Színvonalas rövidfilmek kerültek a VII. Malter Vándor Filmfesztivál idei versenyprogramjába, amelyeket a debreceni közönség 2020. október 16–17. között láthatott az Apolló Moziban. Harmadik helyezést ért el a Narkós és céda című alkotás, illetve a KULTer.hu különdíját is ez a mű kapta – ennek apropóján beszélgettünk a rendezőkkel, Nagy Istvánnal és Palkó Áronnal.
KULTer.hu: Ritkán van egy rövidfilmnek, amely vizsgafilm is egyben, két rendezője, viszont már a 2018-as Mentort is ketten csináltátok. Mi ennek az oka?
Palkó Áron: Egyszerű oka van – összebarátkoztunk. Együtt jártunk a Pázmányra, a médiaszak filmes szakirányára, onnan ismerjük egymást.
Ez azonban inkább elméleti, mintsem gyakorlati képzés, mi pedig filmezni szerettünk volna.
Az egyetemi évek alatt találtunk rá egy Erasmus + programra: Erdélyben szerveztek egy nemzetközi filmes tábort, ahol két héten keresztül filmeztünk. Amellett, hogy rájöttünk, mindenképp filmezéssel szeretnénk foglalkozni, összebarátkoztunk az izlandi csapattal.
Nagy István: Fél év múlva pedig már Izlandon forgattunk rövid dokumentumfilmet, a Mentort. Még témánk sem volt, a helyszínen alakult ki minden. Kihívást jelentettek a legalapvetőbb dolgok is. Ebben persze nagyon sok a kudarc, a pofára esés, de úgy gondolom, amit így tanultunk, az sokkal jobban rögzült, mintha az elméleti oldalról közelítettünk volna.
KULTer.hu: Vannak leosztott szerepek köztetek (forgatókönyvíró, producer, rendező), vagy minden közös döntés alapján történik?
N. I.: Inkább Áron a produceri beállítottságú, aki az előkészületeket és a gyártást felügyeli.
P. Á.: A Narkós és céda ötlete pedig Isti forgatókönyve alapján született meg. Amikor felolvasta nekem az ötleteit, a jeleneteket az odaillő zenei betétekkel együtt, azt éreztem, hogy ehhez közöm van – sok dialógus a közös beszélgetéseinkből táplálkozott.
Nemcsak a stílus állt közel az ízlésemhez, hanem személyesen is érintetté váltam.
N. I.: Ez a fajta személyesség a forgatás folyamatában is végig jelen volt. Olyan élmény volt ez számomra, mintha a barátságunkon belül érintett témákat, élményeket és filmes elemeket összegyúrtuk volna egy montázsba – ebből lett a Narkós és céda.
KULTer.hu: Hogyan válik a forgatókönyvíró társrendezővé, rendezővé? Harmonikus egy ilyen alkotói kapcsolat?
N. I.: A helyzet különlegességét az adta, hogy a rendezésben egyenrangúak voltunk, de mivel én írtam, Áron pedig a rendezés mellett gyártotta is a filmet, teljesen máshogy közelítettünk a sztorihoz.
Fikciós műfajban nem volt még tapasztalatunk.
Áron egy másik filmet készített elő, amihez összeállt a stábja, de a sztorit még erősíteni kellett volna. Nekem volt egy ötletem, de nem volt stábom. Mindketten rendezni szerettünk volna, így ezt a két komponenst illesztettük össze, a rendezésen pedig megosztoztunk.
P. Á.: Munka közben derült ki számunkra is, hogy néha teljesen másképp látunk valamit, máshogyan működünk. Voltak olyan helyzetek, amikor elvonultunk a stábtól, magunkra csuktuk az ajtót és megvitattuk, hogyan tovább. Korántsem volt zökkenőmentes a munka.
N. I.: Ez egy kényszer szülte helyzet, amit szívesen vállaltunk, de hamar rájöttünk arra, hogy
nem véletlenül nem jellemző az, hogy író és producer együtt rendezzenek.
Kalandos út vezetett el minket a Narkós és cédáig, amelynek során kölcsönösen inspiráltuk egymást – szinte törvényszerű volt, hogy az első kisjátékfilmünket közösen fogjuk rendezni.
KULTer.hu: A Mentorra, valamint a Narkós és cédára is egyfajta függőség-dramaturgia jellemző. Nemcsak a droghasználat, de az utóbbiban a szerencsejáték-szenvedély is megjelenik. Ez a párhuzam mennyire tudatos?
