A Netflix legújabb spanyol zsánersikere, a Fagypont alatt a felszínt tekintve könnyen tűnhet pusztán konvencionális thrillernek. Ám a külső héj mögé pillantva nem nehéz észrevenni azokat a finomságokat és áthallásokat sem, amelyek elsőre kevésbé szembetűnőek. Az egymásra halmozott zsánertoposzok részleges kiforgatása által biztosított narratíva lendületessége mellett azonban hiába is keressük a valódi egyediséget, az az irammal együtt eltűnik útközben.
A spanyol filmgyártás időről időre bizonyítja, hogy a hatáscentrikus műfajokban, mint a thriller vagy a horror, képesek jól működő, gyakran emlékezetes produkciókat előállítani. Gondoljunk akár a zombifilmeket a found footage talajára vezető, Jaume Balagueró által rendezett [Rec]-re, a szintén a direktor nevéhez fűződő Amíg alszolra, Almodóvar A bőr, amelyben élek című filmjére vagy a szintén netflixes A platformra.
A Fagypont alatt is a már jól ismert, unalomig ismételt zsánertoposzokat használja fel
jó érzékkel egy akcióthriller keretein belül, miközben olyan klasszikusokat idéz, mint A 13-as rendőrőrs ostroma vagy A Jó, a Rossz és a Csúf.

Martínt (Javier Gutiérrez) egy rabszállító sofőrjének jelölik ki, és új, alkalmi társáról (Isak Férriz) hamar kiderül, hogy nem feltétlenül olyan feddhetetlen, törvénytisztelő mintazsaru, mint Martín. A válogatott bűntettekért ülő rabokkal is rövid időn belül megromlik az amúgy sem túl rózsás viszony. Ez már csak abból a szempontból sem szerencsés helyzet, mert a hideg éjszakában, rosszul megvilágított hegyi mellékutakon, nem túl acélos támogatással útnak indított rabszállítót támadás éri. Vajon a legveszélyesebbnek tartott román rabot (Florin Opritescu) érkeztek megmenekíteni a törvény karmai elől? Esetleg az amúgy is szökést tervező művész-tolvaj Ramisnak (Luis Callejo) akadt külső segítsége? Vagy esetleg valami más a külső csapás oka, ami miatt a rabomobil túlélői kénytelenek összefogni?

A katalán Lluís Quílez filmje tobzódik azokban a klisékben, amelyek egy szokványos, középszerű bűnügyi thrillertől elvárhatók. Megvannak a külsejükben is sztereotipikus bűnözők, a jó zsaru-rossz zsaru páros, a menet közben egyre szaporodó, de többé-kevésbé megfelelő ritmusban feloldott titkok és rejtélyek. Valamint a mostoha anyatermészet is, amely még tovább nehezíti a túlélést. Szerencsére Quílez és forgatókönyvíró társa, Fernando Navarro mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sablonok nagy részét a fejük tetejére állítsák (csak úgy, mint a filmben felbukkanó járműveket) – bár az is igaz, hogy ez nem mindig sikerül maradéktalanul.
Nem biztos, hogy a legmarconább elítélt a legnagyobb gazember, nem biztos, hogy mindenki jogosan került rács mögé.
Mint ahogy az sem biztos, hogy olyan egyszerű megmaradni a törvényesség oldalán, amikor aljas módon tipornak bele az ember igazságérzetébe. A Fagypont alatt központi témájává így a törvényesség és igazságosság összefüggése válik, ami a gyakran védjegyszerű műfaji kellékeiben is megidézett westernek sajátja. A két fogalom közti feszültségben őrlődik Martín akkor is, amikor rendre inti a rabokkal indokolatlanul kegyetlenkedő társát, vagy amikor szembesül egyes rabok bűnlajstromával. De akkor is, amikor egy gyászoló apától kell megtagadnia a törvénybe ütköző, önkényes igazságosztást, vagy amikor ő szembesül feloldhatatlannak tűnő erkölcsi dilemmával. A westernek mellett a horror műfaji elemei színesítik még az összképet – leginkább a vér vörösével. Az ütőképesen használt gore- és sokkeffektek, valamint a horror egynémely logikusan előkapott hatásmechanizmusa nem lóg ki az összképből, inkább erősíti a film amúgy is nyomasztó, klausztrofób atmoszféráját.

A forgatókönyv egészen addig kifejezetten hatékonyan használja ki a zsánerötvözet nyújtotta lehetőségeket, amíg a szereplőket a nézőhöz hasonlóan sötétben tapogatózva, egy szűk helyre zárva tartja. A börtönkocsiban töltött, erőszakkal átitatott percek a karakterek és az őket alakító színészek játékának összhangjaként valódi feszültséggel telnek meg. A hatalmi pozíciók libikókaszerű változása úgy képes dinamikával megtölteni a rendelkezésre álló csekély teret, hogy legszívesebben ott is maradnánk a végkifejletig. De a cselekmény persze nem áll meg ezen a ponton, hiszen
a feszült pillanatok után is rengeteg még a megválaszolandó kérdés.
Ezekre azonban a kocsi újbóli mozgásba lendülése után már nem érkeznek olyan frappáns válaszok, mint amilyenek a statikus állapotban, bezárva töltött időt jellemezték.

A Fagypont alatt talán ott követi el a legnagyobb hibát, amikor felfedi az egész támadás mögött álló alak kilétét. Érkezése nincs rendesen felépítve, sem kellő energiával nem bír a reveláció, hiszen erről a karakterről eddig sem tudtunk semmit. Így lelepleződése a meglepetés minimális erejével sem tud hatni. Egy halk beletörődés kíséretében, mindenféle plusz élmény nélkül, de már
a figura ismeretében követhetjük tovább az egyre laposabbá, irreálisabbá és logikailag megkérdőjelezhetővé váló akciójeleneteket.
Mire a végjátékban némileg megkésve érkező, de a film addigi cselekményét más megvilágításba helyező, sokkoló részletességgel előadott monológból megismerjük a miérteket, már tényleg az válik a legizgalmasabb kérdéssé, hogy a saját arcmását egy törött, véres üvegdarabban viszontlátó Martín mikor jut el a címben említett, áthallásokat is tartalmazó fagypont alá?
Minden bakija és esetleges technikai hiányossága ellenére a Fagypont alatt egy olyan működőképes thriller, amely a hétköznapi félelmekből táplálkozó erkölcsi dilemmákkal szembesíti a nézőkkel együtt a főszereplőket is. Bár ugyanezt számos film jobban, kevesebb klisével is megtette már.
Fagypont alatt (Bajocero), 2021. Rendezte: Lluís Quílez. Írta: Fernando Navarro, Lluís Quílez. Szereplők: Javier Gutiérrez, Luis Callejo, Andrés Gertrúdix, Karra Elejalde, Patrick Criado, Isak Férriz, Florin Opritescu. Forgalmazza: Netflix.
A Fagypont alatt a Magyar Filmadatbázison.