2021 februárjában dokumentumfilmmel jelentkezett a Bastille, melyben közel 70 percbe sűrítve elmesélik a zenekar történetét, és a szakmájuk árnyoldalairól is nyíltan vallanak. A ReOrchestratedből megtudhatjuk, hogy a londoni Union Chapelben adott jótékonysági koncertjük talán örökre megváltoztatta a banda életét. A Bastille erre az alkalomra teljesen áthangszerelte a dalait, és egy kórussal, illetve klasszikus zenészekkel kiegészülve állt színpadra, a produkciót pedig ReOrchestrated címmel turnéra is vitték. A Bastille frontemberével, Dan Smithszel arról beszélgettünk, korábban miért szabott gátat magának az őszinteségben az interjúk során, és az is szóba került, hogyan élte meg a 2020-as évet.
KULTer.hu: A legelső dal, amit hallottam tőletek, az az Oblivion, mégpedig a Vámpírnaplók című sorozat egyik részében, amely tökéletes aláfestő zenéje volt az adott jelenetnek. Ha az életed egy tévésorozat lenne, most éppen melyik dal szólna a háttérben?
Biztosan bénának fog hangzani a válaszom, de azt mondanám, hogy azok a számok, amiken éppen dolgozunk. Úgy érzem, ha az ember új dalokat ír, folyamatosan azokat kell hallgatnia. Állandóan ezek járnak a fejemben. Most épp egyfajta újrakezdést élünk meg Angliában a nyitások miatt, és ismét láthatjuk a barátainkat. Épp ezért egy optimista, vidám számra szavaznék, például Fatboy Slimtől. Ahogyan mindenki más, úgy én is csak arra vágytam, hogy végre egy szobában lehessek a családommal és a barátaimmal.
KULTer.hu: A Bastille életéről készült dokumentumfilmben elmesélitek a zenekar történetét, de köztudott, hogy zárkózott emberek vagytok, így a forgatás miatt ki kellett lépnetek a komfortzónátokból. Mi segített, hogy megtegyétek ezt a lépést?
Amikor eldöntöttük, hogy megcsináljuk a filmet, a rendezők (Toby L. és Tom Middleton – a szerk.) végignéztek minden felvételt rólunk és a koncertjeinkről. Ezekből annyit lehetett megtudni, hogy van egy banda, aki kitalálta, hogy újrahangszereli a dalait, és ez egész jól sült el. Aztán leültek velünk és elmondták, ha azt szeretnénk, hogy azok számára is izgalmas legyen a film, akiket a Bastille annyira nem érdekel, akkor sokkal nyíltabbnak és őszintébbnek kell lennünk. Meg kell mutatnunk, hogy sebezhetőek vagyunk.
Tom jó barátom, aki mindenről tudott, ami belekerült a dokuba, sőt sokkal többről is. Érezte, hogy az interjúk alatt általában tartózkodóak vagyunk, elvicceljük a dolgokat. Úgy gondolta, hogy az emberek kíváncsiak lennének az igazságra, arra, hogyan zajlanak a fellépések vagy a turnék, illetve a zenekar megalakulása is érdekelné őket. Természetesen tíz évet nem lehet belesűríteni közel egy órába, szóval volt, amit ki kellett vágni. Amikor elkezdett velünk beszélgetni, szerintem rájött, hogy a bizonytalanságaink, a lámpalázunk igazán érdekes megvilágításba helyezik azt, hogy mit miért csinálunk, és
mi az oka annak, hogy folyamatosan változtatni és újítani szeretnénk.
Amikor áthangszereltük a dalainkat, teljesen ki akartuk fordítani őket önmagukból. Az egész arról szólt, hogy sebezhetővé válhassunk, és más zenészekre és énekesekre támaszkodhassunk, kollaborálhassunk. A rendezők pedig teremtettek számunkra egy olyan környezetet, amelyben képesek lehettünk olyan dolgokról vallani, mint például az imposztor-szindróma. Kyle olyan nyíltan beszél erről a filmben, miközben nekünk soha nem említette meg, pedig a turnék alatt egy buszon élünk! Érdekes volt, hogy a forgatás előhozta belőlünk ezeket a dolgokat, de örültünk, hogy lehetővé tette számunkra ezt a fajta őszinteséget.
KULTer.hu: Mit gondolsz, ez a tapasztalat segít nektek abban, hogy a jövőben is nyitottabbak legyetek?
