Sylvia Plath több tudományterületen is szinte kanonikus pozíciót tölt be: élete, munkássága és betegsége kiemelt jelentőségű mind az irodalomtudomány, mind a kultúratudomány, mind pedig a pszichiátria és a pszichológia képviselői, kutatói számára. Jelen tanulmánykötetben Plath maszkjai, személyisége, élet(műv)e, betegsége tükröződik több kiváló pszichiáter, pszichológus, költő, nyelvész, irodalomtudós és egy kultúratörténész tükréből négyszáz oldalon át.
„Talán semmitmondó véletlen, hogy megvalósította a halált, amit előre megjósolt… de halála valamiképp része a képzelet kockázatának.” (kiemelés – W. A., 12.) Gerevich József ezzel a Robert Lowelltől származó idézettel vezeti be tanulmányát, megfogalmazva általa jelen tanulmánykötet eszenciáját is. Mint azt Csepregi Evelyn írja a kötetet bemutató írásában, „Sylvia Plath irodalmi munkásságának és személyiségének összefüggései sokakat foglalkoztatnak”.
Ez a tanulmánygyűjtemény bizonyos szempontból nem az első a maga nemében,
hiszen mind Sylvia Plathról mint személyről, mind pedig életének, életművének irodalmi, irodalompszichológiai és orvosbölcsészeti vonatkozásairól jelentek már meg kiváló kötetek; a közelmúltban is, elsősorban angol nyelven.
Kiemelésre méltó (a teljesség igénye nélkül) a Tracy Brain által szerkesztett kötet, Demjén Zsófia írása, illetve Heather Clark idén megjelent könyve. A magyar feldolgozást tekintve Gerevich József munkásságának részeként is létrejöttek már hasonló vállalkozások, mint – csak a legfrissebbeket említve – a Teremtő vágyak három kötete (2016, 2017, 2018). A különböző monográfiák kiadásában szerzett tapasztalat is hozzájárulhatott ahhoz, hogy jelen kötet Gerevich József szerkesztésével a Magyar Pszichiátriai Társaság 2019-es Nagygyűlésén – a szerkesztő-szerző és kutatógárdájának szimpóziumán – elhangzott előadások egyfajta összegzéseként megszülethessen, így juttatva el a szélesebb közönséghez azokat az eredményeket, amelyek zártabb körökben hangzottak el Győrött.
Gerevich József több mint negyven év klinikai tapasztalattal rendelkező pszichiáter, akinek a fő kutatási területét a pszichiátria és a művészet összefüggései adják.
Neve egyaránt ismert a pszichiátria, a művészetpszichológia (és azon belül az irodalompszichológia) területén – azt pedig, hogy a laikus közönséget is sikerrel képes megszólítani, mi sem bizonyítja jobban, mint 30 ezernél is több követővel rendelkező Facebook-oldala. Értékes és széles spektrumú szakmai háttérrel megírt tanulmányok gyűjteményéről van szó, amelyek az irodalomtudomány (azon belül is leginkább az irodalompszichológia), a kultúratudomány, a pszichiátria (ezen belül a pszichoanalitikus vonal) diskurzusához járulnak hozzá.
Az orvosbölcsészet avagy kultúrorvostan Magyarországon még gyerekcipőben jár, így ez a kötet különösen előremutató lehet a tudományterület hazai előremenetelére nézve.
A könyvet kézbe véve rögtön feltűnik a művészeti igényességgel megválasztott borító, hiszen azon Plath egy saját kettősségét vizuálisan megragadó, egyetemi éveinek elején (1950–51 körül) készült önarcképe látható, a Háromarcú portré. Bipolaritása mezsgyéjén megjelenik egy-egy további szín, különböző kékek és pirosak, melyek Plath két részének integrációját is jelképezhetik.
A mentális betegségek és az alkotómunka, a költői teremtés képessége legendásan együtt jár (és egyre jobban dokumentált) számos alkotó, köztük Sylvia Plath esetében is,
mint azt a kötet Robert Lowelltől átvett címe rendkívül pontosan megragadja. Az autodestruktív költőknél gyakran említik a képzelet kockázatos voltát, ami jól definiált fókuszt ad a Plath-tükörképekkel szolgáló kötetnek. Az, hogy Plath képzelete pontosan milyen kockázatokat rejtett magában, a tanulmányokból kiderül.
A fülszöveg szinte egyetlen kérdésbe sűríti össze a kötet tárgyát: miért lett öngyilkos Sylvia Plath?
