Ruhanézőben

Rotschild Klára szalonja már a két világháború között fogalommá vált. A Horthy-kor arisztokratáit, valamint a Kádár-korszak nagyasszonyait is öltöztette. Simonovics Ildikó divattörténészként hiteles forrásokkal együtt izgalmas betekintést kínál a Rotschild-ruhák mögötti világba, és megkísérli megválaszolni, mi volt Rotschild Klára sikerének titka.

A Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című könyvet először a CLARA – Rotschild Klára – divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítás megtekintése után fogtam a kezembe, hiszen a hiánypótló, nagyszabású divatkiállítások rendezésének sorába bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Múzeum is. Simonovics Ildikó kurátorként állt az említett tárlat mögött, amely fontos látleletet adott a XX. századi magyar divattörténet szempontjából. A II. világháború előtt és után egyaránt sikereket magáénak tudó Rotschild Klára világába kaphattunk betekintést:

egy-egy korszakot idézett meg és egy-egy ruhaköltemény mögötti történetet archivált a kiállítás.

A könyv ismeretanyaga, valamint a kiállításon hangsúlyt kapó különféle vizuális anyagok – interjúk, visszaemlékezések, időrendbe állított események, tárgyak, ruhaköltemények – külön-külön, de együttesen szemlélve is

kardinális, hiánypótló divattörténeti munkáról, valamint gondos, aprólékos, energiát nem kímélő szakmai megmutatkozásról adnak tanúbizonyságot.

Az utóbbi megállapítás azonban nem túl meglepő, hiszen az író a doktori disszertációjának egy fejezetében külön foglalkozik Rotschild Klárával, mely fejezet autonóm könyvvé nőtte ki magát, s ebből adódóan a forráshasználat, valamint a gondolatok szövése a tudományos munka elvárásait teljesíti. „Annak ellenére, hogy e könyv anyagának összegyűjtéséhez szinte a semmiből indultam – tudomásom szerint közgyűjteményben három ruha volt fellelhető a kutatásom kezdetekor –, most, a könyv kéziratának lezárásáig (2019 októbere) 103 gyűlt össze a Magyar Nemzeti Múzeumban a Rotschild Klára életét és munkásságát bemutató kiállításhoz” (10.) – emlékszik vissza Simonovics a kezdetekre a könyv elején.

Aligha vállalkozhatnék arra jelen írásomban, hogy a kötet valamennyi kérdésére konkrét választ adjak, hiszen Rotschild Klára sikerének titkát a könyv hivatott az olvasó elé tárni, így sokkal inkább célom azokra a vezérfonalakra kitérni, melyek tükrözik az olvasmány logikáját, dinamikáját.

Miközben divattörténeti monográfiát tartunk a kezünkben, érdemes hangsúlyozni, hogy a kötet társadalmi, szociológiai, politikai látlelet is egyben,

s ennek égisze alatt nyílnak meg a monográfia főbb kérdései. Ahogyan fény derül arra, hogy miként került Rotschild Klára kivételezett helyzetbe, úgy szó esik arról is, hogyan szerezte vissza a két világháború közötti méltán elismert szalontulajdonosok közül egyedüliként az irányító szerepet az 1945-ös évet követő időszakban.

Hogyan vezette a Különlegességi Női Ruhaszalont? Milyen részletek tudhatók a párizsi látogatásairól?

Természetesen az előző kérdések izgalmasak, azonban talán érdekesebb megismerni a családtörténetet, mely által a fiatal nő élete az olvasó elé tárul. Az 1903-ban született „divatdiktátor” apja szabó, anyja szabónő volt, akik műhelyt működtettek Budapesten. A csekély levéltári iratok ellenére a szakmai színre lépés előtti családi körülményekről is képet kap az olvasó, de talán az 1934. március 17-én kiváltott, önálló ipari igazolványának pillanata a legmeghatározóbb a kezdeti években. A szerző megemlíti a Rotschild Klárával kapcsolatos hangzatos legendák egyikét is, miszerint a tervező szabászasztalon született, amely metaforikus és konkrét értelemben is izgalmas állítás.

