A pesterzsébeti Gaál Imre Galériában 2020. október 24-ig tekinthető meg Majoros Áron Zsolt kiállítása, a szobrászművésszel a Sotheby’s aukciójáról, a köztéri szobrászatról és a járvány második hulláma alatti terveiről beszélgettünk.
KULTer.hu: Számos eseményed volt az elmúlt egy évben. A Sotheby’s őszi aukciója után, ahol Barrier című alkotásod negyvenezer fontért kelt el, már többen is hivatkoznak rád. Az eseményt megelőzően az ismert művészeken kívül csak pár kortársat említett meg a magyar sajtó. Itthon csak a húzónevek állják meg a helyüket?
Több mint fél éve volt az aukció, így már sokkal letisztultabban látom a hozadékát.
Aki a szakmában van, tudja, milyen jelentőségű, hogy a szobrom kimagasló áron kelt el.
A tavaszi pandémia szűkítette a művészeti programokat, kevesebb lehetőségem volt szakmai közösségekben és helyszíneken jelen lenni. Ahová személyesen eljutottam, ott érződött, hogy tudnak az aukciós leütésről. Viszont nyilván nincs mögöttem annyi hivatkozás, mint a mestereknél, akiknek lezárt, egésznek tekinthető az életművük. Ugyanakkor a kortárs fiatal művészekben van potenciál, és ez segítséget jelenthet az érvényesülésükhöz, mert még változik, gyarapszik a szakmai anyaguk.
KULTer.hu: Tekinthetjük ezt az aukciós eseményt belépésként a hazai kánonba?
Nincs egy pont, aminél azt mondhatjuk, itt beléptem a kánonba.
Sokkal inkább egy útfigyelésről van szó, ami akkor kezdődik, amikor az ember elkezd alkotni a szakmában.
Az eddigi hivatkozásaim erősítik ezt a folyamatot, szélesítik az ismertséget, hasonlóan egy Junior Prima Díjhoz vagy a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjához, amelyet most nyertem el. De ezeknek az elismeréseknek itthon van láthatóságuk, a szomszédos országokban már alig ismerik őket.
KULTer.hu: Mennyiben járult hozzá ez a siker az eddigi nemzetközi kapcsolataidhoz?
Több intézmény és galéria felfigyelt rám az eddigi munkásságom alapján. Nagyobb gyűjteményekben szerepelnek az alkotásaim, illetve nemzetközi múzeumok is vásárolnak tőlem. Jelenleg együtt dolgozom egy holland galériával, idén januártól pedig egy indiaival is.
Azok a galériák, amelyekkel együttműködöm, nagyon örültek a sikeres Sotheby’s árverésnek,
hiszen komoly pozitív visszajelzést kaptak arról, hogy egy nemzetközileg is látható alkotóról van szó. Ha most a Christie’s-be vagy más helyre kerülne a munkám, azt még nagyobb érdeklődés övezhetné.
A mostani járványhelyzet nem annyira optimális környezet egy nagyszabású árverésnek, ettől eltekintve érdekes, hogy nem érzem a pandémia negatív hatását a megkeresésekben és az eladásokban. Szerintem az emberek jobban elkezdtek foglalkozni a személyes életterük kialakításával, így a művészeti alkotások vásárlásával is.
Bár a szobrászat hányatott sorsú művészeti ág, egyszerre több problémával kell szembenéznie.
Egy szobornál nagyobb az előállítási költség, emiatt eladáskor is magasabb ártól indul. Miután elkészül, a tárolása szintén problémásabb, és a szobrászati kiállítás is kevesebb. Engem is leginkább a nyugati vevők keresnek meg vételi szándékkal.
KULTer.hu: Mit jelent számodra a siker művészként?
Különösnek tartom a siker szót. Szerencsés vagyok, a szakmám a hivatásom, és szívesen teszem bele minden energiámat – művészként nem is nyolcórás a „munkaidőm”, hanem egész nap rendelkezésre állok önmagam számára.
Az egyetemről kikerülve voltak nehéz időszakok, amikor elenyésző szakmai visszajelzést kaptam, illetve megélhetési problémáim is akadtak. Akkor az egész művészlét megkérdőjeleződött számomra, és gyakran felmerült a dilemma:
ebbe a bizonytalan szcénába szeretnék integrálódni hosszútávon? Vagy inkább keressek valami civil munkát?
Aztán egy-egy visszajelzés, díj azt mutatta, hogy van helyem és létjogosultságom a szakmában. Persze, könnyen el lehet bizonytalanodni, de inkább csak a művészeti rendszerrel kapcsolatban. Négy évvel ezelőtt történt, hogy egy neves külföldi, nonprofit kiállítóhelyen rendeztem egy önálló kiállítást. Nem kaptam segítséget a megvalósítására, önerőből álltam a művészettörténész és a közreműködők honoráriumát, a szállítást és a többi költséget is. Kevesen jöttek el, nem volt megfelelő promóciója és sajtóvisszhangja az eseménynek. Érthető, ha ilyen helyzetekben felteszem magamnak a kérdést, vajon mennyire van értelme kiállítani. Aztán tavaly többen is mondták nekem, hogy azon a helyen azóta sem volt az enyémnél jobb tárlat. Végül helyére billent bennem ez a szituáció is.
Viszont a mai napig azt gondolom, hogy a művész hiába dolgozik rendszeresen, sokszor mégsem kezelik helyén a munkáját, főleg a nonprofit galériák, illetve az önkormányzatok esetében látom így.
Legtöbbször a képzőművész az egyetlen, aki deficittel zárja az akár népszerű kiállítását, csupán annak örülhet, hogy ki tudott állítani valahol.
