Debrecen pályázik az UNESCO Irodalom Városa címére. A pályázatban a romániai Újvárad folyóirat is részt vesz, középpontban az irodalom mint gyógyír áll. Siker esetén a város afrikai közösségei felé is nyitna.
A páyázatot szimbolikus helyszínen, a Református Kollégium Nagykönyvtárában jelentették be.
A kezdeményező Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere. Elmondta, hogy a Méliusz Juhász Péter Könyvtár, a Debreceni Egyetem, a Debreceni Református Kollégium, a Csokonai Színház és a Debreceni Irodalom Házán kívül a Déri Múzeum is közreműködött a pályázat elkészítésében. További több mint két tucat városi szervezet, oktatási intézmény, egyház, nemzetiségi önkormányzat, civil szervezet, alkotóközösség és művész kapcsolódott be a közös gondolkodásba.
A nagyváradi Újvárad folyóirat is hozzátett a pályázathoz.
Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója bejelentette: Debrecen kötelezettséget vállal, hogy együttműködik a városban élő afrikai közösségekkel, kapcsolatot teremt afrikai kultúrákkal, összhangban azzal, hogy ez az ENSZ-nek is fontos. Emellett a pályázat sajátossága, hogy az egészséges jólétet helyezi a középpontba. „Ahogy a pályázatunk fogalmaz: az irodalom gyógyír, balzsamír tud lenni. A pandémia mindannyiunkat megviselt mentálisan is,
a művészetek és azon belül az irodalom pedig alkalmas arra, hogy lelki sebeket gyógyítson” – fogalmazott a könyvtárigazgató.
A pályázat benyújtásának határideje június 30., az UNESCO október végén jelenti be az eredményt.
Az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete 2004-ben hozta létre a Kreatív Városok Hálózatát.
A kezdeményezés célja, hogy a nemzetközi együttműködések támogatáshoz jussanak. A tagvárosok hét kreatív terület egyikét képviselik. Budapest például 2015 óta a dizájn, Veszprém 2019 óta a zene kreatív városa, hangzott el a sajtótájékoztatón. Az Irodalom Városa hálózatnak jelenleg 29 tagja van Új-Zélandtól az Egyesült Államokig. Kelet-Európában Prága, Krakkó, Wroclaw és Ljubljana viselheti a címet.
Debrecen az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre is pályázott, melyet azonban Magyarországon Veszprém tölthet be két év múlva.
Forrás: MTI, borítófotó: Indafotó