„Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?” – ma már nem ez a Philip K. Dick klasszikus sci-fi regényének címében feltett kérdés a legfontosabb, legalábbis a Ridley Scott nevével fémjelezett, különleges hangulatú, a témát újszerűen feldolgozó HBO-sorozat, A farkas gyermekei szerint.
A farkas gyermekeit Ridley Scott-tal reklámozták, aki bár vezető producer, csak két epizódot rendezett (fia, Luke Scott pedig hármat). Azonban az őt korábban foglalkoztató sci-fi témák így is határozottan benne vannak az Aaron Guzikowski (Fogságban, Pillangó) által írt történetben. Ridley Scott legismertebb sci-fijeit érdemes itt megemlíteni, a Szárnyas fejvadászt és az Alien-sorozatot, amelyekben főszerepet játszanak az androidok, vagyis az emberi külsővel, emberi gesztusokat és érzelmeket produkáló mesterséges intelligenciával felvértezett robotok.
A rendező klasszikusain érezhető nemcsak Philip K. Dick, de Isaac Asimov (Én, a robot) és a japán animációs filmek (például az Astro Boy) hatása, amennyiben a Michael Crichton-féle Westworlddel vagy az első Terminátorral ellentétben kifejezetten pozitív, vagy legalábbis komplex (anti)hősöket csináltak a „robotokból”. Ash az Alienből ugyan még ravasz intrikus, a folytatások Bishopja viszont már közelebb áll a Szárnyas fejvadász replikánsaihoz vagy az Alien-előzményfilm, a Prometheus, esetleg a félresikerült Covenant sokkal emberibb androidjaihoz.
Ridley Scott filmjeiben az emberszabású robot gyakran fél és féltékeny az emberre, érez és vágyakozik, jogot követel magának,
hogy „teremtői” egyenrangú partnerként kezeljék. Ezt a témakört még a Szárnyas fejvadász 2049-nél is okosabban próbálja bővíteni A farkas gyermekei, az első évad alapján pedig sikerrel is járhat a továbbiakban, ha sietős fináléja kissé csalódáskeltő is.
A cselekmény a távoli jövőben, a 22. században játszódik, amikor az emberiség ugyan messzire jutott a technikai fejlődésben, azonban bizonyos szempontból visszazuhant a sötét középkorba.
A Földet a Mithrász-kultusz istene, Sol köré csoportosult fanatikusok és az ateisták között tomboló vallásháború sodorja a pusztulás szélére.
Emberek és androidok egyaránt innen menekülnek el a Kepler-22b nevű, valóban létező exobolygóra, amely a Kepler-22 nevű csillag zöld zónájában kering, és ezért a mi tudósaink szerint is létezhet rajta élet. A sorozatban a Kepler-22b élhetőnek bizonyul, így modern Noékként az Anyának és Apának nevezett androidok ide menekítenek tizenkét humán embriót, hogy Campion nevű ateista „teremtőjük” utasításai szerint a tudomány és a racionalitás szellemében neveljék fel a kifejlett gyermekeket. Közülük csak a különleges, tulajdonképpen halva született, de „újraélesztett” Campion marad meg (a „teremtő” tiszteletére kapta nevét Anyától), így a szülői érzelmeket tápláló androidok minden veszélytől óvják-védik őt.
A veszély pedig meg is érkezik az emberi túlélők formájában,
élen az arccserén átesett, Calebbel, társával, Maryvel, és arcuk eredeti tulajdonosainak, Marcusnak és Sue-nak vér szerinti gyermekével, Paullal. Habár az androidok sem tökéletes lények, elsősorban az embereknek „köszönhető”, hogy az új hazában is megjelenik a békétlenség, ám a Kepler-22b-t már csak azért sem fogják tudni a Földhöz hasonlóan lerombolni, mert valaki vagy valami él a bolygón, és meg akarja védeni azt a betolakodóktól.
A manapság sokszor hangoztatott, ezért kiüresedett mondat – „Ez igen egyedi hangvételű, különleges alkotás.” – A farkas gyermekeire tökéletesen ráillik. Persze, aki ismeri Ridley Scott fentebb emlegetett klasszikusait, az tetten érheti a sorozatban a Szárnyas fejvadász és a Prometheus motívumait. Azonban a háttértörténet, a Kepler-22b atmoszférája és fokozatosan adagolt titkai, az androidok főhőssé tétele, és nem utolsó sorban a Három kismalac-sztori totális kiforgatása rendkívül újszerűvé változtatják A farkas gyermekeit, ami rengeteg izgalmas, gondolatébresztő témát vizsgál meg az első évad tíz epizódja alatt.
Kiváló karakter a fő-főhős Anya, akit Amanda Collin hihetetlenül autentikusan kelt életre.
