A 20. század arab-izraeli konfliktusai elrettentő példái a vallási és etnikai okokból kirobbant háborúknak. Persze minden háború eleve értelmetlen és emberellenes – szerencsére a Könnyek völgye című sorozat alkotói is ezt hangsúlyozzák, bár olykor az elfogultság csapdájába esnek.
A közel-keleti térség gyakorlatilag máig időzített bombának számít a különböző etnikai és vallási csoportok között izzó feszültségek miatt. A 20. századot, leginkább annak második felét határozták meg az arab-izraeli konfliktusok, amelyek eredete több ezer évre nyúlik vissza. A „Szentföld”, illetve Jeruzsálem az izraelita vallás központja, és a Római Birodalom idején a világban szétszóródott zsidók komplikált és törékeny identitásának egyik alapja.
Ugyanakkor történelmi okokból az arab származásúak és a palesztinok is maguknak követelték Izrael területét,
hiszen itt az évszázadok során a diaszpóra miatt a zsidó lakosság kisebbségbe került. Többek között az évezredes múltú antiszemitizmusra – ami a 19. században felerősödő nacionalizmussal párhuzamosan egyre jelentősebbé vált a világon – érkezett válaszreakcióként a cionista mozgalom, amelynek célja (leegyszerűsítve) a szétszóródott zsidóság újraegyesítése volt.
Ennek csúcspontja lett az 1947-es ENSZ-közgyűlésen született terv Izrael állam létrejöttéről. Az új ország 1948-ban ki is nyilvánította függetlenségét, a következő tíz év alatt tömegesen vándoroltak be ide európai és arab országokból származó zsidók. Ennek hatására
terrormerényletek és nyílt háborús összecsapások formájában szinte mindennapossá váltak a konfliktusok a térségben.
Az Arab Liga tagjai (Egyiptom, Szíria, Irak, Libanon, Jordánia) nem voltak hajlandók elismerni a mesterségesen létrehozott Izraelt, így már 1948-ban támadást indítottak ellene, a későbbi arab-izraeli összecsapások pedig a hidegháborús megmozdulások terepévé váltak: a Szovjetunió jellemzően az arab országokat, az Egyesült Államok pedig Izraelt támogatta. A majdnem tíz évig fejlesztett Könnyek völgye a negyedik arab-izraeli vagy más néven a jom kippuri háborút dolgozza fel, és összességében megrázó, háborúellenes, realista sorozatról beszélhetünk, amely azonban nem tudja elkerülni a kliséket és a nacionalizmust sem.
A zsidók legfontosabb ünnepnapján, jom kippuron (a bűntől való megtisztulás, a megtérés és az engesztelés napja), 1973. október 6-án kirobbant háború előzménye az 1967-es „hatnapos háború” volt, amelynek eredményeként Izrael a gázai övezet, a Sínai-félsziget, a Golán-fennsík és Ciszjordánia elfoglalásával a közel-keleti térség urává vált. Az Arab Liga tagjai északról (Szíria) és délről (Egyiptom) indítottak koncentrált támadást Izrael ellen, és pár óra leforgása alatt a felkészületlen izraeli hadsereg majdnem döntő vereséget szenvedett.
A sorozat első évada az északi hadjáratra fókuszál, tehát az izraeli és a szír erők konfliktusa áll a centrumában.
Az északi fronton, a Golán-fennsíkon megközelítőleg ezer szír harckocsi és harmincezer gyalogos lendült támadásba a kis létszámú izraeli védelem ellen. Az izraeliek hatalmas emberi és anyagi veszteség árán álltak ellen a támadásnak. Az október 6. és 9. közötti elkeseredett ellenállás egyik kritikus helyszínét nevezték el „Könnyek völgyének” (Emek HaBakha), ahol az izraeli katonák a masszív túlerő ellenére négy napon át kitartottak, és a szírek visszavonulásra kényszerültek.
Habár a jom kippuri háború végül izraeli győzelemmel végződött, többek között az Egyesült Államok segítségnyújtásának, az arab fél által elkövetett taktikai hibáknak és az izraeli hadsereg talpra állásának köszönhetően a veszteségek mindkét oldalon hatalmasak voltak, és Egyiptomot is béketárgyalásokra késztették. Nem ez volt az utolsó arab-izraeli konfliktus, ám a sorozat ezen keresztül hívja fel a figyelmet arra, hogy
a háború nem változik: rengeteg ártatlan ember életét követeli, és eredendően értelmetlen.
A Könnyek völgyének több főszereplője van, hogy több szemszögből is bemutathassa a jom kippuri háborút. Sajnos ez kizárólag izraeli főhősöket jelent, a szír fél álláspontját csak egy-egy epizódban, mellékszereplőkön keresztül ismerjük meg, így ebből a szempontból a sorozat ellenség-reprezentációja inkább egydimenziósnak tekinthető.
