Több mint egy éve indították útjára a kortárs magyar irodalom színterén hiánypótló kezdeményezésként az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrumot (IGYIC) a Petőfi Irodalmi Ügynökség égisze alatt. A megálmodók igazi XXI. századi központot képzeltek el és hoztak létre, melynek célja és védjegye a magas szakmai színvonal. Jelen vannak weboldal, blog formájában, videókat, podcastokat osztanak meg, előadásokat tartanak, workshopokat szerveznek. Az IGYIC alapító igazgatóját, Dr. Harmath Artemiszt kérdeztük az első év tapasztalatairól.
KULTer.hu: Mik voltak az IGYIC első évének tapasztalatai, kihívásai? Milyen terveik vannak a jövőre nézve?
2020 januárjában indultak a szakmai programjaink elsősorban tanároknak, diákoknak, érdeklődő szülőknek, akik szeretnék magukat továbbképezni. Aztán persze ezek az előadások és a hozzájuk kapcsolódó műhelybeszélgetések hamar átkerültek a Zoom felületére, és habár ezek sokban építenek az előadó személyiségére és a személyességre, a váltás után is jó tapasztalataink voltak. Készítettünk tévéműsor-jellegű videókat is az online időszak elején, de ezek nem tudnak annyira interaktívak lenni, mint a beszélgetések, még streamelve sem. A tartalmat közvetítő forma változik, igyekszünk alkalmazkodni az igényekhez és természetesen a mostani lehetőségekhez.
Nagy örömünkre a blogunkat folyamatosan követik Kárpát-medence-szerte kiadók, szerzők, tanárok és szülők is, hiszen
a gyermekek önnevelődése múlik az irodalom minőségén.
KULTer.hu: Kinek szól elsősorban a blog?
Ahogy említettem, a tanároknak, szakmabelieknek, érdeklődőknek szól, emellett a közeljövőben szeretnénk nyitni az eddigieknél is jobban az igényes és újdonságok iránt érdeklődő szülők felé is. Így eljuthatunk még több családhoz. Ebben a Petőfi Irodalmi Ügynökség nagyban segítségünkre lesz, hiszen az IGYIC gyerekirodalmi szakmai igazgatóság, a marketingszakmával együtt gondolkodva érhetünk célba. Nemcsak a blogon keresztül tervezzük ezt, hanem számos más online műfajt is előkészítettünk már, például a Meseterasz videósorozatunkat. Most startolt Csimborasszó című videoklip-projektünk, melyen belül megzenésített kortárs gyerekverseket hallhatnak majd a YouTube-csatornánkra ellátogatók. Olyan első vonalbeli zenészek feldolgozásai ezek, mint Szalóki Ági, a CimbaliBand és mások.
Ezek az új, magas minőségű, ugyanakkor fülbemászó dalok általunk válogatott versekhez születtek,
különös figyelemmel a helyes prozódiára, a jól énekelhetőségre. Ezáltal persze a gyerekekhez is szólunk.
KULTer.hu: Egyes vélemények szerint körülbelül a rendszerváltás óta felhígult a gyermekirodalom, szinte válogatás nélkül jelennek meg könyvek. Önnek mi a véleménye erről?
Az 1990-es évektől a piac természetes módon szélesedett, ez mindenre érvényes volt, nem csak a könyvekre. Ha sokszereplős a piac, nemcsak a minőség kap terepet, innentől elsősorban a pénz diktál. Egy adott kiadónak persze mindig megvan a lehetősége arra, hogy felkaroljon egy még nem népszerű írót, aki igényes műveket ír, de őt más bevételi forrásaiból kell finanszíroznia – legalábbis az elején, amíg cím alapján még nem annyira eladható szerző.
Célunk navigálni a szülőket a széles kínálati piac viszonyai között.
