Egy háromgyerekes anyuka verseket ír
Egy háromgyerekes anyuka verseket ír.
Minden szabad percében a versre gondol, amit meg szeretne írni.
Érzi a képek hullámzását, sőt szinte látja őket
a játszótér felett elburjánzó platánlombok tetején megdicsőülni.
A nyelvtani szerkezetekben már nem olyan biztos.
Az anyuka régebben irodalmat tanított,
nyelvészetet is,
sok tanulmányt olvasott, szépirodalmat,
sőt sci-fit is,
a Galaktika régebbi számait.
Mostanra maradtak a receptek,
a szabásmintaleírások,
a gyereknevelési kézikönyvek,
néha valami ezoterikus vagy mocskos.
A dalszövegek maréknyi aranya.
Gondolatban érleli a naplóbejegyzéseit,
amiket annyira le szeretne írni már az első kávé után, közben, előtt.
Helyette szakaszosan olvassa a vécén Sylvia Plath
vészjóslóan pontos megfigyeléseit az összeomlásáról,
a szeretet összekoldulásáról.
Szorongva jut eszébe az Órák című filmből az a jelenet,
amikor felülnézetből az író várandós anyját látjuk a hotelszobában,
amint éppen a töménytelen mennyiségű nyugtatók hatására
elönti ágyát a hínáros víz.
Altatás közben is a versre gondol, amíg a kisbaba tejesbárány illatú fejecskéjét
szagolja álomba és retteg
a tetőablakon berepülő szarvasbogaraktól.
Néha csak azt várja, ússzon már el a nap, akármennyire eseménydús,
és hogy az éj húsa alól felcsillanjon végre
a Hold nedves csonthártyája.
Borítókép: Pxfuel