Az egyik főhős Avinoam, egy fiatal hírszerző, aki a határvidéken teljesít szolgálatot, és mivel fontos információk birtokában van, különösen veszélyes lenne hadifogságba kerülnie. Az ő sztorija egyfajta felnőtté válási, illetve érési történet, a háború során átesik a tűzkeresztségen, és meg kell tapasztalnia, milyen az, amikor emberéleteket befolyásolhatnak a döntései. Ez az érés főként a Yoavval, idősebb bajtársával és parancsnokával való kapcsolatában bontakozik ki. Kettejüknek egy aknamezőn is át kell kelniük, ahol minden megtett lépésük az életet és a halált választja el egymástól. Szintén fontos az a jelenet, amelyben a fiatal hírszerző összefut egy vele egykorú, elgyötört, lőszer nélküli szír katonával. A Könnyek völgyének ez a legemberségesebb, legszívszorítóbb jelenete, amelyben a néző számára világossá válik, hogy itt
csak a hatalmi érdekek és az ideológiák teszik ellenségessé a szemben álló feleket,
egyébként a szír és az izraeli katonák ugyanolyan emberek: visszavágynak szülőföldjükre, családjukhoz, a békés mindennapokba, és egyáltalán nem hős patrióták. Igaz, a kilenc-tizedik rész Yoavot és Avinoamot is érintő vallatási jeleneteiben azért előbújik a patetikus hazafiasság eszménye, ami kicsit hiteltelenné teszi a Könnyek völgyét, mert főleg a fiatal katona karakteréből nem az következik – még ha oly’ sokat fejlődött is – hogy minden kínzás ellenére sem válik árulóvá (vagy legalábbis nem látjuk, hogy azzá válna, mert az első évadból nem derül ki, mi lesz a sorsa).
Avinoam mellett a legfontosabb szereplő Meni, a Franciaországból Tel-Avivba költözött, cinikus és nihilista veterán, aki nemrég ismerkedett meg fiával, Yonival. Ám az idősödő férfi addig nem törődik a fiúval, amíg ki nem robban a háború, és egykori felesége fel nem hívja, hogy vigye vissza közös gyermeküket Párizsba. Mivel Yoni a fronton harcol, így Meninek valahogy el kell jutnia oda. Vele tart a helyi radikális, polgárjogi Fekete Párduc-mozgalom egyik prominens tüntetője, a szeleburdi, de hazafias Melaki, valamint a makacs Dafna, aki
annak ellenére, hogy tudja, mi vár az ellenséges katonanőkre az esetleges hadifogságban, vissza akar menni a frontra,
hogy megmentse barátját, Yoavot. Hármójuk közös utazása a széria legizgalmasabb része, habár igen korán, már a harmadik részben megérkeznek, de útjaik a későbbi epizódokban is találkoznak. Közös utazásuk sokatmondó: a három ember nagyon jól kijön egymással, akár még egy tipikus road movie is kikerekedhetne a történetükből, sőt Meni egyfajta apafigurává válik Melaki számára, de a háború és az ideológiák tönkreteszik idilljüket.
Ők ugyan nem kerülnek szembe egymással (habár a fiát kétségbeesetten megmenteni vágyó Meni tesz egy olyan lépést, amely miatt összezördül Dafnával), de a hadseregben több olyan katona is harcol, akik részt vettek az Izraeli Fekete Párducok tüntetésein, és emiatt feletteseik diszkriminálják őket. Melakinak pedig egy őrszoba cellájából kellett elszöknie a frontra, ahol belefut olyanokba, akiknek
fontosabb a rendszer ellen lázadók megbüntetése, mint a haza megvédése.
Ez a probléma, illetve egy hasonló belső feszültség kipattan Avinoam szálán is: a fiatal férfi a megsérült Yoavot szeretné megmenteni, emiatt fél napot utazik, ám feletteseinek nem az emberélet megmentése, hanem Avinoam felelősségre vonása a fontos – ugyanis a férfi „bűnös”, mert el merészelte hagyni állását. De az utolsó részben is elhangzik Melaki és társa, Marco szájából, hogy szégyenteljes a rendőrség hozzáállása: háború van, mégis Melakit keresik, illetve Marcót akarják/akarták rábírni, hogy mártsa be a tüntetőket. Azaz hiába harcolnak a hazáért, a haza büntetni akarja őket. Persze egy darabig Melakit is az motiválja, hogy a háború után megbüntesse egy árulónak vélt társát, de úgy tűnik, ő felül tud kerekedni bosszúvágyán. A Könnyek völgye alkotói a belső konfliktusok megmutatásával ráirányítják a figyelmet az ideológia fertőző és káros mivoltára, valamint a hatalmi érdekek és az emberélet közötti feszültségre.