Szükség lenne arra, hogy ha a paletta színesedik, az irodalomkritika is zárkózzon fel hozzá – sokáig, mintegy húsz évig csak lemaradva kullogott mögötte. Kétségkívül sok ajánló van, igazi, mérlegelő kritika azonban kevés. Még mi is finomabban kezdtünk, mint ahogy terveztem. Számunkra a közlésforma is elsődleges szempont. Szeretnénk, ha az anyagaink, videóink, podcastjaink, online cikkeink, rendezvényeink, kiadványaink, interjúfotóink és werkfotóink minőségiek, színesek, izgalmasak lennének.
Jelenleg a médiumaink többsége hiánypótló a gyerekirodalom területén.
A közeljövőben lehetőséget kapunk a weboldalunk fejlesztésére, a célközönségeinknek (szülők, tanárok, szakemberek csoportjainak) megfelelően ezeket a tartalmakat másképpen fogjuk rendszerezni. Azt szeretnénk elérni, hogy ha valaki érdeklődik egy téma iránt, és talál egy érdekes videót vagy kritikát nálunk, rögtön felkínálja neki a rendszer a témába vágó egyéb forrásainkat is. Ez részben már most is megvalósul, egymásra mutatnak a csatornáink. A sokkal szélesebb körű eléréseket azonban továbbra is minden esetben a szakmai legitimitás, az együtt gondolkodás, az egyetemi-tudományos, könyvtárszakmai, pedagógiai-módszertani, esztétikatörténeti háttér alapjain képzeljük el.
KULTer.hu: Olvassák még a gyerekek(nek) a magyar népmesét vagy Csukás István műveit? Kézbe veszi az ifjúság Szabó Magdát, Erich Kästnert?
A vásárlói szokások nem mindig azt mutatják, mint az olvasottságot firtató kérdőívek. Van némi sznobizmus bennünk a klasszikusaink irányába. Pedig a kortárs művekkel a gyerek (de általában az olvasó) sokat nyerhet: tanulhat valamit az őt éppen körülvevő világról, akár könnyebben felismerheti önmagát a szövegben.
Kisgyermekeknél még a szülők választanak olvasmányt, sok esetben a saját szép emlékeik alapján.
A kortárs kínálatot illetően azonban nagyon nehéz érdemben tájékozódni.
Tény, hogy vannak máig frissnek ható ismert nevek, címek: Csukás István, Marék Veronika, Lázár Ervin kötetei, vagy például olyan nagy klasszikus művek, mint a János vitéz és A Pál utcai fiúk. Ezek még mindig ugyanolyan szerethetőek és népszerűek, mint a mi gyerekkorunkban.
Ifjúsági könyvek esetében már a kortárs ajánlások bírnak a legnagyobb horderővel, külföldön nagyon népszerű, hogy a fiatalok saját kortársaiknak írnak ifjúsági műveket. Nálunk ez még nem jött divatba, de például Kertész Erzsi 2020-ban megjelent misztikus meseregényét a 16 éves Zsoldos Réka illusztrálta, Mészöly Ágnes online vonta be kamasz olvasóit egyik újabb regénye cselekményvezetésébe. A szülő-generációnak, a ma olvasó felnőtteknek az olvasás még a gyerekkoruk szerves része volt, manapság azonban sok esetben ők már csak a gyerekeken keresztül olvasnak. Ezért is olyan fontos az olvasóvá nevelés folyamatát konkrét információkkal, projektekkel segíteni a köznevelés és a közoktatás, valamint a családok szintjén is.
KULTer.hu: Megváltozott-e a gyermekirodalom funkciója az elmúlt évtizedekben?
Sok funkciója van a gyerekirodalomnak. Az egyik a szocializációs szerep, amelyik a kisebb közösségekhez és interakcióikhoz kötődik. Régen a falusi közösségekben kicsik-nagyok együtt hallgatták a meséket, történeteket. A gyermekek sokszor hallották és persze látták is a szerepmintákat, „belenőttek” a közösségbe. Közben elsajátították annak kultúráját a kommunikációs formákon, nyelvi sémákon keresztül. Ez az irodalom akkulturalizációs szerepe: a jó szövegek által a gyerekek megtanulnak történetet mondani, írni, olvasni és megismerik közösségeik kánonját vagy kánonjait. Megformálódik belül, hogy mi az, amit minőségi irodalomnak fogadunk el. Ez már nem (lesz) olyan közös bázis, mint 20 éve volt, hiszen párhuzamos kánonok léteznek. Mégis, ezek a minőséginek megélt művek a közösségbe való belépés előfeltételei. A gyerekirodalom műveltséget közvetítő funkciója, úgy vélem, kopik manapság, ami jó esetben az eredetiségnek kedvez, rosszabb esetben a gyermekek szellemi képességét alábecsülő könyvtermést szül. Egy harmadik funkciója a gyerekirodalomnak a pszichológiai funkció, például a traumák feldolgozásának lehetősége.
