Sorsok 17 szótagban

Láng Eszter neve sokunknak ismerős lehet. Vannak, akik közgazdászként, tanárként találkoztak vele, mások kiállításokon láthatták őt és az alkotásait. Művészeti íróként, költőként is aktív, idén jelent meg Élni, ahogy című kötete, amely elmondása szerint pontosan olyan lett, amilyennek megálmodta: a harminc haikut és tizenkét elektrográfiát tartalmazó kiadványt ő szerkesztette, ráadásul a borító is saját tervezésű. A titokzatosságra épülő kötetről, illetve a munkamódszeréről is kérdeztük a szerzőt.

KULTer.hu: „[H]ozzájárulásként a történelmi emlékezet ébrentartásához” – olvashatjuk a nemrég megjelent Élni, ahogy című kötetének rövid előszavában, mely kevés, de annál fontosabb kapaszkodót nyújt az olvasónak a kötet értelmezéséhez. Mesélne a kötet koncepciójáról? Honnan jött az ötlet?

Ezt a 30 haikut egy Izraelbe kivándorolt, de évente többször hazalátogató barátom családjának történetéből írtam. Ő hívta fel a figyelmemet egy olyan intézményre, amelyről addig nem is hallottam, a Centropára. A Centropa oldalán olvastam két hosszú interjút a szüleivel, ami nagyon megrázott: hogy hogyan tűnik el az ember a történelem folyamán így vagy úgy, a korszakok és életkörülmények változásától és még sok minden mástól függően.

Életemben másodszor éreztem rá mélységében az élet végességére.

És akkor elhatároztam, hogy megírom a család egyes tagjainak történetét azzal jellemezve őket, amit róluk megtudtam, s ami az egyes személyek életfolyamát ugyan nem mutatta be, de ki lehetett emelni egy-egy őket jellemző, fontos vonást. Így, az interjúkat újraolvasva fogalmaztam meg az egyes élettörténeteket haiku formájában.

Eredetileg ez a sorozat benne lett volna egy készülő nagyobb kötetemben, amelyben a rövid verseimet gyűjtöttem össze, de egyik költő ismerősöm javaslatára kivettem belőle, hogy ne keverjem a saját személyes dolgaimmal, mert kilógott onnan. Ráadásul így, önállóan nagyobb figyelem is irányulhatott rá. Úgy gondolom,

ez a szikár versforma többet mondhat az olvasónak,

mint ha hosszabban, akár prózában fogalmazom meg az élettörténeteket.

KULTer.hu: Miért, ez a kötet nem személyes?

A kötet csak annyiból „személyes”, hogy olvastam a fent említett interjúkat, tekinthető ez gyűjtőmunkának is. A személyek közül csak DD édesanyját ismerem, Verát, és őt is csak két hónapja, amikor a kötet DD révén eljutott hozzá, és írt, hogy szeretne velem találkozni.

Azokról a személyekről, akiket sorolok a versekben, pontosan annyit tudok, amennyi a tizenhét szótagban benne van.

Épp azért kerültek külön oldalra, nagy üres felületekre az egyes versek, hogy jelezzem azt a hiányt, ami a történetükből ismert.

KULTer.hu: Kötődtek ők Debrecenhez vagy a debreceni zsidó közösséghez?

Sem Debrecenhez, sem semmilyen zsidó közösséghez nem kötődnek az emberek, és tényleg csak annyiban „személyes” a kötet, hogy az egyik barátom családjáról szólnak.

KULTer.hu: A kötet 30 haikuját akár össze is olvashatjuk. Ebben az esetben milyen kapcsolódások lehetnek a megemlített személyek között?

Igen, nemcsak lehet, de össze is kell olvasni a verseket, elölről kezdve, mert ez egy családtörténet, egyetlen család tagjairól szól, azaz pontosabban két családról, DD apai és anyai ágáról.

KULTer.hu: Amikor a kötetet a kezembe vettem, feltűnt a borító letisztultsága és egyszerűsége. Az előlapot először fekete színűnek láttam, de közelebbről nézve inkább a sötétkék felé hajlik. Ezek a színek önmagukban is gazdag jelentéssel bírnak. Önnek mit jelentenek?

Igyekeztem a téma komolyságának megfelelő külsőt adni a kötetnek. Nem ez az első kötet, amelyet magam szerkesztettem és a borítóját is én terveztem, ugyanakkor ez az első, amelybe nem hagytam mást beleszólni. A mai zajos világban, „zajos magányomban” időnként szükséges a visszafogottság, és a tartalomhoz mindenképpen ezt tartottam illőnek.

KULTer.hu: Kíváncsivá tett a borítón megjelenő elektrográfia is, amely messziről nézve egy „hangyás” tévéképernyőre vagy egy régi szőnyegre emlékeztetett.

Igen, valóban szőnyegszerű. Szövegszőnyeg. Valami írva van, de nem olvasható. Betűkből felépülő, titokzatos sorok, mint egy rongyszőnyeg, arra is asszociáltam, hiszen székelyföldi gyermekkoromban ilyenekkel voltam körülvéve,

és hát honnan is merítene egy képzőművész, ha nem a meghatározó gyermekkorból.

