„Olyat akartunk, ami nincs”

Az online folyóiratok és irodalmi-művészeti platformok jelentőségének szemmel látható növekedése új internetes lapok létrejöttét is inspirálja, ahogyan például a Nincs online folyóiratét is. A 2020 őszén indult felület azóta számos még kezdő és már tapasztalt szép- és szakírót vonzott maga köré. A folyóirat főszerkesztői, Szűcs Anna Emília, Tóth Ramóna Mirtill, Szabolcsi Alexander és Oláh Péter válaszoltak a kérdéseinkre.

KULTer.hu: Felvetődött-e már korábban a lapalapítás gondolata? Vagy ebből a szempontból konkrétan 2020 volt a vízválasztó év?

Szabolcsi Alexander: Ez egy hirtelen ötlet volt. Nehéz lenne visszakeresni gondolatban, mikor is alakult ki ennek a magja, személy szerint eddig sosem gondoltam saját lapra vagy platformra. Ennek semmi köze nem volt a pandémiához vagy az egyetemhez, egy délután csak beszélgettünk Petivel, hogy kellene egy lap. Hát akkor csináljunk egyet. Bármennyire is hatásvadász ez a történet, így volt.

Oláh Péter: Nekem csak egy álom volt, hogy legyen egy online folyóiratunk, amely nagy teret enged a vizualitásnak, a képzőművészeti alkotásoknak, fotóknak. De ezt addig a bizonyos délutánig tényleg csak álomnak tekintettem, amíg nem beszélgettünk róla komolyabban Alexszel.

KULTer.hu: Milyen ötletek, elképzelések álltak a folyóirat létrehozása mögött? Van speciális célja a lapnak a különböző művészeti ágak kortárs képviselőinek és a szakirodalmi íróknak a felléptetésével?

Sz. A.: Az első ilyen konkrét ötletünk Petivel – ha jól emlékszem – az volt, hogy mossunk össze egy képet meg valamilyen szöveget, kicsit amolyan avantgárd gesztusként. Például hogyan festene egy József Attila-versszak egy tál salátát evő, mosolygó nő arcképe mellett? Aznap, amikor elhatároztuk a lapalapítást, rögtön tudtuk, hogy képzőművészetet akarunk a szövegek mellé. Az, ami először csak egy vicces gesztusnak indult, másnapra már az egyik alappillére lett a kezdeményezésnek.

Rájöttünk, hogy a szöveg és a képzőművészet mind a maga módján képes működni, de együtt valami egészen mást alkotnak – ami nincs.

Ezt a Nincset akartuk, és akarjuk ma is képviselni. Ebben természetesen a közösségiség is benne van, hiszen a szöveg és az adott képzőművészeti alkotás külön alkotótól származik. Egyrészt a konvencionális művészetbefogadást akarjuk felrázni, másrészt a nagyon erősen individualista központú műalkotás képét a feje tetejére fordítani, a diskurzusra és közösségre építeni.

KULTer.hu: Ha egy egységes gondolat alá kellene rendezni a főbb célkitűzéseket, mi lenne az? És miért?

Sz. A.: Talán a legtalálóbb a mindent átfogó diskurzusra való építés lenne. Nyilvánvalóan minden alkotó elsősorban az egyéniség jegyében alkot, viszont maga a létrejött alkotás elkerülhetetlenül kapcsolatba lép más egyénekkel, terekkel, műalkotásokkal; ezt a diskurzust szeretnénk mi kiemelni. Ha őszinte akarok lenni, sosem voltak konkrét, előre meghatározott célkitűzéseink, számunkra ezek maguktól jöttek. Ahogyan a „miért”, úgy az okok is utólagosak. Amint elindultunk, hirtelen nagy híre lett a lapnak,

felkaptak minket, és akkor értettük meg, hogy van igény a Nincsre.

Van egy közösség, aminek nincs hangja, akik félnek megszólalni, akik több rendezvényt akarnak, festményeket, szövegeket, egy József Attila-idézetet egy narancssárga tigris mellett. Őket akarjuk képviselni. Nem nekik, hanem velük dolgozni.

KULTer.hu: Mennyire volt nehézkes a lapalapítás a pandémia idején? Milyen kihívásokkal kellett az induláskor szembenéznetek?

O. P.: Egyáltalán nem volt nehéz, nagyon lelkes voltam, és csak erre fókuszáltam. Szerencsére nem vizsgaidőszak volt, szóval tényleg nem érdekelt más, csak az, hogy minél előbb létrejöjjön a folyóirat, és ne bukjunk bele.

