Plüssök, távirányítós madarak, gyerekrajzok és játék ég. Tárgyak, eszközök, amelyek fontos szerepet kapnak Sztercey Szabolcs idén megjelent, Plüssbolygó című kötetében. Mégsem gyerekkönyvről van szó, a család és a párkapcsolatok témáját a versek gyakran meglepő, abszurd, sőt groteszk módon dolgozzák fel.
A párhuzamos szereplehetőségek és az egymást kizáró élethelyzetek egyidejűsége a gyermeki beszélők és a szüleik számára is adott, ezáltal a két világ közti, konvencionálisan feltételezett különbségek elmosódnak. Sztercey tehát egyértelműen bizonyítja, hogy az oly sokszor feldolgozott témákhoz – mint a szülő-gyermek kapcsolat, a szülés és a születés tapasztalata, a kezdődő és az elmúló szerelem élménye vagy a szeretett személy hiánya – lehetséges új szempontból közelíteni.
A groteszk ábrázolásmódot alkalmazó versek az anya-gyermek kapcsolatra, illetve a szülés és születés tapasztalatára reflektálnak a test középpontba helyezésével.
Ezek a szövegek erőteljesen hatnak az olvasóra, hiszen a lelki defektusokat is felforgató testi képekkel közvetítik.
A tisztogatás című versben például az anya hazatérésekor érzett benyomásokat a versbeszélő a következőképpen rögzíti: „nyugodt volt és büdös, / csak egy pillanatra ölelt meg, / de éreztem, a szívéből jön a szag”. Hasonló alapötletre épül az amit meg tudtam menteni című szöveg is, amelyben az anya teste egy nyitva felejtett hűtővel kerül párhuzamba: „most ki kell pakolni belőle / a romlott mondatokat, / a megavasodott érzéseket, a penészes / vágyait, a mélyen beleszáradt, / egy ideje felismerhetetlen dolgait”. A lakhatás a szülés évekig történő halogatását dolgozza fel, melyben a groteszk és abszurd testi folyamatok leírása szintén nagy szerepet kap: „Sokáig nem szülte meg a gyerekét, egyszerűen magában tartotta, / visszaszorította, mint egy ismeretlen fájdalmat, / mintha azt várta volna, hogy magától elmúlik vagy visszahúzódik”. A szöveg jelenetkerete szerint a szülés végül a gyerek kérésére valósult meg, aki olyan sokáig maradt az anyaméhben, hogy időközben gondolkodni és beszélni is megtanult már.
Így ez a vers nemcsak egy anya szülés előtti bizonytalanságait kísérli meg feltárni, hanem az anyától való elszakadás nehézségeire is rávilágít.
Az örökbefogadás lelki tényezői hasonlóan groteszk testi képek színrevitelével ábrázolódnak a ceasarea című versben: „úgy döntöttek, hogy kórházi / körülmények között belehelyezik a gyereket / az új anyukába, a hasfal alsó részén létrehozott / nyíláson keresztül juttatták be a méhbe”. A gyermekhez való kötődés problémái és a család definíciójának merev értelmezése egyaránt a szokatlan viselkedés kiváltó okainak tarthatók, de mivel az anya ezt a gyermek életének megkönnyítése érdekében is teszi,
az egyértelmű értékítélet felállítása lehetetlennek bizonyul, és ez a szöveg komplexitását dicséri.
Az alternatív lehetőségek szintén nagy szerepet kapnak a kötetben. Az a többiek című vers jól példázza azt a jellemző módszert, amelynek segítségével a versbeszélő új megvilágításba helyezi a gyermeki gondolkodásmódra jellemző alternatívakeresést, hogy egy képtelen helyzetet valóságként tárjon elénk: „Több anyát akart magának, mert úgy gondolta, / ezáltal ő maga is több lehet, / ezért különböző nőket kért fel, / hogy legyenek az anyja, sokuk / szívesen is vállalta, hogy felneveli őt”. A vers éles ellentétben áll a jól ismert „anya csak egy van” mondással, hiszen az anyák megtöbbszörözése a lehetőségek számának növelését jelenti a gyermek számára, felforgatva ezzel az anya-gyermek viszonyról való elképzeléseinket.
Az alternatívák prezentálása azonban nem korlátozódik a gyermeki nézőpontra:
az erasmus című vers – amely mintha a többiek párverse lenne – egy anya élményeiről szól, aki fél évig egy másik családban töltheti be ezt a szerepet. Meglepő döntésének motivációja elgondolkodtat a családi kapcsolatok őszinteségéről: „Kíváncsi volt, hogy milyen másokat is szeretni, / nem csak azokat, akiket muszáj.”
