A Quixotic néven alkotó Miklósy Krisztián retrófanatikusként kezdte pályafutását, mára pedig Magyarország egyik legismertebb synthwave-előadójává avanzsált. Több millió kattintást számláló Palms című dalával hamar felkerült a nemzetközi zenei térképre. A Stranger Synths elnevezésű bulisorozatának egész Európából a csodájára járnak, a tavalyi üresjáratban pedig leforgatta álmai kisfilmjét Highway Violence című szerzeményéhez. Ennek apropóján beszélgettünk a ’80-as évek emlékezetéről, a szintetizátor reneszánszáról és arról, hogy hogyan lett Magyarország synthwave-nagyhatalom.
KULTer.hu: Hogyan kezdődött nálad a ’80-as évek iránti rajongás?
Ez a gyerekkoromra vezethető vissza. 1985-ben születtem, így nem vagyok igazán a ’80-as évek gyermeke, de mivel a rendszerváltás miatt csak a ’90-es években jutott el hozzánk az évtized összes csodája, így nem maradtam le semmiről. A szüleim pedig külön rátettek erre néhány lapáttal. Ők mindig is kockák voltak, és érdekelte őket a tengerentúli popkultúra. Nem volt meglepő, hogy
a második szó, amit megtanultam kimondani, a joystick volt.
KULTer.hu: Mikor találkozott nálad a korszak iránti csodálat a zenével?
Ez egy hosszú útkeresés eredménye volt. A zene mindig is érdekelt, a Quixotic előtt kipróbáltam magam trance-ben és technóban, sőt egy ideig doboltam is. Az első fordulat, ami később a saját stílusom kialakításához vezetett, a 2010-es évek körül történt, mikor a nu-disco fellángolásával újra előtérbe kerültek a régi szintetizátor-hangzások, és egyre több olyan előadó volt, aki továbbvitte a franciás Daft Punk-vonalat. Akkoriban kapott el a szintik világa. A másik sarkalatos pont pedig egy viccesen klisés eseménnyel érkezett.
A barátaimmal beültünk a Drive című filmre, és amikor megszólalt a főcímdal, csettintettem egyet:
akkor jöttem rá, hogy végig ezt kerestem. Mikor hazaérve utánanéztem a film zenéjének, kis kutakodás után kiderült, hogy ezt nevezik synthwave-nek. Ezen az élményen fellelkesülve aztán elkezdtem kísérletezni, kipróbálni, hogy egyáltalán értek-e bármit ehhez.
KULTer.hu: Miből merítettél az induláskor? Teljesen belevetetted magad a synthwave bugyraiba?
Nálam sosem voltak és a mai napig sincsenek tabuk, úgyhogy mindenből inspirálódtam, ami megtetszett. Mindenféle zenét hallgatok, és arra építek, hogy valószínűleg mindenki így van ezzel, aki kedveli az általam képviselt vonalat. A synthwave egy viszonylag jól körvonalazható stílus, de azért vannak áthallások: nálam például többször előkerülnek epikus gitárszólók és szaxofonbetétek. A kezdetekkor annyit éreztem csupán, hogy a trance-es fogásokból vissza kell vennem ahhoz, hogy közelebb kerüljek a kívánt hangzáshoz.
KULTer.hu: A synthwave-vonulat mindig elég sajátos helyzetben volt, mivel egészen a kezdetektől szorosan közrefogták más elektronikus műfajok, és rengeteg alműfaja keletkezett az utóbbi években. Mitől számít ma egy dal synthwave-nek, te hol húznád meg a határt?
Ez komoly vitatéma a színtér kemény magján belül. Vannak olyan elvetemült stílusszakértők, akik táblázatokat készítenek arról, hogy a synthwave alműfajai esetében mely dalok esnek például a dreamwave vagy a vaporwave csoportjába. Meg lehet nézni a zene elemeit, és egy pontig érdekesek ezek a vállalkozások, de én egyáltalán nem vagyok ennek a híve. Annyi biztos, hogy a synthwave audiovizuális stílusként a ’80-as évek esztétikájára támaszkodik és zeneileg leginkább a jellegzetes szintetizátordallamok és -hangzások azok, amik kötelező elemnek számítanak. Tehát nagyjából olyan hangzásokkal operál, mint amilyenek felfedezhetőek például Jean-Michel Jarre vagy Vangelis korabeli alkotásaiban. Azonban az hozzátartozik mindehhez, hogy
a synthwave csúcsán már túlvagyunk,
sőt az underground körökben néhány éve már kikiáltották a halálát, amivel részben egyet tudok érteni. Közben ott van egy másik furcsa jelenség is: hiába van nagy hatással a stílus a kortárs popkultúrára, a fél világnak még mindig sejtése sincs arról, hogy ez egy külön stílusirányzatként kezdődött.