Csak pár intézmény létezik, ahol pályázat útján kapunk installálási díjat vagy anyagköltséget. Teljesen más anyagi forrásokból vagyunk kénytelenek betömködni a hiányokat, ami nem optimális, mert ez a működési mód hosszútávon nem fenntartható. Ezt a finanszírozási problémát az összes felmerülő kérdéssel együtt meg kellene oldania egyszer valakinek.
KULTer.hu: Milyen irányba építed tovább a karrieredet, miután felbontottátok a szerződést a Faur Zsófi Galériával? Szerinted szükséges a galériás képviselet? Vagy önmenedzseléssel is lehet boldogulni?
Közös döntés, hogy már nem együtt dolgozunk tovább. A galériáknak vannak meghatározott irányvonalaik, és azok a művészek, akikkel szeretnének együttműködni, ezek mögé állnak be. Korábban mindkettőnk fókuszában a külföldi piacok és art faireken való megjelenések álltak, de az utóbbi két-három évben a galéria részéről ez a tendencia megváltozott. Emiatt volt érdemes átgondolni a váltást. Az egyértelmű, hogy
egy művész életében fontos a galériás képviselet, de Magyarországon nem sok kiállítóhely építi tudatosan a művészei karrierjét.
Igazából erre lenne szükség, mert ebből profitálhatna hosszútávon minden szakmai résztvevő. Most számomra is izgalmas a kérdés, hogy szobrászként vajon tudom-e magamat képviselni. Azt hiszem, a mai online világban már könnyebben meg tudom ezt valósítani. Ez viszont már nem egyszemélyes feladat, másokat is be kell vonnom a munkába, hogy sikerüljön. Folyamatosan képzem magam, ezért jelentkeztem tavaly a Budapest Art Mentor egyéves programjára, ahol a művészeti menedzselésnek olyan részeiben nyertem tapasztalatot, amelyeket eddig ösztönösen éreztem, viszont most már tudatosan használom a professzionális módszereket.
KULTer.hu: Mit gondolsz a budapesti köztéri szobrászat helyzetéről?
A köztéri szobrászat rendkívül megosztó, emlékművekre, zsánerdarabokra, illetve autonóm alkotásokra osztható műfaj. A szobrok javát önkormányzatok rendelik megemlékezés vagy dekorálás céljából, ezeknek a döntéseknek viszonylag sok lenyomatát láthatjuk a köztereken. Számomra az egyik szobrászati mélypont Sissi emlékműve a budapesti Erzsébet téren. Az eféle vizuális szennyezéssel köztereket lehet elrontani.
A múlt század stílusát utánozzák, de sok esetben az eredmény mind kivitelezésében, mind szakmailag vállalhatatlan.
A megmintázás pontatlan, elnagyolt, elkapkodott, erőtlen. A másik probléma az, hogy az egyetemi képzés során a fiatal szobrásznövendékek már nem kapnak olyan erős szakmai alapot a mintázással, mint például Zala György és Kisfaludi Strobl Zsigmond idejében. Mégis készítenek figurális köztéri szobrot, mert erre kapnak megrendelést és erre van „igény”.
KULTer.hu: Min dolgozol mostanában?
A szeptember 16-án Pesterzsébeten nyílt kiállításomra készültem az elmúlt időszakban, ahol négy-öt új szobrom is látható. Továbbá a következő három hónapban a Magyar Művészeti Akadémia programjában a figurális szobrászati rendszeremhez fogok motívumokat gyűjteni.
Azt nem mondanám, hogy lezárult volna egy időszak a szobrászatomban, de az újabb alkotásaimban erősebb a kísérletező szándék,
ezek a munkák tömörebbek, már nem annyira transzparensek, hanem zártabb szeletek az egyes testrészekből. Fontosnak is tartom, hogy ne formai rendszereket valósítsak meg, hanem a tartalmiság és a koncepció legyen a mű alapja, amelyhez igazítva választom ki a matériát. Mindig meglátszik, ahogy az anyag megmunkálása erősíti egy műtárgy erejét. Közben megmarad az a sajátos formanyelvem, amelyről felismerhetők a munkáim, és amely minden alkotásomat összeköti.
A lélek szobrát keresve jutottam el a fától az acélig, ahol a különböző megnyitásokkal, a fókuszok elhelyezésével próbálom formába önteni a gondolataimat.
Még mindig nagyon izgalmas anyagnak tartom az acélt, hiszen statikus mivolta mellett könnyeddé is lehet tenni.
Pont annyira részletes, amennyire az engem érdekel, vagy amennyire szeretném megmutatni egy ember jellegét. Néha különálló, profán objektekkel komponálom a szobraimat, amelyek így a testiség, az ember és a tárgy viszonyát vizsgálják.
KULTer.hu: Hogyan tudsz most ősszel, a koronavírus második hullámában tervezni?
Szerencsére a nyár inspiratív volt, több művésztelepen is részt vettem, feltöltődve vonulok vissza a műtermembe, és új szobrokon fogok kísérletezni.
Kedvező volt számomra a tavaszi karantén időszaka is, mert jobban el tudtam mélyülni az alkotásban,
többet tudtam dolgozni, mint egy átlagos időszakban. Októberben négy művésszel önálló standon állítunk ki a budapesti Art Marketen, ahol a feleségem, Mayer Éva képzőművész által szervezett DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelep égisze alatt mutatjuk be munkáinkat. Valamint decemberben lesz egy szoboravatásom Soroksáron, majd pedig egy Ybl-domborművet fogok restaurálni.
A borítófotót Egressy Orsolya készítette.
