Kegyeleti okokból lefestettek egy Banksy-graffitit a brit tengerparton, amely két gyereket ábrázolt egy levegőbe emelkedő, felfújható csónakon, mert az egy hároméves kislány tragikus halálára emlékeztetett.
A BBC cikke szerint a kislány 2018-ban halt meg a norfolki Gorleston strandján, amikor szétrobbant a felfújható ugrálóvár, amelyen tartózkodott. Banksy graffitije augusztusban jelent meg egy falon a helyszín közelében, a művész honlapján is szerepel a The Great British Spraycation széria részeként, így eredete hiteles.

A városi tanács úgy döntött, hogy kegyeleti okokból lefesteti a graffitit.
A tanács illetékesei szerint a képet helyre lehet állítani, és alkalmasabb helyet lehet találni neki.
„Köszönjük Banksynek a csodálatos műalkotást, és abszolút megértjük, hogy ezekről a körülményekről nem tudhatott” – fűzték hozzá a képviselők.
A „nagy brit graffitizés” során a személyazonosságát titkoló utcai művész 10 képet hagyott Norfolkban és Suffolkban. A tízből egy másik sem látható eredeti formájában: mint a Telex megírta, a lowestofti patkányt fehérrel lefújt egy vandál – pedig a helyi önkormányzat műemlékvédelmet rendelt el a graffitinek.

Az első kép augusztus 6-án, pénteken jelent meg, a többit pedig a következő napokban fedezték fel. Great Yarmouth kikötővárosban olyan falfestményt készített a művész, amely egy buszmegálló tetején táncoló párt ábrázol, egy harmonikán játszó férfi kíséretében.
Az alkotást kordonnal kerítették el, nehogy megsérüljön.
Ez nem olyan meglepő: korábban volt már olyan Banksy-graffiti is, mely biztonsági őrizetre szorult.
Forrás: MTI, a képek forrása a BBC.