Ez természetesen nem az egyedüli lényeges kérdés ebben a körültekintően megírt és szerkesztett tanulmánygyűjteményben, de mindenképpen kiemelt fontosságú. A fülszöveg azonban nem említi azt a tényt, hogy a könyvben új szöveg- és versfordítások is helyet kaptak, amelyek új értelmezési horizontokat nyitnak meg Plath életét, munkásságát és e kettő összefüggéseit, verseinek biografikus olvasatát illetően.
A könyv világossága, koherenciája rendkívül logikus felépítésében is megmutatkozik.
A szerkesztői előszó után három fő rész gyűjti össze a cikkeket tematikus jellegük alapján: az Életmű, az Élettörténet és a Betegség. A kötet végén találunk egy, a pszichiátriai szakszavakat összegyűjtő glosszáriumot is Németh Attila pszichiáter jóvoltából, amely a pszichológiában, pszichiátriában, pszichoanalitikában kevéssé jártas olvasó számára mindenképpen nagy segítséget jelent. A szószedet mellé az irodalmi fókuszú cikkek megléte miatt egy irodalmi szakszógyűjtemény is kerülhetett volna.
Minden tanulmány végén megtalálható angolul és magyarul az adott szöveg összefoglalója, támpontot adva azoknak, akik csak egy-egy szakaszt szeretnének elolvasni a kötetből.
Az Életmű című fejezetben Bollobás Enikő Maszk és én – és a betegség – A lélek sérülései Sylvia Plath költészetében című írása áttekintő utazást kínál Plath életművébe, felderíti az „(ál)arcokat és (jel)mezeket”, főként az Apu című verset és Plath férje, Ted Hughes szerepét kiemelve (23.). Végszóként egy Borges-elbeszélésben szereplő allegóriával von párhuzamot, összefoglalva a költőnő életművét, életét: „Mintha Sylvia Plath-ra is ez a sors lett volna mérve: előbb a tükrök, aztán a maszkok, végül a tőr. A férj, Ted Hughes pedig maga lett a koldussá vált király.” (40.) Ezt magyar irodalmi párhuzam követi: Bókay Antal Énteremtéskudarcok a vallomásos költészetben című összehasonlító elemzése az amerikai és a magyar vallomásos költészet két nagyjának, Sylvia Plath-nek és József Attilának egy-egy versét, az Aput és a Kései siratót tárgyalja. Revelatív módon jár körül, térképez fel elfeledett vagy fel sem fedezett párhuzamokat a két apavers között, főleg azt illetően, hogy mindkét alkotó elbukott költészetének énteremtési kísérleteiben: „az ödipális énkonstrukció mögött folyamatosan heterogén hatások traumatikus, preödipális kínok sejlenek fel, és teszik mindkét költő életét megoldhatatlanná.” (77.) Lázár Júlia Kié a gyilkos arc? című tanulmánya esszéista stílusban megfogalmazott, kérdésfelvető írás Plath lelkivilágának irodalmi vonatkozásairól. Felolvasóest hangulatát kelti az idézetek kitűnő és körültekintő felhasználásával. Ami pedig a gyilkos arcot illeti, az „mindig a tükörből néz vissza ránk.” (88.)
Tükröt tartanak Plath nemrégiben napvilágot látott naplóbejegyzései is,
amelyeket Demjén Zsófia a korpusznyelvészet eszközei segítségével elemez a szövegek depresszív zavarra utaló jegyeit felderítendő, a szöveg valósága mögé néző tanulmányában. Nyelvészeti elemzése gondolkodásra ösztönöz a tekintetben, hogyan lehetne a depressziónál kevésbé jól dokumentált mentális zavaroknál szövegelemzést használni a diagnosztikus és terápiás munka megsegítése érdekében.
Plath élettörténetében kiemelt fontossággal bír a család. Matuszka Balázs Az élménytől az indulatig című írásában a szülőkkel való kapcsolatra fókuszál, melyből sok minden megérthető a Plath és szülei közötti bonyolult, sokszor paradox viszonyról. Ocsovai Dóra Isten és Ördög című tanulmánya pedig a költő férjével, Ted Hughes-szal való viszonyáról ír érzékenyen és feltáró jelleggel: „Történetük tragikumát az adta, hogy egyikőjük identitáskeresése közben ahelyett, hogy megtalálta volna, feladta magát ebben a házasságban, és amikor annak vége szakadt, úgy érezte, gyakorlatilag az élete értelme veszett oda.” (226.)
