Apoteózis
szeretnék egyenlő lenni veled.
szeretnék melléd lépni.
félsz? alulról zizeglek körbe.
eléd állok. kérdésekkel frusztrállak.
nem mozdulsz? nem állod
hogy föltekintek rád?
kapkodd a szemed
megint csak fölfelé mintha
kapaszkodót keresnél. úgyis légbe kapsz.
lomha súlyod
felfüggesztése vagy.
miniatűr pályán leng
hited az állandóban. te
túlszerkesztett jelenidő:
egymáson csikorognak láncszemeid.
veszélyt jelentek:
sárral dobálózom és nevetek.
lemetszelek egy véletlen
mozdulattal hidegembe:
elpattanó kapillárisok festik az idegent.
majd végigfut rajtad az undor:
itt megérzed az időt:
rólad is készül pillanatkép.
vigyázz! ábrádon megjelennek
a változó vonások.
mozdulj! te hanyattfekvő
örömhalott.
ököllel verem be mellkasod
és szívmasszázst kap az anyagtalan üreg.
mikor újból lélegzethez jutsz
mélykék atlaszt érzel koszos talpadon.
Borítókép: Pixabay
