Életének 87. évében elhunyt Bujdosó Alpár költő, intermediális művész – tette közzé a Szépírók Társasága. A magyar avantgárd kiemelkedő alakja, a Magyar Műhely ősszerkesztője, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett vizuális művésze volt.
Magáról szépíróként így fogalmazott: „1935. december 18-án születtem Budapesten. Szüleim 7 évesen (decemberi születésűként vesztettem egy évet) a Damjanich utcai Német Birodalmi Iskolába írattak be. A bombázások alatt apám Solymárra költöztetett, ahol egyosztályos falusi iskolában, ahol – sváb község lévén – németül »végeztem« a harmadik osztályt.
A háborúban »elvesztek« iskolai papírjaim (nem lett volna ajánlatos a Birodalmi Iskola bizonyítványával bárhová jelentkezni), és Kelenföldön fejeztem be az elemi iskolát. A gimnáziumot a II. Rákóczi Ferenc Érseki Katolikus gimnáziumban kezdtem 1946-ban.

A második osztály után 1948-ban a hetedik általánosba kerültem, ahol megszűnt a latin nyelv, de még oroszt sem tanultunk (nem volt még képesített tanár)… Helyette gyorsírást. Akkoriban a 10-es volt a legjobb osztályzat, egy évre rá meg a hetes. Az első gimnáziumban (nem buktam!) 1950-ben végre meglett az 5-ös, ahol már oroszt is tanultunk. Kitüntetéssel érettségiztem, de igazgatóm, Szávai Nándor megakadályozta, hogy kémiát tanuljak. Leningrádba akart küldeni diplomata-iskolába. Apám eldöntötte a kérdést: »Janicsár pedig nem lesz belőled, fiam.«
Így – érettségimre való tekintettel – felvételi nélkül kerültem 1954-ben a soproni Erdőmérnöki Főiskolára.
1956 februárjában kizártak a DISZ-ből (ahol mindenki automatikusan tag volt),
októberben először tagja, majd három nap múlva elnöke lettem a MEFESZ Intézőbizottságának. A Bizottság és a soproni Nemzeti Tanács megbízásából november 4-én Kéthly Anna kormánydelegációjának tagjaként New Yorkba utaztam az ENSZ-hez annak reményében, hogy elérhető lesz egy kéksisakos rendfenntartó egység küldése Magyarországra. Mikor ennek lehetetlensége bebizonyosodott, az akkor amerikai külügyminiszter, John F. Dulles kérésére bejártam az Egyesült Államok egyetemeit a közvélemény tájékoztatására: előadásokat tartottam ’56-ról, interjúkat adtam rádió- és televíziós állomásoknak. 1957. január végén visszatértem Bécsbe. Itt Jankó Bélával, az orvosi egyetem MEFESZ-elnökével, és Németi Edével, a Műegyetem MEFESZ Bizottságának tagjával megalakítottuk a Magyar Menekült Egyetemisták Szövetségét.
A Szövetség titkárságával Kölnbe költöztem, ahol – miután felmerült egy, az ázsiai országokba küldendő egyetemista delegáció ötlete – részt vettem annak felállításában, az utazás előkészületeiben, és végül 1957 májusában Derecskey Károllyal, Kiss Lászlóval és Nagy Balázzsal elindultunk Pakisztánba (Bangla Desh), Indiába, Thaiföldre, Burmába (Myan mar), Indonéziába, Japánba, Dél-Koreába, visszafelé Ceylonba (Sri Lanka), majd Ibadanba. Európába, Párizsba a Szövetség első kongresszusára tértünk vissza.
Az út naplójának szerkesztett változata 299 nap című könyvem témája (’56-os Intézet és Magyar Műhely Kiadó, 2003).
Visszatértem Bécsbe, 1960-ban megházasodtam. Feleségem Vizi Zsuzsanna, ’56-ban a Corvin-közi felkelő csoport parancsnokságán volt. 1961-ben a magyar menekült diákszövetség külügyi alelnökévé választottak. Genfbe költöztünk, a Szövetség (’58 óta UFHS) akkori székhelyére. 1963-ban visszatértünk Bécsbe. Lediplomáztam, mérnöki irodákban dolgoztam.

1964-től vagyok a párizsi Magyar Műhely munkatársa.
1975-től ’87-ig szerveztük feleségemmel a lap munkatársi találkozóit (Hadersdorf) saját pénzünkből (eleinte Megyik János segítségével). 1978-ban Kassák-díjas lettem, és ettől fogva Nagy Pállal és Papp Tiborral jegyzem a lapot felelős szerkesztőként, 1996-tól – miután a MM és a szerkesztőség Magyarországra költözött – »ős-szerkesztőként«.
1999 óta az Élet és Irodalom munkatársa is vagyok.”
„Vizuális költészeti kiállításai nyíltak Magyarországon és számtalan külföldi országban (Szlovákiától Hollandiáig). Korai munkáit epikai töredékek, lírai, ugyanakkor expresszív szövegmontázsok jellemezték” – fogalmaz a Litera.hu összefoglalója. „Versszerűen tördelt szövegeket, felsorolásokat, a dadaizmushoz közelálló írásokat, abszurd párbeszédeket, nyelvi játékokat hozott létre. Ezzel a technikával képarchitektúrákat és grafikákat is alkotott. Gipszmaszkokra írta gondolatait. 1978-ban irodalmi tevékenységéért Kassák-díjjal tüntették ki, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg.”
Borítókép: Bujdosó Alpár (forrás: ELTE.hu)