Szociális alapot hoz létre a Szépírók Társasága, melyből a támogatásokat tagjaik között pályázati úton osztják majd szét. A cél, hogy a felajánlásokból ellensúlyozzák az irodalmi élet elégtelen finanszírozását, a méltatlan életkörülményeket.
A Szépírók Társasága felhívása:
„Évek óta visszatérő igény mutatkozott arra, hogy a magyar irodalom legjelesebb szerzőit tömörítő független írószervezet, az 1997-ben alapított Szépírók Társasága a szakmai munka mellett a szolidaritás ügyét is előremozdítsa. Korábban is
nélkülöző írótársaink megsegítésének igényét a járványhelyzet és az ezzel együtt megjelenő gazdasági válság felerősítette:
nemcsak az irodalmi estek, közönségtalálkozók, könyvbemutatók, fesztiválok elmaradása okozott olykor drámai jövedelemkiesést egyes tagjainknak – a válság a könyvpiacra is jelentős negatív hatással van, így az innen elérhető bevételek nagy része is eltűnt. Mindezek eredményeként még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy sok alkotóművész milyen komoly, nehezen elhárítható anyagi kiszolgáltatottságban él. Ezért tulajdonítunk rendkívüli jelentőséget annak, hogy 2021 elején, hosszú jogi és szakmai előkészítő munka után megkezdi működését a Szépíró Alap, amely a Szépírók Társaságának a Summa Artiummal közösen üzemeltetett segélyezési rendszere.”
Az alapból a Társaság rászoruló tagjai részesülhetnek.
A pályázati kiírásra benyújtott kérelmeket az e célra felállított szociális munkacsoport bírálja el.
„A szegénység ábrázolása és a nehéz sorsokkal vállalt empatikus közösség hagyományosan és mindmáig jelen van a magyar irodalom fősodrában. A Szépírók Társasága társadalmi szerepvállalása is közismert és folyamatos. Ugyanakkor az irodalmi támogatások volumene és elosztása
elégtelennek bizonyult az autonóm irodalom és az ebben a szellemben alkotó írók egzisztenciális problémáinak kezelésére.
Rendkívül fontos, hogy az olvasóközösség a segélyezés ügyét magáénak érezze, és ne hagyja a kortárs irodalom szereplőit magukra küzdelmeikben.
Kérjük, hogy akinek módjában áll, járuljon hozzá a Szépíró Alap működéséhez, hiszen a minőségi, független irodalom fennmaradása, kultúránk formálóinak léthelyzete és a társadalmi szolidaritás mindannyiunk közös ügye.”
A Szépírók Társasága Szociális Alapját az üzleti és a kulturális élet között hídszerepet betöltő Summa Artium Alapítvány kezeli, így az adományokat is ők fogadják bankszámlájukon. A részletek a Szépírók Társasága honlapján olvashatók.
Forrás: Szépírók Társasága, borítókép: Pexels