KULTer.hu: Az, hogy a synthwave felbukkanása után robbanásszerűen elindult a ’80-as évek újrafelfedezése a mainstream zenében, a filmekben, sorozatokban, milyen hatással van a szűkebb közegre? Nem félő, hogy a közismert előadók elhalásszák a stílusra fogékony közönséget?
Szerintem ez attól függ, hogy ki és hogyan emeli át ezeket a jellemző jegyeket a saját zenéjébe. A legdurvább stíluslopásként a Muse Simulation Theory című lemezét emlegetik. Ők tulajdonképpen egy halom pénzt megmozgatva lemásolták a látványosabb külsőségeket a new retrowave-ből és a synthwave-ből, a zenéjük viszont nagyjából ugyanaz maradt, nem mélyedtek el ebben a stílusban. Persze, mindenki megpróbált erre időben ráugrani, de
van olyan, aki profin csinálja: ilyen például The Weeknd.
Ő ezer éve alternatív elektronikus előadókkal kollaborál, és így ez a synthwave-es vonal is feküdt neki. Ezt viszont én pozitív dolognak könyvelem el. Jó az, ha népszerű előadók beállnak a stílus mögé és hűen továbbviszik azt, még akkor is, ha csavarnak rajta egyet és poposabbra gyúrják. A vizualitás terén hasonló a helyzet, példaként ott van a Stranger Things, amiben nagy körültekintéssel és a kellő tiszteletet megadva ábrázolják a ’80-as évek korszakát.
KULTer.hu: Mindeközben az is figyelemreméltó, hogy a magyar synthwave-színtér egyre erősebb, már-már világszínvonalú.
Ez amiatt lehet, hogy megfelelő kezekbe került a programszervezés: olyan nagy szakértelemmel bíró emberek kapták fel a stílust, akik évek óta rutinosan mozognak a hazai klubéletben. Többször jártam külföldön zenélni, és tapasztalatom szerint abban rejlik a nagy különbség, hogy a mainstream kikacsintások ellenére inkább lelkes amatőrök főként hobbiból szerveznek synthwave bulikat. Ebből adódóan hiába tud felmutatni például a londoni Retro Future Fest egy komoly line-upot, nincs meg az a tizenéves szakmai tapasztalat, ami mondjuk itthon egy A38-as vagy düreres szervezőgárda esetében magától értetődő.
Nekünk az volt a szerencsénk, hogy itthon vevők voltak ránk a nevesebb helyek is, külföldön viszont nem adnak teret a hasonló előadóknak. Ezért alakult úgy, hogy például az általam kezdeményezett Stranger Synths bulisorozat kuriózum Európában, és telt házzal pörög Budapest legnagyobb klubjaiban.
Volt olyan buli, amire több mint 2500-an eljöttek, ami egyáltalán nem általános a színtéren.
Ekkora érdeklődés a legnagyobb synthwave-előadókat sem övezi. Egyedül a Perturbatorról tudok, akinek összejött már hasonló, de az is egy nagyszínpados fesztiválfellépés volt.
KULTer.hu: A Quixotic valószínűleg Magyarország első synthwave-projektje volt, de globális mércével mérve is egészen korán csatlakoztál ehhez a vonulathoz. Ez jár valamilyen küldetéstudattal? Feladatodnak érzed, hogy megújítsd a műfajt?
Szerintem a fő kihívás az, hogy túl tudjon lépni ez a stílus a saját korlátain. Jelenleg ott tartunk, hogy megszülettek a nagy előadók – például Carpenter Brut vagy Kavinsky – nagy lemezei, amik etalonnak számítanak. Azokat hallgatjuk. Az új alkotók viszont jobbára ezeket az alapokat másolják. A helyzeten nem segít sokat az sem, hogy most már bármilyen zeneszerkesztő programhoz le lehet tölteni egy synthwave-pakkot, amivel kézhez kapsz minden alapot. Ez hiába könnyíti meg a kezdést, sokan teljesen érzés nélkül vágnak bele, nincs a dalaikban semmi fantázia. Nem mélyülnek el eléggé a közegben ahhoz, hogy meglássák a lehetséges új utakat. Egyébként én is hasonló programokkal dolgozom a mai napig, mivel nincs korhű „vasam”, de igyekszem mindig valami újat, egyedit alkotni. Mostanában pedig inkább
arra koncentrálok, hogy úgy tálaljam a zenémet, hogy az stílustól függetlenül érdekes legyen bárkinek.