A háborús filmek legkényesebb aspektusa a szemben álló felek bemutatása, és ezen a fronton a Könnyek völgye is meg-megbicsaklik.
A háborús film – mint például az a második világháború alatt és után készült amerikai és szovjet propagandisztikus filmekből (York őrmester, Berlin eleste) is leszűrhető – tökéletesen alkalmas arra, hogy démonizálja az „elpusztítandó ellenséget”, és felmagasztalja a „hazafiakat”, azaz igazolja az agressziót vagy a brutális ellentámadást. A nyolcvanas éveknek a reagani ideológia bűvöletében készült hidegháborús amerikai filmjei (Rambo 2., Vörös hajnal) jellemzően viktimizálták az amerikai veteránt és a civileket, a szovjeteket pedig arctalan vagy ördögien gonosz ellenségként ábrázolták.
Még a háborúellenes filmek mintapéldái, az Apokalipszis most és a szovjet Jöjj és lásd! is beleestek abba a hibába, hogy bár demitizálták a háborút, az ellenséget (észak-vietnamiak, kambodzsaiak, nácik) alapvetően arctalan szörnyetegekként mutatták be. A Könnyek völgye is az izraeli katonákra fókuszál, és mivel ezen az oldalon mutat be többdimenziós, kidolgozott karaktereket, így értelemszerűen a néző is potenciálisan velük azonosul, és velük együtt sírhat, ha elveszítik szeretteiket.
De az elesett, az ideológia miatt háborúba kényszerített huszon–harmincéves szír vagy egyiptomi katonákért ki hullajt könnyeket?
Mivel a széria az izraeli félre koncentrál, a szíreket pedig jellemzően távolról, halált hozó fémszörnyetegekben ülő és totálban fényképezett, gépfegyverező katonákként mutatja be, így ez utóbbiak eleve nem lehetnek pozitív karakterek. Azaz az utolsó részig alig ismerhetjük meg a szírek motivációit, még ha a sorozat azzal kezd is, hogy volt egy hatnapos háború 1967-ben, ami miatt Izrael „győzelmi mámorban úszott”. De azt nem vázolja fel a széria, hogy mi késztette az Arab Ligát az agresszióra, és hogy a hatalmi érdekeken túl miért fontos Egyiptom, Szíria és a többi közel-keleti ország számára ez a térség.
Fel lehet persze fogni dramaturgiai késleltetésként is az információ visszatartását, hiszen az utolsó rész kicsit más megvilágításba helyezi a konfliktust, ám egy ilyen kényes témát feldolgozó alkotásban szerencsésebb lett volna másképpen szervezni a történetet. A Könnyek völgye alkotóinak pacifista törekvése természetesen a sorozat minden részében érződik, azonban éppen az lenne a közel-keleti béke alapja, hogy az egymást gyűlölő felek kinyilvánítsák:
a „másik” nem elpusztítandó ellenség, hanem ugyanolyan ember, mint az „én”.
Ezért sokkal szerencsésebb lenne, ha egy ilyen témát nemcsak az egyik fél szemszögéből, hanem több perspektívából dolgoznának fel. A háború rossz, mert emberéleteket követel, de a Könnyek völgye készítői akaratlanul is állást foglalnak a közel-keleti kérdésben, hiszen minden fikciós film vagy sorozat a montázs, azaz a jelenetek szelekciója és megszerkesztése révén eleve egy-egy művészi állásfoglalást jelent. Természetesen nem mehetünk el a már említett jelenet mellett, amelyben Avinoam találkozik egy hozzá hasonló, damaszkuszi fiatalemberrel, aki még meg is hívja a fiatal izraelit a városába, ha majd vége lesz a háborúnak.
A széria egyik legmegindítóbb jelenete ez, ám kevés az üdvösséghez.
A John Wayne-féle háborús propagandafilmben, A zöldsapkásokban is feltűnnek pozitív vietnámi szereplők, ám ettől a film még az amerikai agressziót igazolja. A Könnyek völgyében az említetten kívül csak két olyan jelenet van, amely kicsit más megvilágításba helyezi a szíreket, de mindkettő problémás.
Mindkét szcéna az utolsó két részben szerepel. Ezekben a hadifogságba esett Yoav és Avinoam kerül egy szír vallatótiszt elé, aki eleinte szép szóval próbálja meggyőzni, azaz árulásra késztetni őket. A tiszt és az arabul értő Yoav között még talán ki is alakul valamilyen kölcsönös tisztelet és szimpátia, mert
mint kiderül, Yoav marokkói származású, és ennek kapcsán a vallató felvázolja, miért is olyan fontos kiűzni a térségből a „cionistákat”.