Collin játéka szinte mindenki mást háttérbe szorít, pedig a Calebet játszó, a Vikingek sorozat Ragnar Lothbrokjaként elhíresült Travis Fimmel is remek a szerepben, a Campiont alakító gyerekszínész, Winta McGrath is meghökkentően jó, ahogy az Apát megformáló Abubakar Salim is meggyőző. Ám az Anyát játszó színésznő lehengerlő, tényleg élettel tölti meg az androidot, és abszolút újat tud mutatni akár más filmekhez, akár Ridley Scott emberszabású robotjaihoz hasonlítjuk. Amanda Collin hátborzongatóan mesteri módon váltogat a különböző hangulatok, emberi érzések és a humanoid lény gépmivoltát leleplező művi gesztusok között. Tehát a karakter lényegét ragadta meg.
Anya nemcsak azért különleges, mert speciális, újraprogramozott gyilkológépként (Nekromanta) egyiptomi vagy mezopotámiai istenségeket idéző, repülő rémséggé is át tud változni, hanem mert minden egyes bitjével teremtőjéhez, vagyis egy emberhez szeretne hasonlóvá válni. Milyen ironikus, hogy
az android legfőbb vágya, hogy ember, sőt anya legyen, aki megvédi a gyermekeit
a maga brutális módszereivel, míg az emberek, élen Calebbel istent akarnak játszani, így irigylik és félik az ember által létrehozott Anyát, aki különleges képességei révén gyakorlatilag istenné válhat. Gyönyörű, komplex és ellentmondásos A farkas gyermekei egyik legfőbb konfliktusa, hogy Anya modern Noéként megpróbálja saját kis kolóniáján újrateremteni az embert, és közben maga is igyekszik emberi módon viselkedni, de éppen az általa hirdetett racionalitás és tudományos megközelítés miatt tesz – akaratán kívül – embertelen dolgokat.
Persze, mint már említettem, ő nagyban különbözik akár Scott korábbi androidjaitól is, mert nemcsak erőlteti, hogy emberi érzelmeket mutasson, hanem valóban, a cselekményben előrehaladva egyre inkább ránk jellemző emóciókat produkál: dühös, fél, szeret, lelki fájdalmat érez. Igen, lelki fájdalmat, ami nagyon fontos a Campion és az Apa iránt táplált szeretet miatt, mert ezáltal kötődik a film másik fő kérdésköréhez:
Mi a lélek? Mi vagy ki Isten? Mit jelent istennek lenni? Mit jelent teremtettnek és teremtőnek lenni?
A Földet elpusztító, élhetetlenné változtató háború az ateisták és a Solban hívő vallási fanatikusok között bontakozott ki, tulajdonképpen ez az ideológiai ellentét hozta létre Anyát is, akit teremtője az ateisták szolgálatába állított. A Kepler-22b-n ő mégis inkább egyfajta antiteizmust akar megvalósítani. Anya helyzetelemzése, illetve az újraprogramozója instrukciói szerint az ember boldogságát és szabadságát az garantálja, ha tévútra vezérlő ideológiák, így vallás és istenhit helyett egyedül a tudományos-technikai fejlődés határozza meg életét. A probléma az, hogy az Anya által közvetített világnézet, az ateizmus vagy az antiteizmus is ideológiai konstrukció, még ha alapvetően valaminek a tagadására épül is. A farkas gyermekei lényege, hogy mind a vallás, mind a vallástagadás fanatizálhat, erre pedig bőven láthattunk példát az emberiség történelme során, elég csak a középkori vallásháborúkra és az inkvizícióra, vagy a Szovjetunió legsötétebb évei alatti egyházellenes megmozdulásokra gondolni. Ez pedig
a sorozat alapallegóriájának leglényegesebb kérdése felé vezet: ki a „farkas” ebben a sötét Három kismalac-történetben?
A farkas gyermekei – a cím orientál minket, de semmiképp sem szabad evidensnek vennünk, hogy Anya a „farkas”! Részben persze ő, hiszen az ateistából álcázott, majd valódi Sol-hívővé váló Calebhez hasonlóan Anya is fanatizálódik, illetve hajlamos a fanatizmusra. Caleb, valamint elődje, azaz arcának „eredeti tulajdonosa”, Marcus is farkas abban az értelemben, hogy a „kismalacok”, vagyis az androidok kolóniáját veszélyeztetik, és pusztán ideológiai alapon el akarják pusztítani azt. Nem érdekli őket, hogy Anya valódi anyaként gondoskodott gyermekeiről, és nemcsak egy „intelligens eszköz” volt, amit ki lehet kapcsolni vagy iktatni, ha nem úgy működik, ahogyan azt az ember elképzelte.
Ugyanakkor Anya sem riad vissza a terrortól, és bár Campiont soha nem bántaná, elő-előtör belőle a vallási fanatikusokat kiszolgáló gyilkológép-múltja, valamint a sajátján kívül ő sem nagyon ismer el más igazságot. Így a „farkas” nem is annyira egy-egy konkrét személyhez vagy csoporthoz köthető fogalom. Az igazi farkasok a természet törvényeivel ellenkező ideológiai konstrukciók, melyek az újonnan épített kolóniát, az emberiség újrakezdését veszélyeztetik. Ez lehet a túlzásba vitt Sol-kultusz, de lehet a tudomány és az ész kultusza is, amelynek nevében a francia forradalmat követő jakobinus diktatúra alatt már gyilkoltak meg embereket. (Persze a sorozatcím utalhat a római eredetmítoszra, az alapító Romulus és Remus esetére is, akiket egy farkas nevelt.)
