A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából, 2019 tavaszán nyílt kiállítása már az „előszobában” rabul ejti a látogatót. A titokzatos kertet imitáló, különböző stílusú tükrökkel, idézetekkel díszített foyer az első pillanatban érzékelteti, hogy itt különleges világba toppan a látogató. Bősze Ádám zenetudóst a kiállítás kurátorai, Sidó Anna és Molnár Eszter Edina szeptember 30-án látták vendégül egy olyan tárlatvezetésre, amelynek központi témája Csáth Géza és a zene kapcsolata volt. Az érdeklődők a kiállítás megtekintése mellett bepillantást nyerhettek az író-orvos-zeneszerző egyedi univerzumába is.
Csáth Géza jelen van a PIM kiállításán. Furcsán hangozhat, de valóban
ezt a hatást kelti az a rengeteg, személyéhez kötődő, gyakran saját kézzel készített, festett, írt tárgyi dokumentum,
amely a tárlat anyagát képezi. „Én azonban szeretném és imádnám az életet” – szól hozzánk az egyik terem faláról az író, ami – a tragikus sors ismeretében – első látásra megdöbbentő mondat.
„Igen tisztelt doktor úr, most már van papírom…”, kezdi levelét Kohn Gizella, és máris előttünk terem az Egy elmebeteg nő naplójának főszereplője. „Közös elhatározással lettünk öngyilkosok” – ezek Jónás Olgának, Csáth feleségének a férfi kérésére írt sorai, két héttel a nő halála előtti dátummal.
„E házban ragályos beteg van, a házbelieknek közlekedni tilos”
– ránt vissza minket egy piros cédula az egyik tárlóban a mindennapokba.
Csáth erőteljes hatása olyan, mintha egyszerre érkezne meg hozzánk a múltból és a jelenből. Érdemes átengednünk magunkat ezeknek az impulzusoknak, mert segítenek közelebb hozni az alkotó személyiségét, életét és irodalmi műveinek hátterét is. A zene mindenhol jelen van a kisméretű, fragmentált, szaggatott helyiségekben, melyek mintha Csáth életét képeznék le. Még az őrülethez közeli időszakokban írt feljegyzéseken, betegnaplók hátán is saját kézzel írt kottáit látjuk.
Bősze Ádám és Sidó Anna egymás mondanivalóját kiegészítve beszéltek arról, hogy milyen szerepet is töltött be Csáth életében a zene, és miért érdemes górcső alá venni a gazdag életmű ezen szegletét is.
Az értelmiségi Brenner családból származó fiú gyermekkori otthonában a zene a mindennapok részének számított,
a művészetek pedig központi szerepet játszottak, tudhattuk meg Bősze Ádámtól. A „Hármas művész” felirat már az első kiállítótérbe érkezve hirdeti, hogy a tárlat főszereplője nemcsak az írásban, hanem a zenében és a festészetben/rajzolásban is jeleskedett. A Zeneakadémiára saját szerzeményeivel felvételizett, többek között Hangok című alkotását vitte a megmérettetésre.
Az abban az időben rendkívül poroszos intézmény azonban nem fogadta be őt,
a fiatal felvételiző nem volt alkalmas erre a stílusú képzésre. Zenei munkáiban érződik is az akadémiai képzés hiánya. A zenetörténész szerint egyáltalán nem különleges, hogy a zenével foglalkozó művészek egyéb művészeti ágban is jeleskednek, E. T. A. Hoffmann például grafikával, kritika- és operaírással is foglalkozott, és munkássága nagyban hozzájárult mai, Beethovenről alkotott képünk kialakulásához.
Csáth Géza neve már az első magyar zenei lexikonban is szerepel, ahol orvos-író-zenekritikusként említik. Az 1930-ban kiadott lexikon szerint ő az – akkori – elmúlt idők egyik legrangosabb zenei írója. Az előadók szerint azért is érdemes olvasni Csáthnak a zenei előadókról szóló kritikáit, mert ezekben az írásokban a humora is megmutatkozik.
Szarkasztikusan, vitriolosan, de sok tárgyi tévedéssel írt, az információknak nem mindig nézett utána,
bizonyos dolgokat valószínűleg csak hallomásból tudott. A zenekritikái és egyéb, zenei témájú írásai iránt érdeklődők A muzsika mesekertje című kötetéből ismerhetik meg ezeket a műveket.
