Sosem kedveltem a hétfőket, ezért elég vegyes érzések kavarogtak bennem, mikor értesültem az esemény időpontjáról. Egy újabb hétfő, a nyár egymást egyre sebesebben követő heteinek jelölője, a friss egyetemi szemeszter közeledésének szemtelen hírnöke. Mindenesetre bíztam benne, hogy a hét első napja iránt érzett antipátiámat ellensúlyozza majd a kortárs irodalom szeretete és az este hangulata.
Az Irodalmi kávéház programsorozat keretein belül Áfra János öt fiatal, debreceni kötődésű költővel beszélgetett: Gyarmati Dominikkal, Horváth Imre Olivérrel, Papp Grétával, Ráday Zsófiával és Sebők Györggyel.
Számomra egyikük sem volt ismeretlen, hiszen már többször találkoztam velük a Versműhely alkalmain, sőt, a lányokkal egy gimnáziumba jártunk.
Papp Grétával a középiskola óta igen jó barátok vagyunk, megbeszéltük, még a program kezdete előtt találkozunk. A Piac utcán egy limonádé mellett ecsetelte félelmeit, aggódott, hogy a lámpaláztól nem tud majd megszólalni, megbotlik a színpadra menet vagy talán – ami szerinte ezeknél százszor kellemetlenebb – lányos zavarában majd rosszul egyezteti a mondat alanyát az állítmánnyal. Megoldásképp hiába ajánlgattam neki limonádénál erősebb italokat a szemközti bár felé kacsintgatva, anyáskodva rám pirított, viselkedjek.
A Nagyerdei Víztorony H2O Galériájába érve sok ismerőssel, régi osztálytársakkal, gimnáziumi tanárokkal találkoztam, és a kezdés előtt beszélgettünk is egy kicsit, majd megittunk egy sört. Az estét Gyarmati Dominik – egy igazi metál-rocksztár – nyitotta meg, aki akusztikus gitáron adta elő Pilinszky János Anyám című versének feldolgozását, így teremtve egyszerre felvillanyozó, mégis melankolikus alaphangulatot.
A dal után Áfra a színpadra hívta Horváth Imre Olivért és Sebők Györgyöt.
Horváth magabiztosan olvasta fel az eseményre választott verseit, majd a moderátorral a költészetéről és a Nem szimpátia című verseskötetéről beszélgetett. Saját elmondása alapján az angolszász hagyomány, illetve az anglisztika területén végzett tanulmányai hatalmas befolyással voltak munkásságára. Horváthot elsősorban az angolszász hagyomány szerves részét alkotó szerepversek ihlették meg: „Nagyon tetszik az az elgondolás, hogy a versben nem én szólalok meg. A viktoriánus angolok drámai monológjai pont erről szólnak. Elkezdtem maszkokat keresni magamnak.”
Nem szimpátia című verseskötetében Héraklész, Hasfelmetsző Jack vagy éppen Dugovics Titusz szemszögéből írt szövegek is olvashatók.
Húsz viktoriánus és húsz magyar karaktert teremtett, képzeletbeli hidat épített London és Debrecen között. Áfra megjegyezte, hogy bár a kortárs lírában nem éppen trendi a kötött versformák használata, Horváth az utóbbi időben mégis kiválóan és nagy szenvedéllyel ír ilyen módon.
Éveken át tanulmányozta a kötött formákat, és valósággal rajong értük,
a fiatal költő mégis úgy gondolja, hogy nem lehet bármely kérdéskörről kötött formában írni, ugyanakkor vannak témák, amelyek pedig szabadversként nem tudnak teljessé lényegülni.
Sebők György az előző felszólalóhoz képest halkabban, szégyellősebben olvasta fel verseit, majd a költészettel való foglalkozás legelső fázisairól mesélt. Akkoriban igyekezett eltávolítani zenész létét a költészetétől, ám ezek akarva-akaratlanul hatással voltak egymásra.
Az elhangzott versekben megfigyelhető felszólító mód alkalmazásával is folyamatos önreflexióra, önfejlesztésre ösztönzi magát.
Sebők öt éve kezdett el publikálni, és nagyon korán, első közleménye után alig két évvel ajánlatot kapott egy kötet megjelentetésére, ám ez a terv végül meghiúsult. Úgy véli, ezzel is sokat nyert a kötet, hiszen az akkori kéziratban jócskán akadtak kiforratlan szövegek. Most ismét úgy látszik, sikerült kiadót találnia: „A Magyar Napló Kiadót kerestem meg idén júniusban, és példátlanul, szinte egy hét alatt kaptam választ, hogy ők szívesen megjelentetnék a kötetet.”
Áfra felvetette a mai irodalmi közeg megosztottságának problémáját, a politikai állásfoglalás kérdéskörét, ezt követően beszélgettek az ifjabb generációk érvényesülésének nehézségeiről, majd az első blokkot Gyarmati újabb produkciója zárta. Ezek után a moderátor az est legfiatalabb résztvevőit kérdezte költészetükről.