Sz. A.: Nagyon szerencsésnek gondolom magunkat ebből a szempontból, hiszen nagyrészt egy hét alatt fel tudtuk állítani az oldalt. Rengeteg barátra számíthattunk, akik sok-sok szöveggel és képpel támogattak minket. Két héttel az elhatározásunk után már volt egy használható és dizájnos oldalunk szövegekkel, rovatokkal és rovatvezetőkkel. A legtöbbet az jelentette az indulásnál, hogy hittek bennünk, minden más már könnyen ment onnantól. Úgy gondolom, hogy sem a pandémia, sem a saját tanulói körülményeink nem okoztak problémát. Túl nagy volt bennünk a szenvedély és a meggondolatlanság ahhoz, hogy megijedjünk.

KULTer.hu: Rendkívül érdekesnek, pozitív értelemben provokatívnak tartom a folyóirat címét. Milyen elképzelés áll mögötte?

O. P.: A Magvető Caféban beszélgettünk, és a hátam mögött voltak Szvoren Edina kötetei. Mondtam is Alexnek, hogy lehetne az a nevünk, hogy Nincs, és ne is legyen, mire ő a Nincset mondta – hát röviden így –,

aztán később nagyon ötletgazdagnak bizonyult a név,

mind a József Attila-idézetet, mind más irodalmi műveket tekintve (pl.: Nincstelenek, Nincs alvás! stb.).

Sz. A.: A legegyszerűbb és a szóviccmentes megfogalmazása az, hogy olyat akartunk, ami nincs. Ez egyrészt vonatkozik a közösségre – mert úgy éreztük, hogy kevés fiatalok általi összművészeti kezdeményezés van –, másrészt magára a művészet megközelítésére. Azt gondoljuk, hogy a művészetet nem érdemes, sőt talán nem is lehet igazán külön részekre bontani. Ezzel egészében érdemes foglalkozni, a művek közötti diskurzusra helyezni a hangsúlyt a magába zárt mű helyett. De természetesen szinte végtelen lehetőséget biztosít a nevünk szóviccekre is, amelyek egy idő után fárasztanak, de legalább a segítségükkel még többen megjegyzik az oldal nevét.

KULTer.hu: Karakteres és színes a honlap. A dizájnban az önkifejezés egy formáját látjátok?

Sz. A.: Ez talán kicsit több ennél, mert nemcsak dizájnként gondolunk a hátterekre, hanem ezeknek a folyamatos váltakozása és sokszínűsége a Nincs. Ez kicsit olyan, mintha egy Basquiat-képre nyomtatnánk egy verset; már maga a vers tere egy műalkotás, így ez akarva-akaratlanul is egyfajta dinamikát hoz létre az olvasóban.

Össze akarjuk ereszteni ezeket a műalkotásokat, és rábízni a befogadóra, hogy mit kezd velük.

O. P.: Tényleg több ennél, főleg mert teret akarunk adni minden olyan művészetnek, ami kevésbé kerül reflektorfénybe.

KULTer.hu: A platform mottója így szól: „csak ami nincs. / annak van bokra”. Mesélnétek egy kicsit ennek a mögöttes tartalmáról? Milyen mondanivalója van a két sornak számotokra? Hogyan foglalja össze a lap „személyiségét”?

Tóth Ramóna Mirtill: A kérdésre kicsit enigmatikus módon egy másik idézettel válaszolnék: „aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból / mi is az hogy civilizáció / az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni / kezd…” (Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek). A folyóirat neve és mottója, ahogy a Kassák-sorok is, számomra állásfoglalást jelentenek. Talán egy nagyon provokatívnak tűnő, de fontos és régóta várt nem kimondása ez.

Meg kell tanulnunk a kultúrát, az irodalmat többé nem valami hozzáférhetetlen és szent ereklyeként kezelni,

hanem akként, ami: élő szöveg, melynek kontextusában a mindennapjaink zajlanak. Legyen ott akár az ebédlőasztalokon, a párnánk alatt, a kedvenc kabátunk zsebében. Viszont, ha olyan pózokba, pozíciókba erőltetjük magunkat, amiket már az előttünk járók is elavultnak éreztek, akkor nem tudunk egy proaktív kulturális közösséget létrehozni. Mindenkire szükség van – az egészet pedig egy jó nagy adag önreflexió, felülvizsgálat tarthatja össze. Csak így lehet közösen gondolkodni, alkotni, szöveget cincálni: vagyis elindulni valamerre. Itt az ideje levedleni mindent, ami van, és bekapcsolódni mindenbe, ami nincs.

KULTer.hu: Hogyan számolnátok be az elmúlt félévről? Milyen tapasztalataitok voltak/vannak a lap működését illetően?

Szűcs Anna Emília: Az elmúlt félév nagyon gyümölcsöző volt, hiszen elkezdett egy stabil szerzőtábor szerveződni a Nincs köré, ami több szempontból is igencsak biztató, főleg a közösségszervezői célkitűzéseink szempontjából. Hiszen alapvető célunk kultúrával foglalkozni, szellemi termékeket létrehozni és segíteni másokat is ebben, befogadó, diverz közösségeket építeni, egymástól, egymással tanulni, mivel így fejlődhetünk egyénileg és társadalmilag is hosszútávon. Emellett rengeteg pozitív megerősítést, visszajelzést kapunk akár social media felületeinken is, hiszen sajnos most a személyes kapcsolódás nem lehetséges, azonban már rengeteg tervünk van az újranyitásra is.

