A francia kulturális intézmények januárban még nem nyithatnak ki, azonban zeneipari résztvevők tesztkoncertek szervezését tervezik annak felmérésére, hogy mekkora a vírus terjedésének kockázata a rendezvényeken. A kísérlet legfőbb célja a nyári fesztiválszezon megmentése.
Az ötletet a spanyol Primavera fesztivál december 12-én Barcelonában szervezett kísérlete adta, ahol mintegy ötszázan állva hallgattak végig egy koncertet zárt helyen. Belépéskor
mindenkit antigén gyorsteszttel ellenőriztek, kötelező volt maszkot viselni, kivételt az italfogyasztás képezett,
de nem volt kötelező távolságtartás. A katalán fesztivál közleménye szerint nem történt egyetlen fertőzés sem a rendezvényen.
Franciaországban több hasonló tesztkoncert is napirenden van, amelyek megszervezésére egy úgynevezett tesztkoncert munkacsoportot hozott létre a magánszínházak és fesztiválok producereinek országos szakszervezete, a Prodiss. Jean-Paul Roland, az Eurockéennes zenei fesztivál vezetője az AFP-nek elmondta:
„Márciusra tervezünk egy tesztkoncertet, mert ideális esetben a kulturális minisztérium szerint addigra már látni fogjuk az alagút végét.”
„Rengeteg emberrel egyeztetünk, járványügyi szakemberekkel, tesztelő laboratóriumokkal, a nemzeti zenei központtal, a párizsi önkormányzattal, már csak a miniszteri jóváhagyás hiányzik, miután ezt csak a kulturális tárca égisze alatt lehet megszervezni, sőt az egészségügyi és a belügyminisztériumra is szükség van” – tette hozzá. Az első teszt helyszíne egy nagyobb párizsi csarnok lesz. „A tudományos válaszokat a tesztet követő hetekben fogjuk megkapni, de szervezési szempontból már aznap meglesznek a válaszok, mégpedig a beléptetéskor a gyors- vagy a PCR-tesztek logisztikáját és idejét illetően” – mondta a fesztiváligazgató.
Roland szerint az elképzelhetetlen, hogy a nagy nyári fesztiválokon mindenkit teszteljenek a belépéskor,
de a gyorsteszt kiegészítő megoldás lehet a teszt nélkül érkezőknek.
Malika Seguineau, a Prodiss igazgatója szerint ilyen jellegű kísérletek nélkül nem lehet közönség előtt koncerteket szervezni a fesztiválszezonban, márpedig a turnék megszervezése legalább 3-tól 24 hónapig terjedő felkészülési időt igényel.
A dél-franciaországi Marseille-ben a városvezetés kezdeményezésére két hasonló tesztkoncertet szerveznek a közeljövőben, amelyek eredményeit április elején teszik közzé.
Forrás: MTI, a borítófotó a 2017-es Bánkitó Fesztiválon készült (fotó: Szemerey Bence)
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.