A sztanyiszlavszkij című versben különböző szereplehetőségek váltakozása figyelhető meg. Már a híres rendezőt idéző cím is utal a színjátszás központi szerepére, a szövegben azonban egy család tagjai válnak bizonyos értelemben színészekké, mivel a szerepek – az anya, az apa és a gyerek – megegyeznek a hagyományos családmodell alkotóelemeiben. A család tagjai hetente cserélnek szerepet, melyet tárgyak is jelölnek, mintegy megerősítve az új identitás létrejöttét. Az apai és anyai jegygyűrű, a kifestő és a kisautó mellett azonban „a belsejüket” is körbeadják, amely a különböző szerepekhez hagyományosan társított megszólalásmódban mutatkozik meg – a gyerek például a következőképp jelzi, hogy belehelyezkedett az anya szerepébe: „Én szültelek, itt az lesz, amit én mondok, megértetted, / mondja a gyerek az apának, aki mérgében / kimegy a körvonalakból, és feketére festi a fákat” (kiemelés az eredetiben).
Mindez emlékeztet a gyerekek által kedvelt szerepjátékokra is, azonban a felnőttek részvétele fontos különbséget jelez.
A szerepekhez kapcsolt tárgyi és verbális jelölők automatikus, zökkenőmentes cseréje ugyanis az identitás, a családi és társadalmi maszkok mibenlétével kapcsolatban is kérdéseket vet fel. Mivel az alakok nem rendelkeznek egyedi jellemvonásokkal, létüket teljes egészében a hagyományosan definiált családi szerepek határozzák meg, ennek azonban egyenes következménye a színjátszás aktusában megmutatkozó felcserélhetőség.
A szöveg komplexitását bizonyítja, hogy ezen túlmutatva a szerepcsere a családtagok közti összetartozás, illetve az önismeret kifejezőjeként is értelmezhető, hiszen mindannyian arra törekszenek, hogy „kölcsönérzésekkel / gyakorolhassák a ragaszkodást, hogy a másikként szerethessék / önmagukat”.
Ebben a megközelítésben a többfajta szerep kipróbálásának vágya jelezheti a személyiség rétegzettségét,
ahogy arra a vers nyitósorai is utalnak: „Apa jó anya, de titokban szereti a plüssök / kilátástalan csendjét, a gyerekszoba / meghitt rendetlenségét is.” Az anya által olvasott esti mesében megjelenő, a párja megmentéséért önmagát széttépő mandarinréce pedig az egész vers allegóriájává válik, ahogy ezt a családi ebédnél az apa szavai is kifejezik: „meg lehet ismerni, de ahhoz el is kell ám pusztítani” (kiemelés az eredetiben). A családtagok közti szerepcseréhez tehát pozitív és negatív következményeket egyaránt kapcsolhatunk, az egyetlen biztos pont a körforgás elkerülhetetlensége, amit a hetenkénti váltás iránti belső igény jelez.
A szereplehetőségekkel való kísérletezés a párkapcsolatok ábrázolásában is felbukkan: a strasberg-módszer például egy olyan párt mutat be, melynek tagjai „[t]öbb párhuzamos kapcsolatot tartottak / fenn egymással. Ha valamelyikben szakítottak, / mentőhálóként ott volt egy másik, / így soha nem veszítették el egymást.” A megtöbbszörözés – a többiek című vershez hasonlóan – itt is a lehetőségek bővülését jelenti, ebben a szövegben azonban a kapcsolat végének elkerülhetetlensége is megjelenik, kétségbeesett próbálkozásként definiálva ezáltal a párhuzamos kötelékek kiépítését: „Szorongtak, ha csak egy viszonyuk volt egymással. / Folyton újat és újat kezdtek, de a végére / mégiscsak egy maradt. Aztán egy se.”
Látható, hogy a versek alapjául szolgáló ötletek nem maradnak öncélúak,
és a motivációk feltárása a szokatlan helyzetekre való árnyaltabb reflexiót igényel. A különböző perspektívák és élethelyzetek bemutatása szintén az alternatív lehetőségek témájának kiüresedése ellen hat, önismétlés helyett általában újabb árnyalatokkal gazdagítva a kötetet. Azonban ez nem minden ötletnél sikerül, például a javítás és az amit meg tudok ígérni című versekben jelentősebb különbségek nélkül ismétlődik ugyanaz a séma: az esküvői szertartás rendhagyó módon a kapcsolat végét szentesíti, mintegy hivatalosan is lezárva az együtt töltött időt. Így ami az egyik versben elgondolkodtató és ötletes csattanóként hat, az a másikban kiszámítható lezárássá válik.
A szövegek elrendezésének köszönhetően a kiszámíthatóság mégsem válik általános olvasói tapasztalattá.
A kötet nincs részekre tagolva, a versek tematikus csoportosítás nélkül követik egymást. Így például a nagy számú, anya-gyermek kapcsolatot feldolgozó versek nem alkotnak egy tömböt, hanem a párkapcsolatok, a házasság, a különböző szerepjátékok köré csoportosuló szövegek közé épülnek be, párbeszédbe léptetve ezáltal a különböző témákat. A kötet címéül szolgáló szöveg záróversként jelenik meg, alapjául pedig szintén egy ismert séma, a válás új keretbe helyezése szolgál: egy tízéves gyerek szünteti meg hivatalos keretek között a szülő-gyerek kapcsolatot, mivel nem érzi magát otthonosan benne. A vagyonelosztás sem a szokásos módon zajlik, a gyerek ugyanis a „játék eget tartotta meg, amit még / kisebb korában kapott szülinapjára, / és a távirányítós madarakat, amit / külön vett hozzá az apa. Néhány / gyerekrajzot, amiről mindig az hiányzik, / aki ránéz.”
