Először választott be magyar nevet a legbefolyásosabb száz közé a londoni ArtReview Power 100 kiadványában, melyben 19 éve rangsorolják a nemzetközi képzőművészeti színtér szereplőit.
A Power 100 listáját tartják a szcénában a legnagyobb presztízsűnek. Rangját jelzi az is, hogy a zsűritagok nevét azért nem hozzák nyilvánosságra, nehogy megpróbálják őket befolyásolni. Annyi azért tudható, hogy a zsűri összetételében a színtér minden csoportjának – tehát többek között a művészek, műkereskedők, műgyűjtők, múzeumi vezetők és kurátorok – elismert képviselői helyet kapnak. A készülő lista sem oszlik kategóriákra a szereplőcsoportok szerint. A rangsor összeállításakor az elmúlt év tevékenységét mérlegelik.
Somogyi Hajnalka a 96. helyen szerepel a Power 100-ban.
Az OFF-Biennále alapítója, projektvezetője és társkurátora indoklásában szerepel, hogy „a »semmiből rajtolt kezdeményezés« Közép-Európa legnagyobb független művészeti eseményévé vált és markánsan jeleníti meg azt a szerepet, amit a művészet a demokratikus társadalom létrehozásában játszhat.”
A lista összképén 2020 viharossága letagadhatatlan nyomot hagyott: az első helyre egy mozgalom, a Black Lives Matter került.
Ennek egyik oka az lehet, hogy a társadalmi egyenlőségért küzdő aktivizmus a művészeti életben is éreztette a hatását, több jelentős múzeumban is előtérbe kerültek a reprezentáció és az etika szempontjai, mind a gyűjtemény, mind a vezetőség összetételére vonatkoztatva.
Forrás: Artportal, borítókép: Marton Szilvia, OFF Biennále