Előzményregényt olvasni azért is érdekes, mert esélyt kaphatunk arra, hogy megértsük a korábban megismert fiktív világ eredőjét. Az Énekesmadarak és kígyók balladája önállóan, a regényfolyam részei nélkül is értelmezhető, ám a sorozat ismerői számára egy olyan könyv lehet, ami eloszlatja a Panem és az Éhezők Viadala kezdeti éveit övező homályt.
Suzanne Collins művének legmeghatározóbb tartalmi eleme az új birodalom genezisének és a rendszer működésének bemutatása. A történet a jövőben játszódik, ahol az Egyesült Államok egy polgárháború következtében megszűnt.
A lázadások leverése utáni években a romokból egy új birodalom épül, a Panem.
Az országban a győztes Kapitólium és a vesztes Körzetek életszínvonala között hatalmas különbség mutatkozik, a lakókat is merőben másként kezelik – a kapitóliumbeliek a lázadó körzetieket szinte nem is tekintik embernek.
A központi szereplő a 18 éves Coriolanus Snow, aki gyermekként élte meg a világ felbolydulását.
Visszaemlékezései a rá is traumatikusan ható háborúba nyújtanak betekintést, aminek következtében gyökeresen megváltozott az élete. A kiváltságos, gazdag közegbe született fiú elveszíti majdnem egész családját és vagyonát. Ami marad, az a saját nagyszerűségébe vetett makacs, sőt beteges hite, továbbá ezzel összefüggésben a látszat fenntartására irányuló erőfeszítése. Árnyalt lélekrajzot kapunk róla, ennek ellenére tetteinek és gondolatainak folyamatos küzdelme könnyen megzavarhatja az olvasót.
A döntései mögötti hideg észszerűségből fakadó könyörtelensége olykor felülíródik, ezáltal pedig a cselekmény kiszámíthatatlanná válik.
Számára a Kapitólium mindenek fölött álló, megkérdőjelezhetetlen hatalom, miközben megtépázott családjának megmentője szeretne lenni. Mindenki fölé helyezi magát, a Körzetekben élőkre pedig másodlagos élőlényként tekint. Mutatja ezt többek között az is, ahogyan a Körzetekből érkező versenyzőket értékeli: „Ott, a kis zuguk relatív intimitásában döbbent rá először, hogy a lány pár napon belül meghal. Illetve ezt mindig is tudta. De inkább a saját versenyzőjeként gondolt rá. A kancájaként egy lóversenyen, a kutyájaként egy ketrecharcban. De minél több kiemelt figyelemmel kezelte, a lány annál emberibbé vált a szemében.” (66.) Az Éhezők Viadalára érkező gyerekeket embertelen körülmények között szállítják a központba, majd az állatkertben kapnak szállást, ahol megtekinthetik őket a látogatók. A sorsuk feletti döntéshozóknak, a Kapitólium irányítóinak kommunikációjában is versenyállatokként szerepelnek. Az, hogy a főszereplőben miként alakul át – átalakul-e egyáltalán – ez az értékelési rendszer, szintén érdekfeszítő szál a műben. Nem beszélhetünk a szó hagyományos értelmében jellemfejlődésről, de ahogy végigkövetjük a benne felmerülő kérdéseket, félelmeket, terveket,
egy olyan karaktert ismerünk meg, aki minden emberi kapcsolatát alárendeli felemelkedésének.
Karrierregényként is definiálhatjuk az Énekesmadarak és kígyók balladáját abból az aspektusból, hogy a főhős a nagy cél érdekében azt az erkölcsi értékrendet is feladja, ami addig a sajátja volt. Ezt jól szemlélteti kegyetlen oktatójához, dr. Gaulhoz fűződő viszonya is. Iránta érzett viszolygása a cselekmény során átalakul, kiismeri a nőt, majd hozzáidomul az elvárásaihoz – ha ezért cserébe el is kell árulnia a körülötte lévőket.
Az Éhezők Viadala a győztes oldalon állók többségének a szemében is szükséges rossz, amit ugyan megszoktak az elmúlt tíz évben, de nem rajonganak érte különösebben, sőt sokszor megalázónak tartják. Jogosan teszi fel a regény (és az olvasó) a kérdést: akkor miért rendezik meg? Ez a probléma folyamatosan felbukkan, mivel maguk a szereplők is szeretnének választ kapni erre a kérdésre. „Maga az Éhezők Viadala is arra a betegesen zseniális ötletre épül, hogy a körzeti gyerekeknek kell legyilkolniuk egymást, hogy a Kapitólium ne mocskolja be a kezét konkrét erőszakkal.” (189.)
A lényeg az erőfitogtatás, annak megmutatása, hogy a Kapitólium megteszi, mert megteheti egy ilyen kegyetlen verseny megrendezését.