Aztán, ha valaki talál olyat benne, ami megfogja, akkor már jó eséllyel eljut a synthwave-színtérre is, és így elérnek hozzá a pályatársaim. A küldetéstudat részemről inkább a ’80-as évek felé húz: hiszek abban, hogy ami akkor menő volt, az az eltelt évek ellenére is menő maradt. Ezt szeretném megmutatni a fiatalabb generációnak.
KULTer.hu: Ez a gesztus érezhető a nemrég megjelent kisfilmben, amit a Highway Violence című dalodhoz készítettetek. Tulajdonképpen egy tartalmas gyorstalpalót kínálsz a ’80-as évek menő oldalához. Honnan jött az ötlet?
Évek óta piszkáltak azzal, hogy még egyetlen dalomhoz sem készült komolyabb képanyag, én viszont mindig azt mondtam, hogy inkább a bulikra és a zeneszerzésre szeretnék koncentrálni – arról nem is beszélve, hogy tőkém sem volt hozzá.
Abban biztos voltam, hogy el szeretném kerülni a tipikus „elsőklipes” közhelyeket,
és inkább valami profibb, grandiózusabb alkotást szeretnék. Végül tavaly a Mihaszna Filmnél dolgozó barátaim, akik korábban már készítettek felvételeket a koncertjeimről, rávettek arra, hogy közösen forgassunk egy klipet. Miután kiválasztottuk a dalt, én nekifogtam összeírni az ötleteimet, amiből végül egy hétoldalas forgatókönyv lett. Először természetesen megvalósíthatatlannak tűnt a legtöbb terv, viszont annyira szívügyünknek éreztük, hogy az egész tavalyi évet rászántuk az elkészítésére. Büszkék is vagyunk rá, mivel – rengeteg szerencsével ugyan, de – mindent sikerült összehoznunk a forgatókönyvből, az első laptól az utolsóig.
KULTer.hu: Az biztos, hogy nem egy megszokott dolog első klipként rögtön kisfilmmel előrukkolni.
Igen, ez kihívás volt a srácoknak is. Annál inkább, mivel ők sem találkoztak még olyan esettel, hogy valaki kvázi rendezőként áll eléjük egy ilyen projektben. Mindenképpen a fejlődésemre szolgált ez az időszak, megtanultam engedni abból az alapelvemből, hogy mindent egyedül kell kézben tartanom. Végül éppen a munkamegosztás által lett ilyen jó az eredmény, mindenki a legjobb tudását rakta bele. Ezúton is köszönöm a több mint százhúsz embernek, akik asszisztáltak az ámokfutásomhoz.
KULTer.hu: Ezek után hogyan tovább? Mik a terveid 2021-re?
Most, hogy sikerült kipihenni a klipmegjelenés hajráját, hamarosan elkészítem a Highway Violence EP-t, amin rajta lesz a Palms slágerem élő, hosszabb, szaxofonnal dúsított verziója és néhány különleges remix is érkezni fog mellé. Illetve gőzerővel dolgozunk a Making of Highway Violence werkfilmen, amivel talán még érdekesebbé tudjuk majd tenni a kisfilmet:
szeretnénk külön anyagot szentelni azoknak az apró csodáknak, amik nélkül nem jöhetett volna létre ez a produkció.
De a járványhelyzet elmúltával tervezzük bepótolni a klippremiert is, amit az eredeti koncepciónkhoz hűen egy autósmoziban szeretnénk összehozni a nyáron. Amint lehet, folytatni szeretném a DJ-s bulikat és a Quixotic Live koncerteket – időközben alakulóban van egy európai turné Czifra Miklós gitárosommal és Baracskay Rita szaxofonosommal. Nagyon reméljük, hogy tényleg ilyen mozgalmas lesz az idei évünk.
A borítókép a Bands Through the Lens fotója.