Ráday Zsófia keresztbe tett lábakkal, kissé szorongva, Papp Gréta a tőle megszokott tökéletes tartással, Gyarmati Dominik pedig ízléses nemtörődömséggel, lazán foglalt helyet a műanyag széken.
Átfutott az agyamon: Áfra keresve sem találhatott volna három ennyire különböző embert. Az est folyamán kiderült, mindhárom fiatal a Hajdúböszörményi Írótáborban találkozott először a kortárs irodalmi közeggel. Azóta is rendszeres résztvevők, az idei alkalommal Gyarmati zenekara, a Gate69 is szórakoztatta a táborozókat, a líra kategória nagydíját pedig Ráday kapta.
Utóbbi költő Budapesten tanul magyar szakon, szerinte az olvasottsága nagy mértékben hozzájárul az alkotási folyamathoz. Gimnáziumi tanárainak köszönhetően egész korán találkozhatott a kortárs költészettel, mégis úgy véli,
az igazi kapcsolódás az irodalmi közeghez csak az írótáborok és Versműhely alkalmain alakult ki benne.
Az idei HÍR-en Kemény Istvánnal dolgozott együtt a szövegein, és bár maga először kételkedett abban, hogy munkái versnek minősülnek-e, végül bezsebelte a tábor nagydíját Evolúció című versciklusával. A szöveget az emberi fejlődés főbb szakaszai ihlették, egyedi módon ragadta meg a témát. Többek között olvashatunk a színpadi jelenlétet gyakorló homo habilisről, illetve egy homo erectusról, aki felteszi magát egy kétajtós konyhaszekrény legfelső polcára.
A versciklus elhangzása után Áfra arról kérdezte a költőket, szerintük mitől válik verssé a vers.
Ráday szerint a válasz a 42, Gyarmati – bár véleménye szerint a véralkoholszintje még nem volt elegendően magas ahhoz, hogy érdemben válaszoljon – a vers által közvetített energiákra tette le a voksát, Papp pedig a költői képek, különleges összefüggések, a sorok között fellelhető izgalmas kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet.
Papp nagy lendülettel, izgatottan beszélt, és még az állítmányokat is egyeztette az alanyokkal. Ő az írótáborokat remek ugródeszkának tartja, hiszen a kiváló művészek mellett sok hasonló érdeklődésű fiatallal lehet találkozni, ami egy vidéki gimnáziumi közegről nem feltétlenül mondható el. Papp magyar-informatika tanárnak tanul, emellett a KULTer.hu olvasószerkesztője.
Három éve publikál, lírájának fő témája a család, így például az apa és az anya szerepe, egymáshoz fűződő viszonya.
Szakdolgozata központi tárgyául is az apa szerepét boncolgató három verseskötet összehasonlítását választotta. Kifejtette, hogy a témában való kutatás amellett, hogy szélesíti a látókörét, sokszor nehezíti is az alkotást, mivel úgy érzi, nem tud újat, egyedit írni. Egy Papp-Für Jánossal történt esetet említett, amikor egy műhelyre vitt, frissen megírt szövege mind motívumok szintjén, mind címválasztásában kísértetiesen hasonlított Papp-Für egyik korábbi művére, amit addig nem is ismert. Papp mesélt a közte és mentora, Magolcsay-Nagy Gábor között kialakult gyümölcsöző kapcsolatról is: már első kötetének kéziratán dolgoznak.
Gyarmati bazsalyogva gondolt vissza az első írótáborra: „Nagyon sajnálom, hogy annyira hülyegyerek voltam, fel sem fogtam, mi történik.” Bár elsősorban zenészként határozza meg magát, rendkívül fontosnak tartja, hogy dalszövegei önállóan is megállják a helyüket, értéket képviseljenek. Számára is a közösségi események hozták el az áttörést, hiszen korábban csak terápiás céllal írt, ám a táborok és a debreceni Versműhely alkalmain olyan sokat fejlődött, hogy hamar eljutott az első publikációig.
Úgy véli, a két művészeti ág kölcsönhatásban áll egymással. Az, hogy jobb költővé vált, segített abban, hogy minőségibb zenét szerezhessen.
Végül Áfra a jövőbeli tervekkel kapcsolatban tett fel kérdéseket, arról érdeklődött, hogyan gondolkoznak a továbblépésről, a fejlődésről. Ráday a publikáció fontosságát hangsúlyozta, Papp pedig a passzív időszakok, a feltöltődés jelentőségét. Magolcsay-Nagy Gábor gondolataira hivatkozott, aki szerint kell egy fél év, amíg „traumákat gyűjtünk”, hogy azután legyen mit kiírnunk magunkból. A program végén Gyarmati mély átéléssel adta elő Kemény István Búcsúlevél című versének feldolgozását, katartikus finálé volt.
A rendezvény ezek után kevésbé formális keretek között folytatódott a Víztoronykertben, összességében egy nagyon sikeres estét zártunk. Talán ideje lesz felülírnom a hétfőkkel szembeni előítéleteimet.
Irodalmi kávéház fiatal debreceni költőkkel, Debrecen, Nagyerdei Víztorony, H2O Galéria, 2020. augusztus 17.
A fotókat Som Balázs készítette.