KULTer.hu: Számos szárnyait próbálgató, tehetséges fiatal munkáját kínálja olvasásra/szemlélésre a lap amellett, hogy tapasztalt szerzők szövegei is közlésre kerültek. Van-e elsődlegesen megcélzott csoport olvasás, valamint publikálás szempontjából?

T. R. M.: A megcélzott csoport mind olvasók, mind szerzők terén úgy gondolom, mindenki: bár a fiatalok folyóirataként tartanak minket számon, a célkitűzéseink közé tartozik pont ezeknek a skatulyáknak a lebontása is. Amellett, hogy részben a fiatal értelmiségi és alkotói réteg felé szólunk, sokat teszünk azért, hogy az irodalom és a kultúra hagyományai előtt is (ha ezekbe nem is mindig beleilleszkedve) fejet hajtsunk. Én hasonlóan fontosnak tartom mindezt, hiszen nem „gyökértelenül”, mindennek hátat fordítva szeretnénk valami újat létrehozni. A cél pont az, hogy ebből a narratívából kilépve, ne tézisek és antitézisek („hanyatlások és virágzások”) mentén lássuk a jelen kultúráját, hanem a skatulyákra kimondott kritikával utat nyissunk egy olyan hálózatos szerveződésű kultúraképhez, ahol nem mi vagyunk az újak és ők ott a „leszámolni kívánt” régiek: hanem együtt, új alapokra helyezve, egy közös diskurzusba kell lépnünk.

KULTer.hu: Mik a tapasztalataitok, a közösségi oldalak mennyiben járulnak hozzá a Nincs népszerűsítéséhez? A Facebookon vagy az Instagramon keresztül fogható meg inkább a közönség?

Sz. A. E.: Szerintem az online tér használata elkerülhetetlen a 21. században, hiszen ezeken a felületeken keresztül érjük el az olvasóink legnagyobb százalékát. Aktív felhasználóként úgy gondolom, hogy a Facebook-oldalunk működik tulajdonképpen inkább „hivatalosként”, sok más szerzői oldalhoz hasonlóan, ahol minden poszt a hivatalos, eredeti megjelenési formájában kerül fel,

az Instagram emellett inkább azt mutatja meg, hogy hogyan képes a szépirodalommal együttműködni a képzőművészet,

hiszen talán ott látható a legjobban a kettő kapcsolata a képeken keresztül. Azt nem tudom, hogy melyiken foghatók meg leginkább a felhasználók, mivel manapság már mindenkinek van mindkét felülethez fiókja, így az a gyakoribb, hogy mindenki követ minket mindenhol.

KULTer.hu: Milyen jövőbeli terveket tűztetek ki? Nagy távlatokban gondolkodtok, vagy inkább a közeljövőben megvalósítható ötletek foglalkoztatnak benneteket?

T. R. M.: Mind a közeli, mind a távoli jövő állandó téma a szerkesztőségben: vannak terveink, szeretnénk újabb és újabb projektekkel jelentkezni, de ehhez a távoli jövőbe kell tekintenünk és megalapoznunk azt. Így a színfalak mögötti „nagy” tervnek tekinthető, hogy az elmúlt időszakban azért dolgoztunk, hogy szervezeti hátteret adhassunk a Nincsnek, így segítve a jövőbeli tervek megvalósításának és a fennmaradásnak a lehetőségét.

A közeljövő nagy eseménye számunkra a Nincs áprilisi féléves születésnapja, melyre az első tematikus lapszámunkkal készülünk.

Ennek a középpontjában a szegénység és annak művészeti reprezentációja áll. Ez a választás hozzátartozik a Nincshez: egy nehezen tárgyalható, sok-sok problematikát magában hordozó, odafigyelést igénylő téma. Viszont pont emiatt muszáj újra és újra hozzányúlni.

A legnagyobb álmunk (ha egyszer kinyílna újra a világ) egy Nincs-fesztivál – ez mindenképp valami újnak a kezdete lenne.

KULTer.hu: Gondolkodtatok már a lap nyomtatásban történő kiadásán?

Sz. A. E.: Gondolkodtunk, természetesen kézbe fogni egy-egy lapszámot hatalmas öröm volna, azonban ez olyan anyagi megterhelést jelentene egyelőre, amit a mostani feltételekkel nem tudunk magunkra vállalni, hiszen mindent önerőből működtetünk. Jelenleg igyekszünk olyan szervezeti formát adni a Nincsnek, ami lehetővé teszi az ilyen nagy projektek kivitelezését is a jövőben.

A fotókat Szilvási Csaba készítette.