Hiába tűnt úgy a kétezres évek elején, hogy a CD és az MP3 kivégezte a kazettaformátumot, a kazettakultúra meglepő reneszánszát éli az elmúlt években: nemcsak az underground, hanem a mainstream előadók is egyre gyakrabban teszik elérhetővé ebben a formában is új anyagaikat. Cikkünkben olyan zenekarokat gyűjtöttünk össze, akik viszont nagyrészt kényszerből választották a kazettaformátumot, és ezek nélkül valószínűleg ma már nem is emlékeznénk rájuk.
A zenekiadás több ok miatt is elég költséges dolog: a legtöbb gyártó eleve csak többszáz példány felett hajlandó rendeléseket elfogadni, a vinylgyártás pedig meglehetősen drága és nehezen megtérülő befektetés. A nyolcvanas évek óta elérhető CD-k kezdetben szintén nem számítottak olcsó formátumnak, azonban némi alternatívát jelentett az első írható CD-k megjelenése 1988-ban, de ezek inkább csak pár évvel később lettek igazán népszerűek. A hetvenes-nyolcvanas években a kiadó nélküli zenekarok számára az egyik lehetséges kiskapu az volt, hogy a csináldmagad-mozgalom (DIY – do it yourself) jegyében felvételeiket kazettán sokszorosítsák és terjesszék.
A nyolcvanas években egyre több olyan független kiadó is tevékenykedett, amely nagyrészt vagy kizárólag kazettákat adott ki (Falling A Records, Sterile Records stb.), de voltak például előfizetői rendszerben működő kazettaválogatásokat terjesztő magazinok is. Ilyen volt Amerikában a főleg kísérletibb zenéket válogató Tellus Audio Cassette Magazine, vagy például az ausztráliai Fast Forward Magazine, amelynek kazettáin a dalok mellett interjúk is helyet kaptak, és olyan, később világhírű zenekarok szerepeltek válogatásaikon, mint a Dead Can Dance, a Go-Betweens vagy Nick Cave zenekara, a Birthday Party.
A kazetták persze nem csak az angolszász területeken jelentettek alternatívát az intézményes zeneiparral szemben:
a kaliforniai Awesome Tapes From Africa eredetileg egy honlap volt, amely 2011 óta kiadóként jelentet meg eddig hozzáférhetetlen afrikai zenéket a nyolcvanas évekből. Peter Manuel 1993-as könyve, a Cassette Culture: Popular Music and Technology in North India pedig azt mutatja be, hogyan lett a nyolcvanas években a kazetta az indiai könnyűzene legfontosabb hanghordozója. A kazetta ekkoriban Magyarországon is központi szerepet kapott a nem intézményes kultúra terjesztésében: az alternatív zenekarok (Európa Kiadó, Trabant, Kontroll Csoport stb.) felvételei is nagyrészt így lettek egyre népszerűbbek. A következőkben öt olyan előadót mutatunk be, akiknek a történetével szorosan összefonódott a kazettaformátum.
Daniel Johnston
Az amerikai Daniel Johnston az 1970-es évek végén kezdte el otthon egy magnó segítségével zongorára írt dalait rögzíteni. Híre pár év alatt egyre inkább szárnyra kapott, és ebben komoly szerepük volt a barátainak és idegeneknek egyaránt osztogatott, otthon sokszorosított kazettáinak. Johnston hiába nem volt virtuóz zenész, egyszerű, de gyakran
megrendítő dalai és saját készítésű borítói külön univerzumot alkottak.
A nyolcvanas évek végétől kezdve már igazi stúdiókban is vett fel lemezeket, de egy repülőincidens után a bipoláris zavarral küzdő Johnstont évekig idegklinikán kezelték. Ironikus módon az igazi hírnév ekkor találta meg, ugyanis Kurt Cobain egy interjújában kedvenc albumaként emlegette Johnston Yip/Jump Music című lemezét, illetve előszeretettel viselte Daniel Johnston-os pólóját. Ennek köszönhetően Daniel Johnston következő lemeze már egy nagykiadónál jelent meg. A Fun című album nem aratott átütő sikert, úgyhogy az Atlantic Records rögtön szélnek is eresztette az előadót.