A családi viszonyok között Plath elveszve érezhette magát,
Fabó Kinga Személyiségvázlat Sylvia Plathról című szövegében meg is állapítja, hogy „ami a költészetben előny, az a magánéletben hátrány” (239.). Fejezetzáró tanulmányként A kreativitás ára szerepel. Zsédel Krisztina írásából kitűnik, hogy „nagy az ára a nagyságnak” (259.): ez esetben a nagyság végső ára a szuicidium volt. A tanulmányok tematikus sorát a Betegség című fejezet zárja, melyben
Németh Attila, Moretti Magdolna és Gerevich József a pszichiátria felől közelítve vizsgálják Plath terápiához, élethez és betegséghez való viszonyát.
Németh Attila körüljárja a Plath-ra leginkább illő diagnózist. Teljes körű anamnézis ez (már amennyiben ez lehetséges ilyen távlatból), mely lineárisan halad gyermekkortól halálig, és arra a következtetésre jut, hogy Plath „valószínűsíthető diagnózisa: bipoláris II. affektív zavar és kevert személyiségzavar” (306.). Plath terápiáját Moretti Magdolna tanulmánya a költő ténylegesen megtörtént és napjainkban véghezvihető terápiájáról szól, egyfajta „gondolatkísérletre” invitál. Szintén érdekes Gerevich József kötetzáró írása. Öt fő kérdés nyomán vizsgálódik (melyek önmagukban is megérnének egy-egy tanulmányt): „Pszichiátriai betegségben szenvedett-e Sylvia Plath? Megtalálható-e nála az ún. öndestruktív triász (…)? Írói tevékenységének volt-e terápiás hatása? Miben rejlik »vallomásossága«? Milyen mértékben tükrözi életműve az életét?” (384.). Tanulmánya azon konklúzióval zárul, hogyha Plath a „goethei és salingeri mintát követi”, talán nem ért volna élete ilyen tragikus véget.
A tükör metaforája áthatja az egész kötetet: Ocsovai Dóra víztükör metaforájától kezdve a több szerző által is idézett, a személyiség tükreként szolgáló naplóbejegyzéseken át a lélek tükreként is értelmezhető nyelvig. A motívumok ismétlődése sokszor fordul elő a könyvben, különösen bizonyos naplóbejegyzések idézését tekintve, más-más tanulmányból tükrözve vissza Plath bonyolultságának egy-egy aspektusát.
Ez a kötet egy olyan tükörlabirintus, amely után világosabban érthetjük Plath sikerét és belső bonyodalmait.
A kötet némely ponton személyesebb hangvételű, azonban pontosan ez a szubjektivitás teszi emberivé és bensőségessé a tanulmánykötetet, miközben megmarad a tudományos igényesség szempontjából oly fontos távolságtartás is. A könyv fő kérdése (miért lett öngyilkos Sylvia Plath?) magával vonja azt a már sokat kutatott kérdést is, hogy pszichiátriai betegség(ek)ben szenvedett-e, és ha igen, akkor milyen(ek)ben. Mivel olyan szerzőről van szó, akivel már nincsen lehetőség terápiás kapcsolatot kialakítani, ezért óvatosan kell közelíteni ehhez a kérdéshez, amit a könyv szerzői kivétel nélkül figyelembe vettek. A lehetséges pszichopatológiák Németh Attila cikkében kerülnek átfogó összegzésre, de az általa megemlített bipoláris II. affektív zavar és érzelmileg labilis, nárcisztikus, esetleg kevert személyiségzavar, illetve a disszociatív zavar és az unipoláris depresszió egyaránt megjelennek egy-egy szövegben attól függően, minek tükrében ír az adott szerző.
Az összességében átfogó, gondolatébresztő, mégsem túlontúl széttartó tanulmánygyűjtemény bárki számára izgalmas olvasmány lehet,
akit kicsit is érdekel Sylvia Plath és költészete, az irodalompszichológia, az orvosbölcsészet vagy egyszerűen maga az ember testi-lelki voltában. Múltunkat ismerve lehet leginkább a jövőbe tekinteni – erre mutat rá ez a tükörlabirintus. Kívánom minden leendő olvasónak, hogy bolyongjon, találjon középre, majd ki belőle, akár újra és újra.
A képzelet kockázata – Sylvia Plath életműve, élettörténete és betegsége, Gerevich József (szerk.), Budapest, Noran Libro, 2019.
A borítófotó forrása a Literary Hub.