N. I.: Olyan kisjátékfilmet szerettünk volna készíteni, amelynek jól ismerjük a határait. Kicsit bűnügyi, kicsit a függőségekről is szól… megpróbáltuk beemelni a Trainspottingot a magyar miliőbe. Ez volt a kiindulópont, s Magyarországon a függőségekre gondolva az alkoholizmuson túl a szerencsejáték az, ami rögtön az eszembe jutott – a filmben pedig ez vált a cselekmény mozgatórugójává.
Visszagondolva, nem nehéz párhuzamot találnom a főhős útja és kettőnk filmezéshez fűződő viszonya között.
P. Á.: Nagyon szeretjük Martin Scorsese, Danny Boyle és Guy Ritchie munkásságát. Ők voltak azok, akik igazán inspiráltak minket a diplomafilmünk idején is. A Mentor az egykori függő gyógyulását és társadalmi szerepvállalását tematizálja. A Narkós és cédában viszont inkább a főszereplő jelleme volt számunkra fontos, nem kifejezetten a függőség.
KULTer.hu: Milyen visszagondolni a forgatásra?
N. I.: Abban a tíz napban, amíg tartott a forgatás, úgy érzem, többet tanultunk, mint előtte összesen. Szinte leírhatatlan az az állapot, amiben voltunk: beleraktuk az összes pénzünket, az emberek javarészt szívességből dolgoztak velünk, és nem hátrálhattunk meg – meg kellett csinálni. Ez a munka olyan határhelyzetet teremt, amelyből iszonyatosan sokat lehet tanulni.
P. Á.: Amikor csinál valaki egy olyan filmet, amiben ott van szíve-lelke, az hihetetlenül erős kapcsolatot teremt az alkotó és az alkotás folyamata között.
Ez már-már narkotikum. Ilyenkor azt érzem, el tudnám adni mindenemet,
hogy ez a film elkészüljön. Volt is erre példa egy másik projekttel kapcsolatban. Akkor a barátaim tartottak vissza attól, hogy túlzásba essek és hülyeséget csináljak.
KULTer.hu: Mi volt a legjobb forgatási élmény a Narkós és céda során?
P. Á.: Nekem ez egyértelműen Reviczky Gáborhoz kapcsolódik. Nagyon jó volt vele dolgozni. Az utolsó forgatási napnál tartottunk, ami igazán katartikus volt. Hihetetlen profizmussal vágott neki a munkának.
Csak rápillantott a szövegkönyvre és rögtön tudta még a többi színész szövegét is.
Elsőre hozta azt a karaktert, amit elképzeltünk. Felemelő volt ilyen művésszel együtt dolgozni.
N. I.: Nekem is Reviczky Gáborhoz fűződik a legjobb élményem. Igazából ez egyben a legrosszabb is. Huszonhat órás forgatás után voltunk, az utolsó napon. Nem volt látványtervezőnk, így sok dolog a mi felelősségünkké vált. A lottózóból hiányzott egy állvány, amit nagyon szerettünk volna használni. Bejártam egész Zsámbékot, ahol aznap dolgoztunk, hogy ezt pótoljam. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, mert közben Reviczky Gábor már a helyszínen arra várt, hogy én megérkezzek a kellékkel… Egyórás késéssel és azzal a tudattal érkeztem, hogy Reviczky Gábort kell majd instruálnom. Ennek ellenére már az első nekifutásra jól haladtunk. A nap végén mind a kettőnket biztatott a további munkára – ez azóta is sokat jelent számomra.
KULTer.hu: Reviczky Gábor nem szokott vizsgafilmekben szerepelni. Nehéz volt őt meggyőzni?
P. Á.: Sokkal könnyebb dolgunk volt, mint gondolnánk. A nagy tudású, tapasztalt alkotók általában nyitottak.
Ha van idejük, és tetszik nekik egy film ötlete, szívesen segítik a fiatalokat.
N. I.: Elküldtük neki a szinopszist, ami szerencsére felkeltette az érdeklődését.
KULTer.hu: Tervben van a következő kisjátékfilm, a közös rendezés?
P. Á.: Régóta tervben van egy közös dokumentumfilmünk, pályázunk is vele támogatásra.
N. I.: Más egy dokumentumfilmen közösen dolgozni, lásd a Mentor példáját, mert ott egyszerre alakulnak ki a karakterekhez fűződő viszonyok,
és mindketten első kézből élhetjük át a filmet alakító eseményeket.
P. Á.: Nagyon várjuk a pályázat februári eredményhirdetését.
A Narkós és céda című rövidfilmet a Malter Vándor Filmfesztivál programjában és közvetítésében több vidéki nagyvárosban is vetíteni fogják.
A borítófotót Hegedüs Márton készítette.
