Az új Dreyfus-film a modern Franciaország egyik legfontosabb eseményét bemagolt feleletként mondja vissza, anélkül, hogy arról, illetve a botrány jelenünkre való hatásáról bármit is állítana.
Az 1890-es években óriási botrány rázta meg a francia közéletet: Alfred Dreyfus magas rangú francia tisztet kémkedésért elítélték. A per azért is okozott hatalmas felháborodást, mert a francia sereg berkeiből könnyedén szivárgott információ az országgal feszült viszonyban lévő Németországba, ami nagyon rossz fényt vetett a hadvezetésre.
Dreyfus zsidó származása csak fokozta az akkori Európára erősen jellemző antiszemitizmust.
Amikor úgy tűnt, a botránynak vége, és a tisztet az Ördög-szigetre száműzték, kirobbant a még nagyobb skandalum: többek között Émile Zola francia író cikke fényt derített arra, hogy Dreyfust tévesen ítélték el, a valódi kém, Ferdinand Esterhazy pedig még mindig tagja a seregnek. Az ügy valósággal kettéhasította a francia társadalmat: dreyfusárok és anti-dreyfusárok kultúrharca tematizálta a közbeszédet, illetve az ő ellentétük kísérte végig az elkövetkezendő évtizedet.
A szituáció alapvetően remek filmes alapanyag: az eset a modern Franciaország történelmének egyik fő mozzanata, ezért segítségével a nemzetről lehet elmondani egy leckét. A történetnek a mai társadalomra nézve is rendkívül sok vetülete van. Felveti például a kérdést, hogy miért tud kulturális vonalak mentén végletes mértékig polarizálódni egy társadalom, illetve szintúgy korunkra is alkalmas parabolát lehetne a botránnyal kapcsolatban mesélni a kíméletlen rasszizmuson alapuló csordaszellem gyors ítélkezéséről.
A film legnagyobb problémája, hogy még kísérletet sem tesz arra, hogy az említett kérdések bármelyikével akárcsak felvetésszerűen foglalkozzon.
Robert Harris és Roman Polanski forgatókönyve ugyanis inkább a per eseményeinek száraz bemutatására törekszik
„ez történt, aztán ez történt, aztán meg ez”-módon, miközben a Dreyfus-ügy éppen azért fontos eleme a történelemnek, és azért érdemel filmet, mert jóval több magánál a pernél.
A Dreyfus-affér alapvetően a francia nemzetről szóló konfliktus, amelynek folyományaként kisebb falvakban is előfordult, hogy dreyfusár és anti-dreyfusár jelöltek indultak egymás ellen, de a popkultúrában is megjelentek többek között antiszemita, Dreyfus-ellenes társasjátékok.
Az, hogy Polanskiék elsősorban a perre és annak jegyzőkönyves bemutatására koncentráltak, már csak azért is érthetetlen, mert a film pontosan tudja, hogy a néző valamennyire tisztában van a történettel: a Tiszt és kém sokszor nagyon lusta módon próbálja az ismert referenciapontokkal eladni magát. „Olvastad, hogy milyen menő és bátor dolog volt, amikor Émile Zola megírta a J’accuse című cikkét? Tessék, itt egy random jelenet róla.” Anélkül persze, hogy a cikk jelentőségét a film megmagyarázná.
„Ugye tudod ki az a Clemenceau? Hangsúlyosan bemutatjuk őt, hogy aztán a nevén kívül semmi mást ne mondjon az egész filmben.”
Ráadásul a film a saját felvetett témáira sem akar válaszolni. Az elején megtudjuk, hogy a főszereplő, Georges Picquart (Jean Dujardin) antiszemita, de ettől függetlenül mindent megtesz, hogy kinyomozza az ártatlanul elítélt Dreyfus igazságát. Ha tényleg antiszemita, akkor miért teszi ezt? Vagy ha Picquard az egyik pillanatban a hadsereghez való hűségét hangsúlyozza, akkor miért szivárogtatja ki az egész botrányt a teljes francia közvéleménynek?
Az alapvető témabeli hiányosságok miatt sajnos azok az elemek sem mentik meg a filmet, amelyekben egyébként jó:
a sminkes csapat igazán kiválóan varázsolta Alfred Dreyfussé Louis Garrelt,
ahogy az elsőrangú castinggal és sminkkel remekül jelenítették meg (kis szerepük ellenére) Georges Clemenceau-t és Émile Zolát is, az egyszerű járókelők 1890-es éveket tökéletesen visszaidéző szakálldivatjáról nem is beszélve.
A jelmeztervezők pedig ugyancsak elsőrangúan hívták életre a 19. század utolsó éveit,
ahogy a díszletesek rendkívül hihetően repítették vissza 130 évvel Párizs városát. A színészek, főleg Dujardin, kitesznek magukért, de a film sekélyessége miatt nem tudnak teljesen kibontakozni.
Összességében a Tiszt és kém egy nagyon ígéretes témából, amely jelen társadalmunknak rengeteg leckét tudna adni, egy szorgalmas iparosmunkával bemagolt, középszerű gimnáziumi történelemfeleletet produkált. Ha valaki elolvas egy átlagosnál részletesebb középiskolai történelemkönyvet a Dreyfus-ügyről, nagyjából ugyanazt az élményt fogja kapni, mint a film megnézésekor.
Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy, 2019. Rendezte: Roman Polanski. Írta: Robert Harris és Roman Polanski. Szereplők: Jean Dujardin, Louis Garrel, Emanuelle Seigner, Grégory Gadebois, Hervé Pierre, Wladimir Yordanoff, Didier Sandre, Melvil Poupaud. Forgalmazza: Cirko Film.
A Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy a Magyar Filmadatbázison.
