Csak látnám
Ez egy haldokló férfi
test. Egy konyhai baleset. Foltok,
sebek, enyhén hátracsúszott fej.
Bütyök a nagylábujj belső
oldalán. Kilóg a takaró alól
a körbetámlás gyerekágyában.
Most bőgni, ordítani kéne,
markolgatni a párnáját,
tépkedni valamit. Róla van szó.
Apa zuhan, nem figyel, megint
csak kerülgeti a felelősséget.
Csak látnám, hogy szeret.
Fent számok váltják egymást
a képernyőn: három, kettő,
egy, kettő, három. Lassan,
ahogy a mellkasa süllyed.
A bőre összeszűkült, száraz,
fehér fal. Régóta ilyen.
Ellehetetleníti saját haldoklását,
dacból, hogy igaza legyen.
Nagyon nehéz, mondogatják
mindig körülöttem. Apa, ez a
puffadás, ez a teltségérzet.
Talán könnyebb lenne,
ha egyszer mást is engednék
elmenni. Nem mozdulni.
Ha bebújhatnék az orvosokkal
az asztal alá pihenni. Apa
még van, nem dühös. Majd
visszateszem az ablaküveget.
Megigazítom a csöveket
a szájában.
Borítófotó: WMN
