Rém
Százszoros ismétlésben a megérkezés percei,
a vándor rémálma,
megfiatalodott anyja boszorkánycsókkal közelít,
mintha a nyers földből menekülne,
vergődve szalad fel a borostyán a falra,
visszavonják a ráncokat, mint egy téves ítéletet,
valaki, nem te, valaki felsír.
Nagymama
Apám karja kimered a hullámok közül,
mint egy bója, jelzi anyámnak,
meddig viheti az álmokat.
Ez volt a bejáratott családi dinamika;
anyám horkol a mélyvízben.
Alkonyatkor triplán zártuk a bejárati ajtót,
mert hasadt koponyájú vak madarakkal
kopogtattak az üvegen.
Hiába adtuk neki a türkiz tapétás szobát
a hiányos tájfestmény-kirakóssal,
útra kelt éjszaka. Pedig mi
kintről vártuk a veszélyt.
Aztán a porlepte vendégszobát kapta,
majd a nappalit, hátha,
a fészert és a spájzt, de
minden zárat megbuherált.
Ott alszik, ahol épp dolgunk van,
és a költözés reménytelen.
Éjszaka átrendeződnek a hatalmi viszonyok.
Csontos szellemtalpak kopogása a folyosón.
Virradatra leálmodja rólunk vonásaink,
napról napra jobban hasonlítunk egymásra.
Üvegcsörömpölés.
Borítókép: Bánfalvi Samu
