Sokszor hallhatjuk, hogy a türelem rózsát terem, de valahogy mégsem akarjuk elhinni. Azonnali sikerre vágyunk, pedig a kitartás tényleg meghozza a gyümölcsét, Laura Pergolizzi esetében 412 millió megtekintést a YouTube-on. Az LP művésznéven alkotó énekesnőnek közel két évtizedet kellett várnia ahhoz, hogy világszerte megismerjék. Debütáló albumát már 2001-ben kiadta, de az igazi áttörést a Lost on You videoklipje hozta el 2016 nyarán. Azóta pedig nincs megállás LP számára, 2021 októberében például már a hatodik nagylemezével jelentkezik, és három év kihagyás után Magyarországra, pontosabban a Budapest Park színpadára is visszatér. Ennek apropóján kifaggattuk az új lemezéről és arról, hogyan vészelte át az elmúlt év hullámvölgyeit.
KULTer.hu: Az egyik interjúdban megemlítetted, hogy az életed a várakozás gyakorlata volt. Ezért is kérdezem: ebben a rohanó világban hogyan tanulhatnánk vagy fejleszthetnénk a türelmet?
Tudom, hogy bénán hangzik, de nekem a meditáció sokat segített. Komfortossá teszi azt, ami valójában nem az. Azt hiszem, bárkinek bármiben a segítségére lehet. Úgy érzem,
az időnk nagy részében az életünk arról szól, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat
a fejünkben, a testünkben vagy az aktuális helyzetünkben – mindegy, hány évesek vagyunk. A korunk persze azért változik, így a körülmények is percről percre mások. Az elmúlt egy évben pedig elveszítettük az irányítást a legfontosabb dolgok felett, és ez még azt is befolyásolhatja, hogyan szemléljük a dolgokat. Az egyik leglényegesebb kérdés, amivel foglalkoznunk kell, hogy miként látjuk a világot.
KULTer.hu: Ha már a meditációról beszélünk, melyik a legkedvesebb mantrád?
A hála. Folyamatosan köszönetet mondok azért, hogy ott lehetek, ahol vagyok. És igen, talán szeretnék messzebbre vagy magasabbra jutni, de megpróbálok hálás lenni azért, amim van. Évek óta odafigyelek erre, és ez rengeteg örömet hozott már az életembe.
KULTer.hu: A pandémia alatt nem volt más választásunk, mint hogy lelassítsunk egy kicsit. Előadóként hogyan sikerült motiváltnak maradnod koncertek hiányában?
Alkotással és dalírással. Úgy érzem, hogy minél több számmal elkészültem, annál inkább fejlődtem szerzőként. Új dolgokat fedeztem fel önmagammal kapcsolatban, amelyek hajtanak tovább előre.
KULTer.hu: Október 8-án megjelenik a hatodik nagylemezed, a Churches, és a legújabb számaidban kegyetlenül őszinte vagy. Nehéz meghallgatnod ezeket a dalokat és visszaemlékezni mindarra, amiről beszélsz a szerzeményeken keresztül, vagy ez az elengedés egyik formája számodra?
Néha nem egyszerű, ha eszembe jut, hogy mi késztetett a megírásukra. De javarészt megbirkóztam már ezekkel, most pedig kikerülnek a világba és felszabadítanak engem. A dalok olyanok, mint a tetoválások.
Magukban hordozzák, hogy ki voltam, de azt is, hogy mennyi minden változott azóta.
Látom, hogy milyen komoly hatással volt rám valami, de most már úgy szemlélem őket, mintha csak a karomon lévő csillagot vagy madarat nézném.
KULTer.hu: Mit gondolsz, melyik számodról beszélnek majd a legtöbbet az új lemezedről?
Talán a Churchesről, de nem tudnám biztosan megmondani. Rengeteg munka van benne és sok minden zajlik ezen az albumon. Azt gondolom, hogy ezek a számok tökéletesen működnek egymás mellett. Érdekes lesz…
KULTer.hu: Legutóbb a Goodbye című dalodhoz készítettél videoklipet, amiben búcsút mondtál többek között az idő pazarlásának is. Mi az, amit ma már lényegtelen dolognak tartasz, és bánod, hogy időt szántál rá?