A kétezres években több kiváló, egyenletes színvonalú albumot is kiadott (Rejected Unknown, Fear Yourself, Lost And Found, Is And Always Was), illetve egyre többen kezdték el feldolgozni a dalait. A róla szóló dokumentumfilm, a The Devil And The Daniel Johnston sikere pedig tovább növelte a zenész kultikus hírét. 2012-ben régi álmát is megvalósíthatta: Space Ducks címmel megjelent egy képregénye. Pár évvel később az egyre rosszabb egészségügyi állapotban levő zenész búcsúturnéra indult, ahol többek között a Built To Spill is a kísérőzenekara volt. Ők tavaly egy feldolgozáslemezt is kiadtak a 2019-ben elhunyt Daniel Johnston emlékére.
Daniel Johnston 1981 és 1989 között több mint tíz címmel adott ki kazettát (a dalok gyakran változtak a különböző példányokon), ezek ma már CD-n, bakeliten és már műsoros kazettán is elérhetők. Az eredeti Johnston által másolt kazetták viszont gyakorlatilag beszerezhetetlenek, és ha nagy ritkán akad is valaki, aki eladja, akkor csillagászati áron szabadul meg tőle.
Ajánlott hallgatnivaló: Daniel Johnston – Hi, How Are You (1983)
R. Stevie Moore
R. Stevie Moore Nashville-ben született 1952-ben, édesapja keresett countryzenész volt, aki még Elvis Presley-t is kísérte. Moore tinédzserként kapott egy négysávos szalagos felvevőt, amivel egyedül kezdett zenét rögzíteni. Az elmúlt 50 évben több mint 400 (!) albumot rögzített, ami pláne úgy bámulatos teljesítmény, hogy minden hangszeren Moore játszik, a dalok gyakran elég bonyolult hangszereléssel bírnak,
meglehetősen sokféle stílus keveredik bennük és elég sok bombasláger is van köztük.
Bár a hetvenes évek közepétől kis példányszámban időről időre bakeliten is megjelentek javarészt házi felvételekből összeválogatott albumai, az addigra mérhetetlen mennyiségű zenét felhalmozó Moore 1982-ben elindította kazettaklubját, amelyen keresztül egy maroknyi, de nagyon lelkes hallgató egyenesen tőle juthatott javarészt korábban rögzített R. Stevie Moore-albumokhoz. A kilencvenes években Moore a kazettáról az írható CD-re váltott, de továbbra is hatalmas elánnal dolgozott.
A kétezres években az internet segítségével R. Stevie Moore ismertsége is egyre nőtt, több kollaboratív lemezt is készített olyan zenészekkel, mint Ariel Pink, Jad Fair vagy Jason Falkner. A 2010-es évek elejére ki is nőtte egyszemélyes kiadóját, zenekart szervezett maga köré és rajongói támogatásának segítségével több éven át turnézott. 2019 végén bejelentette visszavonulását, jövőre viszont egy dokumentumfilm érkezik róla Cool Daddio: The Second Childhood of R. Stevie Moore címmel.
Ajánlott hallgatnivaló: R. Stevie Moore – Glad Music (1986)
The Cleaners From Venus/Martin Newell
A hetvenes években a brit Martin Newell két nem túl sikeres zenekart is vezetett, a nyolcvanas évek elején pedig az intézményes zeneiparból kiábrándulva Lol Elliottal közösen The Cleaners From Venus néven kezdtek kazettákat kiadni. Idővel csak Newell maradt a projektben, aki ekkoriban valóban éjszakai takarítóként kereste a kenyerét, nappal pedig a zenéin dolgozott, emellett pedig írt egy könyvet is, amivel a hozzá hasonlóan otthon rögzítő zenészeket akarta segíteni, ám végül ez a fiókban maradt. A nyolcvanas évek közepétől rendes zenekarrá nőtte ki magát a Cleaners From Venus, sőt még igazi stúdióban is felvettek lemezt (Going To England),
de mindeközben a kazettagyártást sem hagyták abba.
A közben Captain Sensible dalszövegírójaként is tevékenykedő Newell a kilencvenes évek elejére kiábrándult a zenéből, a takarítást pedig kertészkedésre cserélte, valamint egyre nagyobb sikereket könyvelhetett el költői munkásságával. Némi kihagyás után az R. Stevie Moore-ra is nagy hatást gyakorló XTC zenekar agyával, Andy Partridge segítségével rögzítette szólólemezét, a The Greatest Living Englishmant. Ez új lendületet adott Newell karrierjének, aki azóta visszatért eredeti munkatempójához, lemezeit pedig 2010 óta ismét Cleaners From Venus név alatt adja ki, a következő albuma épp június végén jelenik meg Penny Novelettes címmel.