A hatalomdemonstráció oka a romokba dőlt világ veszteségei fölötti kesergés. Coriolanus Snow fiatalkorának története és életének fordulópontja mellett a regény másik fontos eleme a háború után újjáépülő birodalom berendezkedésének és működésének ismertetése. Az Éhezők Viadalának ötlete mögött húzódó eszmeiség megkérdőjelezésével párhuzamosan láthatjuk az eseménysorozat fejlődését. Az Énekesmadarak és kígyók balladájában bemutatott verseny során kapnak a Kiválasztottak először mentort, így sajátítják el azt a marketingközpontú, nézettségorientált szemléletet, ami könnyen párbeszédbe léptethető azzal a katasztrófákra kiéhezett hírfogyasztói attitűddel, ami a teljes valóságot elkendőző média karjai közé irányítja az embereket (pl. ökológiai katasztrófák bemutatása vagy a fejlett országok piacaira termelő harmadik világbéli munkások életszínvonalának ismertetése úgy, hogy ezt sokan képtelenek a saját életükre vonatkoztatni, a szenvedőkkel együttérezni).
Maga Coriolanus is próbál a viadal szükségességének okára választ találni,
eszmefuttatásai azonban nem kapnak etikai felhangokat, hiszen ebből a szempontból is a hatalom birtoklásának problémakörét járja körbe: „A Kapitólium ellenségei, akik olyan kegyetlenül bántak vele, térdre kényszerültek. Megrokkantak. Tehetetlenné váltak. Képtelenek lettek arra, hogy bántsák. Lubickolt a szokatlan biztonságérzetben, amit a bukásuk okozott. Imádta a biztonságot, amit csak a hatalom nyújthat. A dolgok irányításának képessége.” (166.) A történet szerves részét képezik a fiú gondolatai. Általuk nem csupán jellemébe nyerünk betekintést, hanem abba a környezetbe is, amely formálta őt. Vajon milyen emberré vált volna, ha a korábbi világrend nem alakul át? Alakja elgondolkodtató és egyben zavarba ejtő, hiszen származásából eredő önhittsége miatt a nárcisztikus személyiség példája: „Nagyon megkönnyebbült attól, hogy olyasvalakivel beszélhet, aki ismeri a világát, és ami még fontosabb, az ő valódi értékét abban a világban.” (306.)
Ezt az elitista szemléletet dönti meg, illetve ezt a biztos célkitűzést bizonytalanítja el a Tizenkettedik Körzet aratásnapi kiválasztottja, Lucy Gray, aki egy Wordsworth-ballada tragikus és misztikus sorsú alakjáról kapta a nevét.
A lány egyedi és figyelemfelkeltő jelenség, nem illeszthető be Panem kétpólusú sémájába.
„Covey”, azaz vándoréletet élő zenész volt, aki családjával és társaival járta a vidéket, míg felborult a világ addigi rendje. Habár ő és Coriolanus különböző, egymással szemben álló világból érkeztek, sok minden összeköti őket, leginkább a veszteségeik. A fiú öndefiniálásának esszenciális eleme az önsajnálat és az önimádat, de Lucy nem önmagát, hanem szeretteit és szabadságát helyezi előtérbe.
A főszereplő számára a lány birtokolandó és féltenivaló tárgy, sikerének kulcsa és nagyszerűségének bizonyítéka.
Birtoklási vágya és ebből fakadó érzései megzavarják a főszereplőt, aki bár változtat kezdeti elidegenítő nézőpontján a körzetiekkel kapcsolatban, mégsem tudja teljesen levetkőzni azt. „Az ő lánya. Az övé. Itt, a Kapitóliumban adott volt, hogy Lucy Gray hozzá tartozik, mintha nem is lett volna élete, mielőtt kimondták a nevét az aratásnapon. Még az a szentfazék Sejanus is úgy gondolta, hogy Coriolanus felajánlhatja neki a lányt. Ha ez nem birtokjog, akkor mi?” (159.)
Lucy kapcsolódik a címben szereplő két állathoz.
Azonosíthatjuk őt énekesmadárként, mindemellett a körzetében élő – az előzményregény cselekményének szempontjából meghatározó – fecsegőposzátákhoz is. Aratásnapi kiválasztásakor Lucy egy kígyóval támad a nevét felolvasó polgármester lányára, és később is találhatunk arra utalást, hogy különleges viszony fűzi őt a hüllőkhöz. A méregfoggal rendelkező ragadozókról kialakult általános nézet, illetve a mitológiai, bibliai párhuzamok pedig Coriolanus szimbolikus kötődését teszik világossá: „Az erkölcsi iránytűje vadul kilengett mindenfelé. A rettegése, hogy prédává válik, gyorsan ragadozóvá tette, és semmi gátlás nem marat benne…” (262.)
Coriolanus életének mindössze néhány hónapjába nyerünk betekintést, azonban ez az időszak jelentőségteljes és sorsfordító.
A gyermek, aki nélkülözött, elárvult és borzasztó dolgokat látott, felnőve válaszút elé kerül. A cselekvés dilemmája, a döntések mögött rejlő célkitűzés mindent felülíró ereje formálja karakterét. Személyével – kiváltképp világnézetével – kapcsolatban számos kérdés fölmerül, cselekedeteinek következményei alól azonban nem kaphat felmentést. A regény nyugtalanító és felkavaró zárlata, a gyors és váratlan fordulatok teljessé teszik a jellemrajzot arról a fiúról, aki minden humanitását feladja azért, hogy megszülethessen egy új birodalom új vezetője.
Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája, ford. Farkas Veronika, Agave, Budapest, 2020.
A borítóképen Jennifer Lawrence látható Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. rész című film főszerepében.