A népmesék is nyújtanak mintákat, módokat a legkülönfélébb traumák feldolgozásához, eddig legfeljebb nem voltak így felcímkézve.
Tematizálva, kategorizálva sokkal jobban eladhatók manapság a könyvek, általánosságban elmondható, hogy vonzók a hangzatos hívószavak. A népmese történetbe ágyazza a mondanivalóját, lehetőséget kínál az olvasónak, hogy maga keresse ki a válaszokat a kérdéseire.
KULTer.hu: Mintha elmosódna a határ az ifjúsági irodalom és a felnőtteknek szóló irodalom között. Van egyáltalán ilyen határ? Volt valaha?
Afelé tartanak a folyamatok, hogy képződik ilyen határ, ennek a címkék szempontjából van jelentősége. Korábban sokkal több felnőtteknek szánt mű (irodalom) került a kamaszok, fiatal felnőttek kezébe, ma gyakran az ifjúságnak szóló lektűrt értik a kiadók az „ifjúsági” címke alatt. Egy idei könyv hátlapján olvastam a „regény” vagy a „mesenovellák” helyett a szokatlan műfajmegjelölést: „ifjúsági irodalom”. Ez számomra intő jel: a könyv valószínűleg nem elég jó. Különben miért kellene kizárni a kamasznál idősebbeket? Az ifjúsági irodalom angol névvel („literature for young adults”), így hát ki is tolódik a direkt gyerekeknek szánt művek életkori határa – gondoljunk csak a manapság divatos felnőtteknek szóló fantasykre, mesekönyvekre, krimikre –, miközben egyénenként is változik, hogy hány évesnek ajánlható egy-egy kiadvány. Használati, praktikus okokból azonban sokan így keresnek könyveket. Minden esetben fontos a gyerekekre hangolni az olvasmányt.
KULTer.hu: A közelmúltban két „irodalmi botrány” is kirobbant, egy az ifjúsági- és egy a gyermekirodalmat érintve. Úgy tűnik, mindkét ügyről mindenkinek határozott véleménye van, még azoknak is, akiknek nincsenek gyermekeik. Mi a véleménye a Meseország mindenkié-ügyről?
Azért szóltak hozzá sokan, mivel igen, a gyerekirodalom lehet „ügy”, hiszen egyszerre több funkciót is betölt. Ennek a konkrét ügynek is több társadalmi vetülete van egyszerre, amellett persze, hogy maga a kiadvány irodalomesztétikai szempontból is vizsgálható, mint minden irodalmi szöveg.
Esztétikailag ez a könyv nem nyújt igazi újdonságot vagy kimagaslót saját műfaján belül,
vegyes képet mutat, tehát nem irodalomszakmai szempontból váltott ki ekkora visszhangot.
