak számít, az egy szereplő saját élettörténetében a jövőt is jelentheti

(például aki a 2010-es években született, de 1986-ba kerül, és a nyolcvanas–kilencvenes években nő fel), és nemcsak a múlt, a jelen és a jövő, hanem az élet és a halál is relatívvá válnak. A Sötétség három évada alatt találkozunk olyan szereplővel, akinek egy múltba visszakerült, születési dátuma szerint nála alapvetően jóval fiatalabb személy az édesapja, de olyannal is, akinek saját édesanyja válik a gyerekévé, sőt, az sem ritka, hogy egy karakter három, különböző korú énje konfrontálódik egymással, és az egyiknek az áll az érdekében, hogy a másik kettőt kiiktassa.

Persze a sorozat hőseinek és antagonistáinak (a két fanatikus időmanipulátor csoport vezetői, Adam és Eve) fejében is megfogalmazódik, hogy az időutazós filmekből ismert módon befolyásolják a dolgok alakulását, ám minduntalan kiderül, hogy csupán illúzió a választás lehetősége, valójában minden egy időhurok része, amelyet tradicionális módon senki sem tud befolyásolni: mert egyrészt a hősöket más karakterek manipulálták, másrészt az Idő a Sötétségben egy felsőbb, már-már isteni hatalom. Ezzel összefüggésben a sorozat

rengeteg érdekes, filozofikus kérdést taglal nemcsak az idő természetével, hanem a szabad akarattal és a transzcendentálissal kapcsolatban is.

A szabad akarat és a determinizmus Arisztotelésztől Kanton át Nietzschéig és Bergsonig régóta tárgya a filozófiának. A sorozat fő kérdése is az, hogy az ember képes-e irányítani saját sorsát, sőt, egyáltalán képes-e önerőből meghozni egy döntést, vagy pedig egy felsőbb, nála nagyobb erő irányítja életét, ami lehet Isten, (politikai vagy vallási) hatalom vagy egy ideológiai konstrukció (mint maga az ember által évekre, hónapokra, napokra és órákra, percekre, másodpercekre bontott idő), amelyet természetesnek, születésünktől fogva adottnak veszünk.

A Sötétség tulajdonképpen nem is szól másról a harmadik évad utolsó részéig, mint hogy a főhősök elkeseredett küzdelmet vívnak azért, hogy uralják saját sorsukat, és egy szabad döntést hozva megváltoztassák azt. Ám ha kicsit szájbarágósan is, de az egyik fontos karakter kimondja az igazságot: mindannyian az idő rabjai vagyunk. Mindannyiunk életét időpontok és határidők befolyásolják, azaz meg van határozva a legtriviálisabb eseményig (például a vonat érkezése, a busz indulása, a repülőgép felszállása), hogy mi, mikor, miért történik, és ha ezeket elvétjük, akkor egy alternatív irányba indul el az életünk (ha lekéssük a buszt, akkor is: később érünk oda valahová, mint ahogy eredetileg megérkeztünk volna, és ezen adott esetben a munkánk vagy a párkapcsolatunk is múlhat). Tehát tulajdonképpen mindannyian

időutazók vagyunk, mert ha múltunkba nem is tudunk visszatérni, akár a széria főhősei, mi is alternatívákban gondolkodunk, folyton a jövőn szorongunk

ahelyett, hogy higgadtan meg tudnánk élni a jelent, a pillanatot.

Akár a mi életünkben, a Sötétségben is kivételes helyzet, amikor „csak úgy vagyunk”, amikor nem kell rohanni sehová, és lelassíthatunk. Ilyen például a 2. évad legszebb jelenete, amelyben Jonasnak megadatik a lehetőség, hogy visszatérjen egy idilli állapotba, még mielőtt minden elromlott volna, és a tóparton együtt lehet Marthával (aki amúgy a 3. évad egyik főhősévé válik), sőt, végre szerelmet vallhat neki. Tulajdonképpen ennek az „időnkívüliségnek” a mértéke határozza meg a szabadság fokát, hiszen Jonas kilépett saját idővonaláról, így életéből, „időt nyert”, és megtehette azt, amit korábbi énje nem volt képes, vagy nem mert meglépni.

Adam ezért is tekinti „paradicsomi” állapotnak a teljes megsemmisülést: bár az ember megszűnik létezni, de téridő sem lesz többé, ami béklyóba kötné az életét.