Az Only A Shadow című, eredetileg 1982-es Cleaners-dal kultikus slágerré lett az elmúlt évtizedben, de a nyolcvanas évekbeli albumaik bármelyikét meghallgatva is érthetetlen, hogy nem csapott le bármelyik kiadó az elképesztő dalszerzői tehetséggel rendelkező Newellre. Ő is az internet korában ért igazán révbe, kazettáinak vinyl-újrakiadásait a Captured Tracks kiadó gondozza, két évvel ezelőtt pedig Upstairs Planet címmel egy DIY-dokumentumfilm jelent meg róla, nemsokára pedig érkezik egy új film is The Jangling Man címmel.
Ajánlott hallgatnivaló: The Cleaners From Venus – On Any Normal Monday (1982)
The Mountain Goats
A listán szereplő előadók javarészt a nyolcvanas évek elején kezdtek bele a kazettagyártásba, de később is voltak, akik ehhez a stratégiához nyúltak. A legismertebb talán a John Darnielle szólóprojektjeként indult The Mountain Goats, ami a 2000-es években az amerikai indie-szcéna megkerülhetetlen zenekara lett. A kilencvenes évek elején John Darnielle pszichiátrián dolgozott, és ekkoriban vett egy boomboxot, amivel elkezdte rögzíteni a dalait. A The Mountain Goats első hat anyaga 1991 és 1994 között csak kazettán jelent meg, de Darnielle a már CD-n is megjelenő hivatalos nagylemezeket is sokáig a kazettás időszak lo-fi szellemében rögzítette. A 2002-es Tallahassee lemeztől kezdve a Mountain Goats hangzása egyre letisztultabb lett, és felvételeiket is egyre kevesebb kosz jellemezte.
A tavalyi évben Darnielle azonban ismét visszatért a kazettás zenerögzítéshez, ugyanis a járvány elején Songs for Pierre Chuvin címmel adott ki lemezt, amelynek megvásárlásával a közönség a zenekart és stábját támogatta, ráadásul alighanem ez az első olyan kizárólag kazettás magnó segítségével készült album, ami feljutott a Billboard 200-as listájára.
Ajánlott hallgatnivaló: The Mountain Goats – Taboo VI: The Homecoming (1991)
Solid Space
A korábban említett előadók kivétel nélkül rendkívül termékenyek voltak, meglehetősen nehéz eligazodni a diszkográfiájukban, így a Solid Space eléggé kilóg ebből a felsorolásból. Mindössze egy kazettájuk jelent meg 1982-ben Space Museum címmel, ami a megjelenésekor nem sok vizet kavart, azóta viszont a minimal wave alaplemezeként emlegetik. A Solid Space tagjai ráadásul nem is a zeneiparból kiábrándult veteránok voltak, hanem két brit tinédzser (Matthew „Maf” Vosburgh és Dan Goldstein), akik korábbi zenekaruk (Exhibit A) feloszlása után kezdtek felvételeket készíteni kettesben.
Mindössze két szintetizátor, egy gitár és egy használt dobgép segítségével rögzítették javarészt sci-fi témákról szóló dalaikat, amelyek kétévnyi alkotás után jelentek meg a The Legendary Pink Dotsszal is dolgozó In Phaze Records gondozásában. A lemezt a kiadó főnöke, Pat Bermingham keverte meg, de a megjelenés után az épp csak nagykorúvá ért tagok hátat fordítottak a zenekarozásnak, később pedig mindketten az Egyesült Államokban kötöttek ki.
A Space Museum is az elmúlt évtizedben vált igazán legendássá,
így jellemző, hogy CD-n soha nem jelent meg, de aki nem akar nagyon mélyre nyúlni a pénztárcájába az eredeti kiadásért (jelenleg árulnak néhányat 70.000 forint körüli áron), az pár éve már hivatalos vinyl-verzión is beszerezheti az albumot.
Ajánlott hallgatnivaló: Solid Space – Space Museum (1982)
A Daniel Johnstont ábrázoló borítókép forrása a WVUM.