Itt olyan kérdések kerülnek elő, mint az arab származásúak közös sorsa, az Izrael megalakulását követő, ártatlan palesztin embereket érintő kegyetlenségek, és persze a több évszázados történelmi múlt. Természetesen a szír parancsnoknak bizonyos szempontból igaza van, azonban pozíciója, módszerei (a kínvallatások) miatt, és a két, tíz epizód alatt megkedvelt, pozitív hőssel kontrasztban az „arab igazság” elhalványodik. Tehát a Könnyek völgye hiába mutat fel az ellenség oldaláról néhány többdimenziós figurát, ez kevés a pozitív izraeli hősök túlsúlya miatt, így óhatatlanul is leegyszerűsödik a közel-keleti konfliktus.
Bele lehet kötni még a sorozat kissé tévéfilmes megvalósításába, de a színészi alakítások elsőrangúak. Hozzá kell tenni, hogy a Könnyek völgye kifejezetten drága sorozat, epizódonként nagyjából egymillió dollárból készült, és ez látszik is a felvonultatott technikai apparátuson. A tankharcok igencsak realisztikusak, viszont a láthatóan számítógépes tűz- és robbanáseffektusok, valamint a gyalogsági részek rendezésének színvonala elmarad a harckocsis összecsapásokétól. Emellett jellemző, hogy
az alkotók hajlamosak „szappanoperásan” túlnyújtani bizonyos történetszálakat, nem ritka az önismétlés sem,
és fájdalmasan kevés időt szántak az utolsó két részre, amelyek az átlag 40–45 perces epizódokkal szemben alig több mint félórásak. Például Meni és Yoni sztorija ugyan a legérdekesebb, de ennek érzelmi töltetét egy idő után a készítők nem tudják fokozni. A szomorú végkifejlet Meni első feltűnésétől kezdve kiszámítható, bár az alkotók rájátszanak bizonyos klisékre, hogy a végső fordulat mégse legyen kikövetkeztethető.
Minden dramaturgiai és elbeszéléstechnikai hibát feledtetnek a kiváló, térségünkben szinte ismeretlen színészek.
A Menit játszó Lior Ashkenazi (amúgy komikus-színész és tévés személyiség) kimagasló teljesítményt nyújt, hitelesen járja végig az érzelmi stációkat, és még akkor is képes a legemberibb módon megnyilvánulni, amikor más színészek már engedtek volna a rossz értelemben vett melodráma, azaz a giccs csábításának. Rajta kívül mindenképp említést érdemel még az Avinoamot alakító Shahar Taboch, a Yoavot megformáló Aviv Alush, a rendkívül szerethető Melakit játszó Maor Schwizer és a kegyetlenségek hatására kibontakozó őrületet kiválóan előadó Omer Perelman Striks is. Igaz, közülük Taboch, Alush és Perelman is néha túljátssza szerepét, de összességében olyan emlékezetes karakterekkel ajándékoznak meg minket, akiket nem szívesen engedünk el a győzelmi mámor ellenére minden ízében keserű és kiábrándult tizedik rész után. Természetesen a Dafnát játszó Joy Rieger sem rossz, ám karakterét nem sikerült megfelelően kidolgozni, így inkább a színésznő érzéki szépsége, és nem páratlan színészi alakítása miatt fogunk emlékezni a katonanőre.
A finálé egyébként minden idők legjobbja lenne, ha nem kapnánk még egy stáblista utáni didaktikus és erőltetett jelenetet. Mindenféle spoiler nélkül: a zárószekvencia rendezése tökéletes, és zseniális ötlet volt az izraeli parancsnoknak az ellentámadást megelőző, buzdító, ugyanakkor nacionalista szónoklatát az elesett és fogságba esett katonák képével vagy nevével ellenpontozni. Ezt szerzői kommentárként is értelmezhetjük, ami
óvva int attól, hogy bármilyen szempontból is pozitív végkifejletként értékeljük a Könnyek völgye lezárását,
hiszen tudjuk, hogy még számos arab-izraeli konfliktus következett a győzelem után, amelyek legalább annyi értelmetlen áldozattal jártak, mint ez, a jom kippuri háború. Reméljük, ha lesz második évad, az kijavítja az első hibáit, és úgy már a 2020-as évek egyik legjobb sorozataként fogjuk emlegetni ezt a szériát.
Könnyek völgye (Sh’at Neila), 2020. Ötletgazdák és a forgatókönyvet írták: Daniel Amsel, Amit Cohen, Amir Gutfreund, Izhar Harlev, Yael Hedaya, Ron Leshem, Gal Zaid, Yaron Zilberman. Rendezte: Yaron Zilberman. Szereplők: Maor Schwitzer, Shahar Tavoch, Joy Rieger, Lior Ashkenazi, Avraham Aviv Alush, Lee Biran, Omer Perelman Striks, Ofer Hayun. Forgalmazó: HBO GO.
A Könnyek völgye a Magyar Filmadatbázison.