Hanem a gyerekirodalom szocializációs és akkulturalizációs szerepe miatt. Az antológia konkrét, ábrázolt valóságelemei, témái, ábrázolt kapcsolati mintái beleérnek a fejlődéslélektanba és a pedagógiába, hiszen a neveléstan által tárgyalt szerepmintákat és világnézeti kérdéseket érintenek vagy borítanak fel. A pedagógiai-pszichológiai szakirodalom, akárcsak a neveléstanok korosztályosan gondolják el a minden gyereket érintő szocializáció és akkulturalizáció folyamatát. A fejlődéslélektan arról szól, hogy mit, milyen életkorban és milyen tálalásban, médiumon keresztül tud befogadni a gyermeki agy és psziché. Az évezredek óta standard nemi szerepek mintázatainak elsajátítása óvodás korban zajlik, a standardtól eltérő kapcsolati minták elsajátíttatása se nem szükséges, se nem segíti a személyiség stabilizálódását ebben az életkorban, márpedig a kiadvány ezt a korosztályt, illetve az óvodákat is célozta. Az „érzékenyítés” újdonságként tálalása pedig megmosolyogtató, hiszen mi mást tesznek népmeséink évszázadok, sőt évezredek óta. Csak éppen szimbolikus szinten. A fejlődéslélektan és az érzékenyítés szempontja azonban a zavaros szerkesztési elvekre, illetve a kiadó eltévedt kommunikációjára világít rá elsősorban.
KULTer.hu: Van-e a magyar ifjúsági és gyermekirodalomnak sajátossága? A nemzetközi trendekhez igazodunk?
Vannak trendek a magyar gyerekirodalomban is. Divatos témák a természetvédelem, a traumák, az újabb nemi szerepminták.
A kiadók mostanában kezdenek kísérletezni konkrét „olvasóvá nevelő” kiadványokkal, melyek azt mutatják be, miért kaland az olvasás. Ilyen például a Pál utcai kaland, ami kalandjáték-kockázat műfajú. Eddig ez a műfaj a gyerekirodalomban nem igazán volt jelen, habár a szórakoztató irodalomban nálunk már az 1980-as évek óta ismeretes. Divatba jöttek a többszerzős regények, ezekben azért rejlik némi kockázat. A megváltozott nemi szerepekre antológiák reflektálnak: És boldogan éltek? – Mesehősnők utóélete, Ők is boldogan éltek? – A férfi változat, Ribizli a világ végén, A kalóz királylány stb.
Korosztályosan is léteznek műfaji divatok. A kisgyerekek a képeskönyveken és a meséken kívül nagyon szeretik a verseket. 6-7 éves kortól kezdik szeretni a folytatásos, fejezetes történeteket, a gyerekregényeket, melyek a (nép)mesét ötvözik a kortárs valósággal. A kiskamaszok és a kamaszok a Harry Potter óta különösen kedvelik a vaskos kötetekből álló regényfolyamokat, elsősorban fantasyket, lányregényeket, utópiákat, történelmi kalandregényeket. Egyre több a krimi vagy ezeknek az előbb említett műfajoknak az ötvözete. Egy jó szerzőben mindig
van arra igény, hogy a gyerekeknek szánt szövege is legalább olyan jó minőségű legyen, mint amit a felnőtteknek dob piacra.
Sőt, gondol arra, hogy a gyerekeket és szüleiket egyszerre szórakoztassa.
KULTer.hu: Ön is édesanya. Vannak-e személyes kedvencei(k)? Milyen típusú könyveket tart jónak?
Amiket mindannyiunknak élmény volt olvasni, és azok közül is a kedvencek: a Lakatos István által fordított Malac (elhihetetlenül) nagyontitkos naplóját, ennek Emer Stamp a szerzője és egyben illusztrátora, a kettő kiegészíti egymást. A történet és a naiv, korlátozott narrátor kapcsolata leginkább a Sorstalanságéra hasonlít, csak itt mesei a zárlat. Szegény Dzsoni és Árnika Lázár Ervintől, a Csoda és Kósza Czigány Zoltántól. Nagyon szeretjük az újra divatba jött verses elbeszéléseket, az Akinek a kedve dacos és A szomjas troll Varró Dánieltől, A boszorkánycica Harcos Bálinttól. Népmesegyűjteményeket, ezek közé tartozik a Ribizli a világ végén Zalka Csenge Virágtól, vagy a Mesék az élet csodáiról Boldizsár Ildikótól és a Tűzmadár című orosz népmesegyűjtemény. Most épp Ágrólszakadt Tóbiásért lelkesedünk Timothée de Fombelle regényében, aki egy szinte apokaliptikus világban harcol az emberiességért és az életért.
A borítófotót Bach Máté készítette.