A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja nyerte meg a Voila OffFest díjat a független színházi előadásokat jutalmazó 2021 Offies Awards gálán. Az előadást a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatta be a brit fővárosban.
Az Offies (Off West End Theatre Awards) díjat 2010-ben alapították Londonban a West Enden kívüli, független színházi produkciók elismerésére. Az Offieson belül az OffFest díj pedig a Voila! Europe színházi fesztiválon résztvevő előadásokat szemlézi. A fesztiválon
2020-ban 13 európai produkció vett részt, közülük három kapott jelölést a díjra, amelyet végül a február 21-i átadón a k2 Színház vehetett át
– olvasható a Londoni Magyar Kulturális Központ hétfői közleményében. A 2020-as fesztivált a koronavírus-járvány miatt teljes egészében online tartották meg. A díj bejelentésekor Gyöngy Zsuzsa, az előadás egyik szereplője mondott köszönőbeszédet.
Vincze Máté, a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója elmondta, a k2 darabja úgy aktuális, hogy ehhez az európai kultúra egyik legfontosabb komolyzenei alkotását használja. „Ezt a kreativitást méltán díjazták az OffFest gálán, és bízunk benne, hogy a társulat élni tud azzal a lehetőséggel, amit ez a díj jelent” – mondta az igazgató.
Tarnóczi Jakab rendezésében a színészek elegáns vacsoravendégekként éneklik Mozart Requiemjének Dies Irae-szekvenciáját, miközben kint tombol az apokalipszis, és oxigénpalackjaikból egyre fogy a levegő.
A magyarországi bemutató után nem sokkal tört ki a világméretű koronavírus-járvány, ami új értelmezési keretet adott az előadásnak.
A Voila! Europe színházi fesztivált 2012 óta rendezik meg Londonban olyan brit és európai színházi csoportoknak, amelyek aktuális témaválasztásukkal, innovatív előadásmódjukkal tűnnek ki. A Londoni Magyar Kulturális Központ segítségével 2019 óta magyar társulatok is lehetőséget kapnak, hogy bemutatkozzanak a rendezvényen.
Forrás: MTI, borítókép: k2 Színház
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.