Technofuturista szerenád
Esztéták vagyunk, hát végül is, esztétának
születtünk mindahányan, hát mesélhetnék az
új személyesség manifesztációjának
vizuálkommunikációs működőjé-
ről az intermediális térben, de mégsem
fogok, mert nem szívlelem a túlontúl daru-
tollas szavakat, esztéták vagyunk, ez is watt-
dazitmín: hogy egzisztáló író-olvasók,
akik néha bizony ostobaságokat is
beszélnek, fontosabb ennél, hogy: dizájnerek
vagyunk hát mindahányan, az Isten végez, de
az ember dizájnol, design, design, de-
sign, is it by mistake, or design – mondja LANA,
és nem is tudja, hogy mi mindenről beszél.
*
DEL REY kisasszony, a könnyűzenetörténet
legmegtervezettebb kirakatbabája, ha
valaki, hát LANA tud egyet s mást a terve-
zésről, hogy mi az irányított szomorúság,
póz- meg gesztusháló, ő tudja jól, mert már ő
is így tálal, tudja hogy mi már textúrákban
gondolkodunk, meg struktúrákban gondolkodunk,
és panelekben gondolkodunk, ugyanolyan
metropoliszok ugyanolyan paneljai-
ban, egy MOODBOARD az életünk, ez egy afféle
demokratikusan irányított kollektív
hangulattábla, tisztára és tisztátalan-
ra, emlékezni és elfeledni méltóra
osztjuk a kiposztolandó univerzumot.
*
Most BÉBÉt kell elmesélnem, azt a lányt, aki
kézieszközünk kimeríthetetlen, intstant
képtárába csupa hamu, sár, fegyver és
ólom képeket tölt fel, s a címei pedig:
BÉBÉ egy boing mosdójában kakil; BÉBÉ
fején két csókolózó férfi térdel egy kup-
lerájban; BÉBÉ egy mentál-sérültet puszil;
BÉBÉ csirkékkel; BÉBÉ bárányokkal; BÉBÉ
vérzik; BÉBÉ hányik; de tavaly karácsonykor,
amikor végre megismertem BÉBÉt, én MÁST
ismertem meg, BÉBÉ most fotómodell, aki
cipőtervezést tanul Olaszországban, és
az egyik legalázatosabb, legtöréke-
nyebb rajongott kamasz, akivel _ _ _ _.
*
Nagy úr az éternetben az INSTANT esztéti-
ka, ahol minden kerek, mindenhol kerek, és
mindenben kerek, ahol semmi sem arany, de
minden fénylik, amiről azt tanultam az én
BÉBÉmtől, hogy nem csak bezár, de kinyit, nem csak
szorongat, de el is enged, mégis azt mondom:
divorce from device, elszöksz from eszköz, ezt kéne
villámsebesen feltűzni a zászlainkra!
Tegnap megnéztem, 277 GB,
ennyi adatot termeltem meg 20 év alatt,
277 GB az egy gyermekkor.
Fogalmam sincs, hogy 277 GB
az vajon milyen sok vizuális környezet-
szennyezés, mennyi károsadat-kibocsátás.
*
Boldogok a lelki szegények, mert ők tudnak
olvasni a neonjelek között és a web-
kamerák képeinek magányában, észre
veszik az egybefüggő ÉLETTEREKben az
örökkévalóságot: amit ma a BETON
ígér nekünk a megkülönböztetés felett,
hogy ahol nincsenek fák, ott nincsenek különb-
ségek, ahol nincsenek fák, titkok sincsenek,
a titkok nem hagyták meg a címüket, senki
sem tudja, hogy hol laknak most a titkok, talán
nyaralni mentek vagy még rosszabb, az is lehet,
hogy szanatóriumba, vagy egyszerűen csak
eltűntek, felszívódtak, mint a GOOGLE-sztríth-vjúh
digitális sminkoldóval szétkent arcai.
*
Hol laknak most az arcok, hova tettük el az
arcokat, struktúrák, textúrák, jelmezekben
gondolkodunk, új arcokban gondolkodunk, mert
kiűzettük a vasárnapi templomgiccset
a hétköznapok játszótereire, most az
aranymetszés-giccs a 21. század
TIXÓja, összehoz minket, ápol és elta-
kar, szegény PÉTER PÁL RUBENS, már két omega
szögsebességgel forog a sírjában, hiszen
giccset sejdít a munkás teste két merev moz-
dulat között; giccsre vár a mozi előtt este
a suhanc, a rosszul öltözött, s még az is lehet,
ha nem vigyázunk, hogy elröpül a fejünk fö-
lött az 5G képes rózsaarany szamovár.
Borítófotó: Needpix