„Körülvettek engem a halál sóhajtásai” – szól a Circumdederunt a Rituale Romanumban, a katolikus papok szertartáskönyvében. A halottakért való imádság latin szövege öleli körbe a Kosztolányi Dezső Édes Anna című, 1926-ban írt regényére épülő, szürke-magenta falszíneket váltogató, 2020 szeptemberében nyílt kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A falakon óriási betűkkel végigfuttatott ima részletei arra késztetik a látogatót, hogy utánanézzen a könyörgés magyar fordításának, amely tömörségével és szépségével rendkívül kifejező.
Ám a halottakra való emlékezés nem csak a regényben szereplő áldozatoknak állít emléket.
A szervezők koncepciójának középpontjában a Trianon-centenárium áll, melyet párhuzamosan vezetnek végig Édes Anna történetével.
„Az Édes Anna előtti halotti imát én iktattam oda, mert jelezni akartam vele a regény filozófiáját.” Ezt írja Kosztolányi az édesapjának abban a levélben, melyet a kiállítás első, bevezető helyiségében láthatunk. Az ima a háború és Trianon sújtotta Magyarországért szól.
A városi nagypolgári, úri családoknál dolgozó cselédek ügye annyira jelentős kérdés volt a XIX-XX. század fordulóján, hogy 1876-ban még törvény is született a szolgálók és az őket alkalmazó háztartások viszonyainak szabályozására. Ez talán némi magyarázatot ad arra, hogy miért is áll Vizyné életének középpontjában a megfelelő cseléd kiválasztása. Az említett törvény második szakasza kimondja, hogy a cseléd a szolgálatba lépéssel – melyet írásban vagy szóban történő szerződéskötés előz meg – „a gazda, illetőleg családja háznépének tagjává válik, miből mindkét félre nézve a pusztán anyagi kötelezettségeken tulmenő, a jelen törvényben körülirt viszonyos jogok és kötelezettségek támadnak.” Egészen sajátos kapcsolatot hozott tehát létre a szabályozás, az urasághoz elszegődött,
jellemzően a faluból, szegénysorból érkezett cseléd egyszerre volt családtag és kiszolgáló személyzet.
De ahogyan a regény, úgy a kiállítás is messzebbről indul. Kun Béla elrepül, szól az első fejezet címe, és ugye emlékszünk, menekülés közben zserbósütemények vannak a népbiztos zsebében. A kiállítási térbe érve láthatjuk is egy, a századfordulón forgalomba hozott képeslap szinte falméretűre nagyított mását a Vérmező látképével, illetve a rámontírozott Blériot-repülőgéppel.
Mellette megismerhetjük a Gerbeaud Cukrászda államosításának történetét. A szocializált cukrászok olcsóbbak – hirdeti a Pesti Hírlap kinagyított, 1919. április 2-i száma, és valóban, mindent egykoronás egységáron lehetett kapni az addig csak az elit kiváltságos helyének számító cukrászdában. Jelentős személyek, pillanatok örökítődtek meg a korabeli fotókon,
onnan néznek ránk a Budapestre bevonuló román katonák, vagy épp Horthy Miklós.
A kiállítás tehát gondoskodik róla, hogy az első pillanattól bevonódjunk abba a történelmi időszakba, amelyben a regény játszódik. Nevezetesen a Tanácsköztársaság bukásától egészen Magyarország Népszövetségbe való felvételéig, 1922 szeptemberéig tart az időutazás.
A kiállítás második termében vár ránk az a tizenöt percnyi csoda, amely miatt – ha javaslatot tehetnék a Pulszky Társaságnak – én bizonyosan ennek a tárlatnak ítélném Az Év Kiállítása díjat. Az óriási terembe lépve, amikor becsukódik mögöttünk az ajtó, Vizyék ebédlőjében találjuk magunkat, ahol egy hosszú asztal megterítve áll. De mindezt csak pár másodpercig látjuk élesben, azután besötétedik, és egy olyan élményben lehet része a látogatónak, amely mind vizuális, mind hanghatásaival biztosan maradandó emlékké válik.
Ez már Vizyék lakása, a szó szoros értelmében belépünk tehát a regénybe,
az ezt az érzést kiváltó, 360 fokos térinstallációhoz kapcsolódó látványt a Kiégő Izzók nevű vizuális csoport készítette. Ha nem emlékeznénk a regény főbb momentumaira, itt azt összefoglalják számunkra dióhéjban. Ha sikerült felocsúdnunk, és nem akarjuk rögtön még egyszer átélni a különleges élményt, utunkat a harmadik teremben folytathatjuk, amely Kosztolányi Dezsőre, Trianon történéseire, valamint a regény utóéletére koncentrál.
Itt többek között azt is megtudhatjuk, hogy Kosztolányi többször is próbálkozott drámaírással – nem nagy sikerrel. Élete vége felé felesége segítette a regény színpadi adaptációjának elkészítésében. Kézzel írt levelei, az őt ábrázoló fotók elénk idézik a szerzőt. A Pesti Hírlap 1931-ben megjelent egyik számában mondja el, hogy
levelet kapott egy budapesti ügyvédtől, aki azt állítja, Édes Anna valóban létezik,
Schmidt Annának hívják, és a lányt ő védte a bíróság előtt. „Ez csak véletlen lehet” – nyugtázza Kosztolányi, hiszen saját verziója szerint egy Keresztes Erzsébet nevű, náluk szolgáló cselédlány ihlette a figurát. De kikről mintázhatta a regény egyéb szereplőit? Ennek a kérdésnek is külön teret szentel a tárlat.
A teremben előrehaladva a regény témáival, részleteivel párhuzamosan Magyarország sorsa is megelevenedik.
Döbbenetes híradórészleteken látjuk, amint az elcsatolt területekről menekülő családok marhavagonokban élnek, ott főznek, alszanak, a mindennapi élet jelenetei peregnek előttünk. Gróf Apponyi Albert egy fekete-fehér fotón látható, amint a békedelegáció küldötteként éppen megérkezik a béketárgyalás helyszínére.
A tárlatot záró képek és dokumentumok Magyarország Népszövetségbe való felvételét idézik meg, többek között Gróf Bánffy Miklós külügyminiszter nyilatkozatával: „Magyarország a maga nevében kívánja a Népszövetségbe való felvételt.”
Azonban nincs megnyugvás, békés lezárás, csak valami örökké sajgó, nyílt seb marad a látogatóban.
Karinthy Frigyes Levél című, 1920-as írásának részlete – melyet szintén a tárlatban olvashatunk – fejezi ki legjobban azt az érzést, amellyel a látogató távozhat: „Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és lábát, sokáig érzi még sajogón az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Én kétszer is megnéztem a kiállítást, melyben remekül érvényesül a kurátor, Parádi Andrea koncepciója, aki egy olyan szövegközpontú tárlat kialakítására törekedett, amely
mind a regényt, mind az ahhoz kapcsolódó történelmi környezetet érzékletesen eleveníti meg.
A párhuzamos víziók befogadása nem megerőltető, a történet és a történelem szoros egybefonódását könnyedén lehet követni. A tárlat lehetőséget ad a regény újraértelmezésére is azáltal, hogy felerősíti a mű tágabb, történelmi-politikai környezetét, mintegy felhangosítva mindazt a társadalmi szintű drámát, melybe az író belekomponálta az egyén tragédiáját.
A Édes Anna / Kosztolányi – Trianon 100 című kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2021. december 31-ig látogatható.
A fotókat Birtalan Zsolt készítette.