Talán. De el tudom képzelni, hogy néhány rajongónk számára furcsa lehet, esetleg össze is zavarja őket ez. Hiszen a koncertjeinken azt látják, hogy jól szórakozunk, a filmben meg azt hallják tőlünk, hogy a fellépéseket nem mindig tartjuk pozitív élményeknek. De nem akarom, hogy bárki is azt higgye, nem vagyunk elképesztően hálásak a bandáért. Nagyra értékeljük a közönségünket, és azt, hogy játszhatunk nekik, de nem akartam hazudni és úgy tenni, mintha ez szuper egyszerű lenne számomra, mintha mindig fantasztikusan érezném magam.
Az igazság az, hogy senki sincs állandóan remekül, és néha nehéz a Bastille tagjának lenni.
Azt gondoltuk, ki kell mondanunk ezeket a dolgokat. Elképesztően paranoiás vagyok amiatt, nehogy hálátlannak tűnjek, ezért mindig határt szabok az őszinteségemnek, de most azt éreztem, itt az alkalom arra, hogy nyílt legyek. Ehhez jó kontextust adtak az újrahangszerelt koncertek és azoknak az embereknek a bemutatása, akiket ezek által megismertünk.
KULTer.hu: Külön rögzítettétek az interjúitokat, és csak utólag láttátok azokat egymásról. Van olyan, amit a filmből tudtál meg a többiekről?
Hatalmas bombák nem robbantak, de egy kicsit mindannyian megmutatták a sérülékeny oldalukat. Kyle azért mindannyiunkat meglepett. A film egyik legelső vágását együtt láttuk Londonban, és a végén egy emberként fordultunk felé és mondtuk neki, hogy egyáltalán nem kell rosszul éreznie magát, mert rendkívüli zenész. Persze én sem szoktam arról mesélni másoknak, milyen ideges típus vagyok. A barátaim tudják, hisz ismernek. Egyébként szerintem a legtöbb dolog egyáltalán nem volt titok a bandában. Egyszerűen csak az interjúkban általában senki sem azt szeretné hallani, hogy vannak nehéz pillanataink. Zenekarban élni elképesztő és ritka élmény, szerencsések vagyunk, és számtalan kiváltság jár a helyzetünkkel. Nem akarunk hálátlannak tűnni, nem vesszük magától értetődőnek mindazt, amit kaptunk. Bízunk abban, hogy aki megnézi a filmet, betekintést nyer ebbe egy kicsit.
KULTer.hu: A mentális egészség még mindig nem elég népszerű téma a médiában, a mentális betegségek továbbra is inkább tabutémának számítanak. Ahogy említetted is, a dokumentumfilmmel számtalan problémára rámutattok, ami egy zenész életét befolyásolhatja. Ilyen az imposztor-szindróma vagy egyszerűen csak az önbizalomhiány. Szörnyű, de manapság egyre többen küzdenek szorongással, főleg most, a pandémia alatt – az előadók például hosszú időre elvesztették a fellépési lehetőségeket. Mi a te fegyvered a nehéz pillanatok legyőzésére?
Bárcsak lenne hatásos fegyverem ez ellen. Szerintem borzasztóan fontos, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akikkel beszélhetünk erről. Én ezt tartom az első lépésnek, aztán azt is meg kell keresni, hogy mi az a módszer, ami segíthet nekünk. De természetesen nem rendelkezem olyan képzettséggel, amivel tanácsokat osztogathatnék. Az biztos, hogy hihetetlenül furcsa és elcseszett év volt a tavalyi mindenki számára. Az, hogy az addig normálisnak tartott életből karanténba lettünk zárva, sokakat összezavart és kihívások elé állított. Éppen így a nyitás sem lesz feltétlenül egyszerű és zökkenőmentes. Izgatottak vagyunk, hogy újra kimozdulhatunk, láthatjuk a szeretteinket, és több dolgot megtehetünk, mint régen – én azt látom, hogy érzelmileg ez is megviselheti az embereket. Továbbra is oda kell figyelnünk egymásra és érdeklődnünk kell a környezetünk iránt, ellenőrizni, jól vannak-e a körülöttünk élők.
KULTer.hu: Az első albumotok, a Bad Blood márciusban lett nyolcéves. Ezen a lemezen szerepel kedvenc dalom, az Oblivion. Elmesélnéd a szám és a klipje történetét? Hogyan lett Sophie Turner a videó főszereplője?
Ez volt a Bad Blood legutolsó kislemeze. Olyan klipet szerettünk volna forgatni hozzá, ami filmszerűnek tűnik, és jól összefoglalja az egész album kampányát. Egy barátunkkal, Austin Petersszel dolgoztunk rajta, aki rendkívüli rendező, ő készítette a Flaws és a Laura Palmer videóját is. Az az ötlete támadt, hogy készítsük el úgy ezt,
mintha egy nagyon szomorú lány adná elő a dalt az én hangomon egy egészen agresszív amerikai rally crash verseny közepén.