Természetesen ez a komoly gondolatoktól feszülő, izgalmas sci-fi sorozat sem hibátlan.
Egyrészt bár mindenképp dicséretet érdemelnek a film látványtervezői, a miliő, a jelmezek, sőt Anya Nekromanta-alakja is jól sikerült, ugyanakkor az akciójelenetek és néhány más speciális effektus nem a legjobbak. Mármint a kevés összecsapás során a harci koreográfiák elfogadhatók, ha nem is kiemelkedők, de sokszor nagyon érződik, hogy nem volt elég erőforrás a CGI-képek komolyabb kidolgozására. Például Anya első mészárlási jelenete igen sokkoló, ám belerondít a képbe a láthatóan művi véreffekt. Ugyanígy a felbukkanó, nem humanoid lények dizájnján is lehetett volna még dolgozni, és az utolsó epizódban feltűnő entitást látva könnyen lehet, hogy a kilencvenes évek Kevin Sorbo-féle Herkules-sorozata vagy a Lucy Lawless-féle Xéna fog eszünkbe jutni.
Másrészt, ha már az utolsó epizód szóba került: éppen ez nem sikerült annyira erősre, mint amennyire az alkotói azt szerették volna.
A sorozat a kelleténél kicsit lassabban indul be, ám ez nem probléma, mivel egy erősen filozofikus sci-firől van szó,
amelyben a világ, az alapszituáció, a karakterek és a terítékre kerülő témák kifejtése a fontos, nem pedig az akció, a meghökkentő fordulatok vagy a pergő dialógusok. Ám a fősodorbeli széria alkotóin is nagy volt a nyomás, hogy az időközben az HBO által megrendelt második évadnak megágyazzanak. Ezért amellett, hogy gyorsan el kellett varrniuk pár szálat, hirtelenjében fel kellett vezetniük néhány új szereplő felvonultatásával a következő etapot. Ezt alig több mint negyven perc alatt szinte lehetetlen ízlésesen, hatásvadászattól mentesen megvalósítani.
Így sajnos a tizedik rész kapkodósra, olykor illogikusra sikerült, és a bevezetett újdonságok bár hatásosak, de túlságosan is homályban hagyják a nézőt, nem feltétlenül következnek mindabból, ami a széria addigi kilenc epizódja alatt kibontakozott. Mindez természetesen nem jelenti, hogy ne lennénk kíváncsiak a második évadra, ám ahogyan A farkas gyermekei készítői elérték azt, hogy tényleg kíváncsiak legyünk, nem annyira elegáns.
Nem nagy probléma, mégis szembetűnő, hogy azért ez a sorozat is a politikai korrektség jegyében készült.
Azaz akármennyire is komplexek, jól megírtak a karakterek, szemet szúrhat, hogy az alapvetően pozitív hősök táborát színes bőrűek, nők és gyerekek alkotják, míg velük szemben áll az egyértelműen negatív hőssé váló fehér férfi, Caleb.
Persze cseppet sem baj, hogy a fősodorban végre egy olyan összetett nő- és anyafigura a főhős, mint Anya, mert a mai tömegkultúrában még többségben vannak a „bajba jutott nő” és a „harcos amazon” archetípusain alapuló nőkarakterek, ahogy egy olyan szerethető és újszerű fekete hősre is szükség van, mint amilyen Apa lett. Ám ettől még a fehér férfi nem feltétlenül kellene, hogy antagonistává váljon. Meglátjuk, hogyan fejlődik tovább Travis Fimmel figurája a következő évadban. A nem túl dicső karriert befutott The Walking Dead, ha valamire, hát arra mindenképp megtanított minket, hogy akár egy negatív hősből is válhat pozitív karakter.
Várjuk tehát A farkas gyermekei folytatását! Mindenképp érdemes nekikezdeni a sorozatnak, ha végre valami egyedi sci-fi tartalomra vágyunk, mert hibái ellenére Aaron Guzikowski és Ridley Scott sorozata 2020 őszének kiemelkedő darabja. Témája pedig nemcsak azért aktuális, mert a különféle ideológiák ma is pusztító háborúkat indukálnak, hanem mert egyre közelebb áll az emberiség ahhoz, hogy Anyához hasonló androidokkal találkozzon, akiktől lehet, hogy még emberséget is tanulhatunk.
A farkas gyermekei (Raised by Wolves), 2020. Alkotó: Aaron Guzikowski. Rendezte: Ridley Scott, Luke Scott, Alex Gabassi. Forgatókönyv: Aaron Guzikowski. Szereplők: Amanda Collin, Abubakar Salim, Winta McGrath, Travis Filmmel, Niamh Algar, Felix Jamieson, Jordan Lougharan, Ethan Hazzard, Aasiya Shah. Forgalmazza: HBO.
A farkas gyermekei a Magyar Filmadatbázison.
