A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) 2021 őszén elindítja a Grádicsot, a féléves kötetíró műhelyprogramját egy vagy két kötettel rendelkező prózaírók számára. A műhelyvezetők Cserna-Szabó András és Mán-Várhegyi Réka, május 31-ig lehet jelentkezni.
„Pályakezdőként sokféle műhely segíti az írói indulást, de az első-második kötet után mintha azt várná a szakma: most már az elkövetkező évtizedekben alkoss szépen egyedül. Pedig miért ne lehetne közösségben, tapasztalt írók segítségével dolgozni a kötetterveinken?” – indokolja a FISZ közleménye a program indítását.
A Grádics műhelynek két vezetője lesz: Mán-Várhegyi Réka (író, forgatókönyvíró, szerkesztő) és Cserna-Szabó András (író, újságíró, szerkesztő).
A csoportban 8-10 prózaíró vehet részt, akiket pályázat útján választanak ki.
A résztvevők havonta egyszer, egy szombaton találkoznak Budapesten, ahol 10 és 16 óra között dolgoznak az írók aktuális kérdésein, szövegein. A program fontos eleme a csoportmunka, az egymás szövegeire való reflexió.
A műhelyprogramot egy nyitó- és egy záróesemény foglalja keretbe, ahol lehetőségük lesz a résztvevőknek bemutatkozni, és a készülő műről is mesélni a közönségnek.
A jelentkezés feltételei: Egy vagy két szépirodalmi líra- vagy prózakötettel rendelkező szerzők, akik jelenleg egy új prózaköteten dolgoznak.
A pályázat feltétele továbbá, hogy a jelentkezők részt tudjanak venni legalább öt műhelyalkalmon (2021. szeptember 11., október 9., november 13., december 4., 2022. január 8., február 12., szombatonként 10 és 16 óra között, budapesti helyszínen). Továbbá a pályázók vállalják, hogy elolvassák a többi résztvevő anyagát, aktívan részt vesznek a műhelyeken, és az egyik alkalomról publikus műhelynaplóban számolnak be.
A jelentkezés módja: a fiatalirok@gmail.com címen, a tárgy legyen „Grádics pályázat”.
A határidő: május 31.
A pályázati anyag tartalma:
- Szakmai önéletrajz és publikációs lista
- Koncepcióleírás (max. 3000 karakter)
- Szövegmutatvány (5000–10.000 karakter)
A pályázati anyagokat a két műhelyvezető és a FISZ elnöksége zsűrizi.
Eredményhirdetés július közepéig várható, a műhelyvezetők és a résztvevők pedig a FISZ nyári táborában, augusztus közepén mutatkoznak be.
További részletek a Grádicsról a FISZ honlapján érhetőek el, kérdés esetén Bán-Horváth Veronika vagy Mécs Anna szervező-résztvevők segítenek.
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.