Az Airbnb-n lehet majd lefoglalni Gaudí első barcelonai tervezését, egy nyári lakot, melyben a leggyorsabb jelentkező(k) 1 dollárért egy éjszakát, szakértő idegenvezetést és az art nouveau mestere által inspirált étkezést is kap(nak).
A Casa Vicens a spanyol Antoni Gaudí első tervezése volt, 2005-ben más barcelonai helyszínekkel együtt az UNESCO Világörökség részévé választották. A művész Manuel Vicens i Montaner családja megrendelésére képzelte el a mór és neoklasszicista motívumokat elegyítő házat.

A vibráló textúrák és az organikus formák együttese már ebben az 1885-ös épületben a legendás építész kéznyomát viseli.

Az ár egyértelműen szimbolikus, az egyszeri lehetőséget a múzeummá alakított épület munkatársa hirdette meg. A foglalás július 12-én 16 órakor nyit, legfeljebb két főre lehet a házat választani.
A leggyorsabb kattintó lesz a szerencsés, akit Emili Masferrer körbevezet a villában és annak történetén.

Masferrer megfogalmazása szerint alig várják, hogy
a vendégek olyannak élvezhessék a házat, amilyennek Gaudí tervezte – oázisnak.”

A vendégek az étkezőben Gaudí-inspirálta menüt élvezhetnek, mely Michelin-csillagokkal büszkélkedhet, a szivarszobában éjjeli frissítőt, másnap pedig bőséges mediterrán reggelit a magánkertben.
Forrás: Hyperallergic, a képeket Belen Gonzalez készítette a Casa Vicens számára.