Sophie Turner Bastille-rajongó, és nyitott volt a közös munkára. Lenyűgöző volt a játéka, ez az egyik kedvencem a klipjeink közül.
A számot, úgy emlékszem, a hálószobámban írtam. Arról szól, amikor késő éjszaka egy folyosó padlóján fekszel valakivel, aki már teljesen kidőlt melletted. És akkor egy pillanatra arra gondolsz, mennyire szeretnéd te is elérni ezt az állapotot és ott lenni vele, de fizikailag képtelen vagy rá. Ennek az érzésnek a tükröződése az Oblivion, de lehet, hogy mások teljesen eltérő jelentést társítanak hozzá. A dalaink – különösen azok, amik a Bad Bloodon szerepelnek – lehetőséget adnak az embereknek a saját értelmezésük kialakítására.
KULTer.hu: A pandémiától függetlenül is azt terveztétek, hogy egy időre visszavonultok a turnézástól és csak a dalírásra fókuszáltok, tehát ez a helyzet akár még szerencsés egybeesésnek is tekinthető. Mire számíthatunk tőletek 2021-ben?
Szeretném folytatni a Distractions Tactics Film Clubot, amit a karantén alatt indítottunk el 2020-ban. De több dologgal is készülünk erre az évre! Keményen dolgozunk, és alig várjuk, hogy megoszthassuk ezeket mindenkivel. Egyelőre azonban csendben maradok, mert azt akarom, hogy meglepetés legyen.
KULTer.hu: Valószínűleg túl nagy kérés, de annyit elárulhatsz, hogy éppen miről írsz dalt?
Elmondanám neked, de nem tehetem! (Nevet.) Egyszerűen csak szeretnénk reflektálni a jövőre…
KULTer.hu: A futurisztikus dalaitok egyébként mintha valóban megjósolnák a jövőt. Elég, ha csak a Doom Daysre gondolunk.
Az előző albumunk, a Doom Days tulajdonképpen egy hatalmas éjszakai buliról szólt az apokalipszis előtt. Végül is éppen ez történt tavaly, erre pedig egyáltalán nem számított senki. De minden zene, amit az elmúlt egy évben csináltunk, kicsit más lett, több kollaborációnk is volt, élvezni akartuk a közös munkát másokkal. A ReOrchestrated-koncertek megtanították nekünk, milyen együttműködni azokkal, akiket csodálunk. Kihívásokkal teli időszak volt ez a számunkra is, új hangzással kísérleteztünk, új producerekkel, szövegírókkal és zenészekkel dolgoztunk. Van, ami remekül sikerült, és olyan is, ami borzalmasan.
Arra törekszem, hogy találjunk valamit, ami nemcsak izgalmas lehet nekünk, hanem egyfajta újrakezdés is. A stúdiózásnál semmit sem szeretek jobban a világon. Imádok dalokat készíteni, írni. A Bastille mellett többször is segítettem producerként vagy szerzőként más projektekben. Ha egy kicsit félretesszük a tavalyi év összes kihívását, azt kell mondjam, hogy több időt és teret kaptam, egy kicsit lenyugodtam. Illetve az, hogy kialakítottam egyfajta rutint, szintén a hasznomra vált, mert rengeteget alkothattam. Furcsa módon hálás is vagyok ezért. És nem csak a zenére gondolok. Kellemes volt ezt a csendes életet élni, filmeket nézni, sokat olvasni, főzni, önkénteskedni az élelmiszerbanknál vagy az oltóközpontban. Megpróbáltam a legtöbbet kihozni ezekből a hónapokból.
KULTer.hu: Említetted a Bastille online filmklubját is, amit a pandémia alatt indítottatok el a rajongóitoknak a közösségi oldalaitokon. Tegyük fel, hogy ez az interjú a Distractions Tactics egyik különkiadása és egy olyan filmet keresek az olvasóinknak, ami tökéletes erre az újrakezdésekkel teli időszakra. Mit ajánlanál nekik?
Nemrég láttam A fehér tigrist, ami Indiában játszódik és egy csodálatos történetet mesél el. Ezt javasolnám. Te milyen filmet választanál így a nyár felé haladva?
KULTer.hu: Talán kicsit klisének tűnhet, de én az Ízek, imák, szerelmek című filmre szavaznék, mert ebben elhangzik az alábbi sor: „Talán az életem mégsem olyan kaotikus, csupán arra kell ügyelnem, hogy ne ragaszkodjak semmihez.” Nekem mindig ez jut eszembe az újrakezdésről.
Jó döntés. Majd én is megpróbálok előállni egy jobb válasszal! (Mosolyog.)
A borítókép a Do512 fotója, forrása a Bastille Facebook-oldala.