Nem tudom, hogy lehet-e bármi lényegtelen, amivel valaha is időt töltöttem. Tudod,
a búcsúzást gyakran félreértik, és úgy gondolják, hogy csak egy embertől lehet elköszönni,
akivel együtt voltunk – ami természetesen sosem egyszerű. De a kérdésedre válaszolva, leginkább az aggódást bánom, és azt, ha az évek során kivetítettem magamra bármit is. Mintha szükségem lett volna arra, hogy szorongjak valami miatt. Amikor éppen leráztam magamról egy aggodalmat, kerestem helyette mást. Szeretnék fejlődni és növekedni. Nem akarok teljesen megváltozni, de életem végéig arra törekszem, hogy jobb és kedvesebb ember lehessek.
KULTer.hu: Nem tagadod, hogy sokáig rejtőzködtél a világ elől. Mi hozta el a fordulópontot ebben a számodra?
A saját boldogságom. Az, hogy magamat boldoggá tettem, annyi mindenkinek örömet hozott körülöttem a világban. Szerintem ezzel mások is hasonlóképpen vannak.
Olyan szomorú, amikor megpróbáljuk ráerőltetni a szomorúságunkat másokra.
Nem tetszett, hogy ez történik, fordítani akartam rajta. Ahogy egy bölcs ember mondta egyszer, ha változást szeretnénk látni a világban, akkor nekünk kell megpróbálnunk azt.
KULTer.hu: Szeptember 24-én másodjára lépsz a Budapest Park színpadára. Először 2018-ban koncerteztél nálunk, akkor beszélgettünk is egy kicsit a show előtt. A rajongóid a bejáratnál vártak rád, az interjút pedig, amelyet akkor készítettem veled, több rajongói oldal is lefordította a saját nyelvére. Elképesztő látni, milyen erős közösség alakult ki körülötted az évek során. Klisének hangozhat a kérdés, de mit gondolsz, mi a titka annak, hogy ilyen szoros a kapcsolatod a közönségeddel?
Szeretem azt hinni, hogy azért, mert látják, hogy törődök velük, és nem tartom úgy, hogy felettük állnék. Egy vagyok közülük, és arra vágyom, hogy megnyugtathassam őket. Azt akarom éreztetni velük, hogy mindannyiuknak van helye ezen a világon, és számít, hogy mit gondolnak. Megpróbálok minél jobban kapcsolódni hozzájuk és összekötni őket egymással. De tudod, talán csak szerencsés vagyok és angyalok vesznek körül. Ezzel együtt tudok élni. (nevet)
KULTer.hu: Melyik a legkedvesebb emléked a rajongóiddal kapcsolatban?
Annyi ilyen történet van, hogy napokig mesélhetnék. Már önmagában az fantasztikus, ha látom az örömöt az emberek arcán, amikor odajönnek hozzám – és mindez a zenémnek köszönhető. De teljesen le vagyok nyűgözve attól is, amikor lefestenek engem. Képesek órákat eltölteni azzal, hogy alkossanak valamit, ami úgy néz ki, mint én. Már magától a ténytől elakadnak a szavaim. Borzasztóan kedvesnek tartom ezt. Azt pedig hihetetlenül vadnak, amikor a testükre kérnek aláírást tőlem, aztán tetoválást varratnak belőle.
KULTer.hu: Akkor, ha jól sejtem, van egy külön gyűjteményed otthon a rajongóid alkotásainak.
Tényleg van egy külön tárolóhelyiségem, ahol őrzöm őket. Őrület! (nevet)
KULTer.hu: És milyen érzés volt több hónapnyi kihagyás után színpadon állni előttük? Mi volt az első gondolatod?
Éppen nemrég került sor erre… Lényeg a lényeg, jó érzés volt. Sosem tartoztam azok közé, akik természetesnek vették a dolgokat. Persze, a szabadságunkat mindannyian magától értetődőnek tartottuk. De
én a mai napig nem hiszem el, hogy zenélhetek.
Most is egyszerűen elámultam attól, hogy visszatérhetek a színpadra. Óvatosnak kell lennünk, emlékeztetni magunkat arra, hogy minden nap egy ajándék. Kiváltság, hogy élhetünk és élvezhetjük egymást, a művészetet vagy a zenét. Hipertudatossá kell válnunk ezzel kapcsolatban.
KULTer.hu: Mi az a három dolog, ami nélkül nem tudnál meglenni egy turné során?
Alvás, jóga és emberek. Borzasztóan szeretem megismerni az idegen országokban élőket és felfedezni a kultúrájukat.
A fotók forrása: Budapest Park