A gyerekrajzok külön jelentőségre tesznek szert,
hiszen a kötetet szintén gyerekrajzok illusztrálják, segítve a szövegvilágba való belehelyezkedést. A gyermeki világot eredetileg a szülők rendezték be, a tőlük való elszakadás nemcsak a szülők érzelmein, hanem az általuk teremtett világon is nyomot hagy: „Az ég műanyag, és egy ideje / senki nem cserélt elemet a madarakban.” A két világ közti kapcsolat a válás hivatalos kimondása után sem szüntethető meg, a vers speciális pozíciója miatt pedig ez az összekapcsoltság a kötet egészén végigvonuló tendencia megerősítéseként is értelmezhető.
Összetartó erőként funkcionál továbbá a legmegrázóbb versekre is jellemző semleges, érzelmektől mentes hangnem is.
A hólé című vers egy egyszerű kérdést megfogalmazó zárósora mögött például az anya elvesztésének tragédiája úgy sejlik fel, hogy egy hóember elmúlásával kerül párhuzamba, kifejezve ezáltal a gyermeki gondolkodásmód sajátosságait: „azóta is bánom, hogy nem tettük / be a fagyasztóba, mert ott az ételt tartjuk, / de anyu hiányát hol tartjuk akkor, milyen hűtőben.” A boldogságtól ordítani című versben – a címben foglalt paradoxon mellett – a szenvtelen, zsurnalisztikus stílus és az ábrázolt helyzet tragikuma is ellentétbe kerül egymással: „A verseny rendjének megfelelően / minden gyerek először röviden elmeséli, / milyen emléket vagy fájdalmat, traumát / szeretne elordítani, ezt követően / mély levegőt vesz, majd kiengedi / magából a kiáltást.” A metaforikusság és a zsurnalizmus keveredése tovább növeli az alaphelyzet keltette feszültséget: „A kiáltás / úgy töltötte be a termet, mint fuldoklók / tüdejét a víz. A verseny végeztével a szülők / a gyerekeikhez sietnek, és megdicsérik őket”.
A két mondat között nemcsak stílusbeli, de tartalmi-logikai ellentét is található, rávilágítva a helyzet abszurditására.
A ballada című vers rendhagyó szerelemábrázolása egyszerre forgatja fel a műfajjal és a témával kapcsolatos elvárásainkat. Az egyetlen, többszörösen összetett mondatból álló szabadvers ugyanis a nyelv működésmódját helyezi a középpontba: „minden egyes mondatába bele kellett / valahogy fogalmazza, még ha semmi / keresnivalója nem is volt ott, / egyszerűen helyet kellett keresni / neki a mondatszerkezetben”. Ez a vágy azonban az egy szóból álló nyelv létrejöttéig fokozódik, amely elidegenítő hatással bír, hiszen ezt már senki más nem értheti. A szerelem neutrális hangnemű, szakszavaktól sem mentes ábrázolása ellentétben áll a balladák sokszor archaikus nyelvezetével és drámai szerkesztésmódjával, azonban a tét itt sem kisebb: a szerelmes férfi a nyelv egyetlen szóra redukálása által elidegenedik a közösségtől, ami a szerelmi őrület pusztító erejeként is értelmezhető.
Látható, hogy a költő rátermetten, ugyanakkor kissé önismétlőn alkalmazza a különböző stíluseszközöket,
és ennek eredményeképp a szövegek megszólalásmódja és szerkezeti felépítése túlságosan homogénné válik, csökkentve ezáltal az ötletekben rejlő meglepetés erejét.
Sztercey Szabolcs Plüssbolygó című kötetének szövegei jellegzetes világot teremtenek, amelyben a felnőttek és a gyerekek gondolkodásmódja és tapasztalatai között számos hasonlóságot találhatunk. Ebben a világban nincs kizárva a szerepek rendszeres váltogatása, a párhuzamos kapcsolatok fenntartása és a szokatlan testi beavatkozások lehetősége sem, ahogy a házasság, a szakítás és a válás sem a megszokott keretek között zajlik. A hagyományos műfaji kategóriákat is hiába keresnénk, a balladában megfogalmazódó tragédia itt egy semleges hangvételű kijelentő mondatban van elbeszélve. Bár a monotónia és az önismétlés veszélyét nem sikerült teljesen elkerülni, a különböző tematikájú versek átgondolt sorrendje, vagyis a szövegek közti párbeszéd termékenysége ellensúlyozza a felmerülő problémákat. A kötet végére érve pedig bizonyossággal állíthatjuk, amit már az egyes szövegek olvasása közben is sejtettünk: ez a furcsa világ valójában a miénk.
Sztercey Szabolcs: Plüssbolygó, Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár, 2021.
A borítófotó forrása a Dunszt.