Simonovics korabeli dokumentumok alapján próbálja levonni a következtetéseket, az oldalak tartalma és a történetek lényege izgalmasan bontakozik ki.

Nem csupán tehetségével, de egy botrány (a Somogyi Pál Károly ellen indított per) okán is a közbeszéd tárgya lett Rotschild kisasszony. Az esetről a korabeli sajtó is beszámolt – az első cikkek 1930. szeptember 23-án láttak a napvilágot.

A botrány és a per részleteit érdemes megismerni a témáról írt külön fejezetben, csakúgy, mint Rotschild Klára önmárkázást szolgáló füllentéseit,

melyek szinte már legendásnak tekinthetők. Kiderül ugyanis, hogy az önmárkázás – mely szó és tevékenység ma oly divatos – nem volt ismeretlen a divat nagyasszonya számára sem. Sőt! Állítólag ő készítette Faruk egyiptomi király feleségének menyasszonyi ruháját, de később egy Faruk királytól ajándékba kapott karkötővel kapcsolatos legenda is szárnyra kapott, melyek igazságtartalmára nincs bizonyíték. Habár – ahogyan egy korabeli sajtóforrással szemlélteti a szerző – még az Esti Hírlap hasábjain is megjelent egy füllentéssel fűszerezett, az önmárkázási tevékenység részének tekinthető nagyzolás. Természetesen ezek az apró ferdítések talán még megbocsáthatók.

A Különlegességi Női Ruhaszalon 1969-től Clara szalon néven üzemelt, s számos híres, befolyásos vendég megfordult itt.

A műhely azonban a megfelelő szakemberek nélkül nem tudta volna kiszolgálni vevőit, erre Simonovics is kitér a monográfiában: „Rotschild Klára tudta, hogy csillogó élete, sikerei, divatbirodalma nem létezne a fantasztikus szakemberek nélkül, akik a műhelyeiben dolgoznak” (233.).

A Rotschild műhelynek egyedülálló vevőköre és visszajáró vendégei voltak, Rotschild Klára pedig jelentős figyelmet szentelt a vásárlóinak.

A figyelmet azonban nem csupán a tehetős potenciális vásárlók érdemelték ki: A szeniálisnak – más szóval networknek –, „amelyet kiépített, nemcsak a rangos vevők, párizsi divatcézárok voltak a részei, hanem az egyszerű emberek, a fűtőtől a kertészen, a kézilányon és a takarítónőn át a szabászmesterekig és a hímzőkig.” (233.) – Kiderül, sokak tanulták ki nála a szakmát,

a tehetségesnek bizonyuló szakembereket felkarolta, segítette.

A magyar haute couture asszonyának nem okozott gondot az sem, hogy akár Párizsból hozasson alapanyagot egy alkalmazottja esküvői ruhájához, mely gesztus nem tekinthető éppen hétköznapinak. Odafigyelésről, kedvességről tanúskodnak eme cselekedetei, nem mellesleg

látta, hogy a divatban betöltött szerepének stabilitása nem lett volna állandó a vele dolgozó nagyszerű kollégák nélkül.

Rotschild Klárát és a munkásságát fókuszba helyező kiállítást szervezni és monográfiát írni a témáról láthatóan egymást erősítő tevékenységek. Fontos azonban leszögezni, hogy Rotschild Klára alakja a hazai divatemlékezet része, neve és ruhakölteményei még nem merültek generációk számára feledésbe. A monográfia egy izgalmas, könnyedén olvasható látlelet egy jelenségről, egy korszakról, amely a hazai divattörténet iránt érdeklődők számára fontos ismeretanyag lehet a későbbiekben. Habár hiányoltam a vizuálisan kreatívabb, esetleg képanyaggal támogatott olvasásélményt, a szöveg tartalmából, a profi kutatómunka gyümölcsének értékéből nem von le ennek hiánya.

Simonovics Ildikó: Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor, Jaffa, Budapest, 2019.

A borítófotó a kötetből származik: Rotschild-manökenek vonulása a Váci utcában.