Hosszú elzártság után Csáth zenei műveit 2015-ben katalogizálták, és azok ennek köszönhetően váltak megismerhetővé. Műveinek kottái az Országos Széchényi Könyvtár és a PIM gyűjteményében ma már hozzáférhetők, Bősze Ádám szerint muszáj is lenne foglalkozni az íróval zeneszerzőként is. Életének nehéz szakaszaiban, amikor sikerült tisztább, az ópiumtól mentesebb időszakokat átélnie, újra a zene, a zeneszerzés felé fordult.
Zenei írásaira jellemző, hogy mindenben igyekezett meglátni az értéket, az értelmet,
a Puccinivel kapcsolatos írásaira volt a legbüszkébb. Csáth olyan érzékeny teremtés volt, akinek mindenét átjárta a zene, de még itt is az irodalom, kifejezetten a vers volt inspirációinak forrása. Színpadi szerzőként is szeretett volna befutni, de operett- vagy kabarékezdeményei fellángolások maradtak csupán.
Sidó Anna kurátor az író családi hátterének bemutatásával igyekezett megvilágítani a művészetek iránti érdeklődését, és azt is, hogy végül miért nem ezek valamelyikének művelése lett Csáth főfoglalkozása. Az író édesapja ügyészből lett ügyvéd, számára az anyagi háttér biztosítása minden művészeti célnál előbbre való volt, nemcsak gyermekei, de saját életének irányítása szempontjából is.
Ő maga is írt, zenélt, verseket fordított, Szabadka első amatőr fotósaként is működött,
ennek köszönhetően maradt fenn a családról rengeteg fekete-fehér fotó, melyek a tárlat befejező látnivalójaként igazi kortörténeti dokumentumot jelentenek.
Csáth Géza, édesapja példájából kiindulva úgy gondolta, hogy egy olyan komoly, polgári foglalkozás mellett, mint az orvoslás, művészeti tevékenységet is tud folytatni, ám ez a terve végül kudarcot vallott.
Bősze Ádám arról is mesélt, hogy Csáth egy alkalommal még zongorát is vitetett a klinikára, és zeneterápiával kísérletezett a betegek gyógyításában. Sidó Anna felemlegette, hogy
az író olyan intenzíven látogatta a művészeti alkalmakat, hogy egy-egy estjébe akár több ilyen program is belefért.
Tízéves korától fennmaradt naplói szintén láthatóak a tárlaton. Érdekes tény, hogy az életművön belül a zenekritikai írások teszik ki a legnagyobb terjedelmet. Novellisztikája erősen zenei, minden novellája tulajdonképpen olyan, mint egy zenemű – hallhattuk a tárlatvezetés során.
Élete vége felé Csáth Géza tizenkét pontból álló „bakancslistát” állított össze Mit szeretnék még? címmel, melyet szintén megtekinthetünk a kiállításon. Rögtön az első pont így szól: „Szeretném még egyszer hallani a Ringet”, mellyel Wagner operaciklusára utal. Elhangzott, hogy
Csáth széleskörű érdeklődése bizonyos dolgokat generált, míg másokat elnyomott benne.
Így maradhatott el végül mindennapjaiból a festészet, míg a zenéhez végig hűséges maradt. Az élet azonban csodálatos dolgokra képes, ami az ő esetében is megmutatkozik.
Egyetlen gyermeke, Brenner Olga zeneakadémiát végzett zenetanár volt, dédunokája, Czér Fanni pedig képzőművészeti egyetemre járt. Az ő, egészen egyedi stílusú, valamelyest Csáth világát is idéző rajzai szintén megtekinthetőek a kiállításon.
Így lesz teljes az életmű, mely ugyan rendkívül fiatalon szakadt meg,
a család későbbi generációinak sikerült kiteljesedni minden olyan művészeti ágban, amelyet Csáth akár komolyan, akár csak kísérletezés szintjén művelt.
A kivitelezésében is rendkívül ötletgazdag A varázsló halála című kiállítást még néhány hétig láthatjuk a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ha elmegyünk, Csáth Géza is bizonyosan ott lesz, a kertet idéző folyosó végében vár minket életnagyságú, fekete-fehér fényképe. Lazán, zsebre dugott kézzel áll, cigarettával a szájában.
A Csáth – A varázsló halála című emlékkiállítás 2020. október 31-ig látogatható Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A fotók forrása: Petőfi Irodalmi Múzeum.