Fontos még a sorozatban az időproblémával összefüggésben az identitás, a személyiség integritásának kérdése is, azaz, hogy valóban bölcsebbek leszünk-e az idő múlásával, és valóban rosszak-e a döntések, amelyeket „naiv fiatalként” hozunk meg. A Sötétség ezt is relativizálja, illetve megkérdőjelezi például egyes karakterek idősebb, kiégett és kvázi gonosszá vagy legalábbis önzővé vált énjének bemutatása révén.

Tehát a sorozat rendkívül tartalmas, gondolatébresztő alkotás, ám megvannak a maga kisebb és súlyosabb hibái. Egyrészt a bevezetés túl sietősnek, elnagyoltnak, a karakterdrámákat tekintve felszínesnek tűnhet. Mint már utaltam rá,

az első évad egy „beavatási szertartás”, egy próbatétel, hogy hajlandó-e a néző ennyi nevet, cselekményszálat és idősíkot követni

amellett, hogy pörög az akció, és – időutazás ide vagy oda – nincs idő túl sokat foglalkozni egy-egy karakterrel (holott az első etap a leghosszabb: tíz epizódból áll, ellenben a másik két évad nyolc részes). A Sötétség jellemzően sötétben(!) hagyja az egyes figurákat, azok nincsenek igazán kidolgozva. Kétségtelenül sokat segít az alkotókon, hogy megismerjük a hősök több énjét is, ami miatt nyilvánvalóan több dimenziót kap egy-egy szereplő. Ám ettől még maguk a karakterek (vagy ha úgy tetszik: alteregók) egy-, kétdimenziósak, egy-egy, a filmtörténet során jól bejáratott archetípusra épülnek (például Jonas „a helyi Luke Skywalker”, míg Adam külsőleg is Darth Vader „rokona”).

A sorozat ugyan tematikai értelemben nagyon következetesen és jól épít az ismétlésekre, az epizódstruktúra esetében azonban egy idő után fárasztóvá válnak. „Kötelezők” a főcím előtti prológusok, a fősodorbeli sorozatokból ismerős, fülbemászó zenékre komponált összefoglaló jelenetsorok, és a montázsszekvenciák rendre elvezetnek minket a minduntalan nagy fordulatokat hozó konklúziókig. Így egy idő után bizonyos szempontból nagyon kiszámíthatóvá válik a Sötétség: számítunk a meglepetésekre, ám ezek ilyen módon veszítenek erejükből.

Azt pedig már leírni sem kell egy időutazós történet esetében, hogy jócskán találkozunk logikai bakikkal.

A Sötétség a harmadik évadban már-már önkényesen írja felül saját szabályait. Például amikor az egyik főszereplő öngyilkos akar lenni, akkor kiderül, hogy nem halhat meg, az Idő nem engedi neki, mert már létezik az idősebb énje. Persze ez nem akadályozta meg az alkotókat abban, hogy egy hatalmas fordulat kedvéért pár epizóddal később mégis végezzenek hősünkkel, még ha amúgy fondorlatos módon vissza is hozzák őt az életbe. A tipikus „plot armor” lépett tehát működésbe, ami, mint tudjuk, felülír minden cselekménylogikát annak érdekében, hogy a forgatókönyvírók a nézőkedvenc karaktereket életben tartsák.

Továbbá az utolsó részben az a koncepció is sérül, hogy az ember nem változtathatja meg a sorsát, mert egy ciklus részese. Ezzel összefüggésben amúgy érdekes, hogy a sorozatot az utolsó előtti résznél is abba lehet hagyni. Nem biztos, hogy ez tudatos alkotói döntés eredménye, de ilyen módon rajtunk áll, hogy egy kegyetlen, a ciklikusság koncepcióját megőrző vagy egy relatíve kielégítő, konvencionálisabb (helyenként giccses, modoros) lezárást szeretnénk-e látni.

A Sötétség minden problémája ellenére az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb, legegyedibb témájú és hangvételű sorozata,

amely csábít arra, hogy rögtön a harmadik évad fináléja után elkezdjük újranézni. Újrázni pedig erősen javasolt, nemcsak azért, mert az utolsó részek fényében minden más megvilágításba kerül, hanem mert ekkorra már biztosan átlátjuk az igen bonyolult kapcsolatokat a szereplők és idősíkok tengerében.

Sötétség (Dark), 2017–2020. Alkotók: Baran bo Odar, Jantje Friese. Szereplők: Louis Hofmann, Karoline Eichhorn, Lisa Vicari, Maja Schöne, Jördis Triebel, Oliver Masucci, Gina Stiebitz, Deborah Kaufmann, Julika Jenkins, Dietrich Hollinderbäumer, Paul Lux, Andreas Pietschmann, Christian Pätzold. Forgalmazó: Netflix.

A Sötétség a Magyar Filmadatbázison.