KULTer.hu: Festőként miért döntött az elektrográfia mellett? Ezek sok esetben egymásra rétegzett szövegek, a végeredmény pedig nem olvasható mindig tisztán.

A képzőművészet sok ága mellett írással is foglalkozom, nem vagyok egyműfajú alkotó. Az elektrográfia jelen esetben hozzáad a könyvhöz. Azokból a szövegekből készültek, amelyeket a Centropa oldalán olvastam. Hozzátartoznak a versekhez, de nem illusztrációk. Nem írásként, hanem vizuálisan kell értelmezni őket, vizuális műalkotásként.

KULTer.hu: A kötetet lapozva és olvasva a titokzatosság volt a legmeghatározóbb benyomásom. Egyrészt azért, mert az elektrográfiák rétegzettségét olvasóként nehezen tudjuk megfejteni. Másrészt a kötet címe is rejtélyes, a grammatikai megoldás befejezetlenséget tükröz. Tudatos volt-e ez a megoldás?

A titokzatosság egyszerre véletlen és tudatos. Titokzatos, mert alig tudunk valamit a szereplőkről, a többit hozzá kell gondolnunk, ki-ki a maga képzelőereje, ismeretei, személyiségjegyei, tapasztalatai szerint. Tudatos ugyanakkor, mert nem akartam, hogy olvasmányként fogják fel a betűkből, szövegekből felépített elvont, geometrizáló képeket. Amennyi olvasható, az egyfajta útmutatás az ismert dolgok és a titkok irányába, ahová direkt módon nem juthatunk el.

A kötet címe egy befejezetlen mondat. Bárki kiegészítheti, miután elolvasta a verseket.

Élni, ahogy lehet, ahogy a körülmények engedik, ahogy tudunk. Mindenki másképp vagy másokhoz hasonlóan.

KULTer.hu: A verscím számos értelmezési lehetőséget nyit meg az adott szöveggel kapcsolatban. Főleg egy haiku esetében, hiszen nagyon kötött, rövid versformáról beszélünk. Miért döntött mégis a számozás mellett?

Mert ez egy történet, és fejezetcímek vannak. Ezt jelentik a számok.

KULTer.hu: Tudatos döntés volt-e az, hogy pontosan 30 haikut válogatott be a kötetbe? Jelentőséggel bír-e ez a szám a köteten belül?

Ez véletlen. Ennyi haikut írtam, ennyi személy szerepelt az interjúkban. Nincs jelentősége a harmincnak, véletlen szám.

KULTer.hu: Ez a téma visszaköszön Önnél más művészeti ágakban is, amelyekben tevékenykedik?

Más művészeti ágak keretein belül nem foglalkoztam ezzel a témával, azaz egy család történetével, ha leszámítom Áros Terka derecskei parasztlányka történetét, aki a sógorom nagynénje lett volna, ha valamilyen betegségben meg nem hal kilencévesen a kilencszázharmincas években. Az ő egyik fotóját időnként különféle szituációkba helyezem, így keltem életre és tartom meg az emlékezetben. Néhány darab a sorozatból gyűjteményekbe került, például a kecskeméti Cifrapalota és a Pannonhalmi Apátság gyűjteményébe. A rövidség, az egyszerű felé haladás viszont a képzőművészetemben is tendencia jó néhány éve.

Mindig is izgatott, hogy hogyan lehet valamit a lehető legegyszerűbben elmesélni,

absztrakt formában megfogalmazni. Ha azonban a kérdés arra vonatkozott, hogy a zsidósággal mint témával foglalkoztam-e, akkor a válaszom nem. Ugyanakkor a zsidó kultúra tárgyi emlékeivel, akárcsak például a török és a személyes vonatkozásomban a székely emlékekkel is, igen, mert minden nép (nép)művészetéből nagyon sokat lehet meríteni. És persze tanulmányoztam más népek kultúráját, díszítőművészetét is, mivel a néprajz, népzene, néptánc gyermekkoromtól erősen foglalkoztatott. Benne éltem, összefonódott az irodalmi tanulmányaimmal és olvasmányaimmal. És csak mellékesen jegyzem meg, hogy minden utazásomkor három dolgot mindenütt megnéztem Európa-szerte: a néprajzi múzeumot vagy skanzent, a helyi piacot és a mindenféle felekezetű templomokat.

KULTer.hu: A haiku versforma népszerűsítése célja a jövőben? Tervez esetleg újabb kötetet, amelyben ezzel a versformával dolgozik?

Nem programszerűen írok, bár tudom, látom, hogy ma ez mennyire divatos. Akkor írok, ha valamit versben vagy rövidprózában meg tudok fogalmazni. Haikukat korábban is írtam, egy részük megjelent Terebess Gábor honlapján, és bizonyára fogok is. És újabb köteteket is tervezek, ha nem is ebben a műfajban.

A borítófotót Szénási Miklós készítette.