A Caesar’s Bread zenekar pár tagjával rohanok, nekik aznap koncertjük van a táborban, muszáj elérnünk a vonatot. Persze, késve indulunk, hiába futottunk. Beérünk Szombathelyre, még bedobunk egy sört egy helyi kiskocsmában, meg vagyunk lepődve az árakon. Miki, a zenekar basszusgitárosa már hetek óta COVID-teszteléssel foglalkozik, erről beszélünk, közben a buszon eszembe jut, hogy lehet, egy időre megint most látjuk egymást utoljára. Így szállok le, a táborhelyszín még tíz percre, de már résztvevőkbe ütközünk, ők a ráhangolódós, nulladik napon is itt voltak. Iszunk velük még egyet. Közben megjelenik a tábor főszervezője, Vincze Bence is, sietve megölel, aztán rohan, mint mindig. Most épp sátrakért, ha jól értem. Ő kocsiba száll, mi elindulunk Alsóújlak felé.
Ez a harmadik táborom, idén az eseményt új helyszínen rendezték meg. Eddig csak képeken láttam a szabadidőközpontot, de élőben is ugyanannyira meseszerű. Ismerős arcok, csupa szeretet, ha nem félnék annyira a giccstől, azt mondanám, mintha hazajönnék. Pinthér Annával sátrat állítunk, közben a mögöttünk lévő pavilonból kiszűrődik a kritikaműhely zaja. A sátor áll, a műhelynek vége. Weeber Borcsa beszámolóját hallgatom a Szabad Európa Tv-s előadásról, az Alföld lapszámbemutatóról meg a kritikaműhelyről. Értelmet nyer, miért lapozgat minden második ember Alföldet. Közben körülvesznek a táborozók, mindenki Lapis Józsefet meg Katona Alexát dicséri, ezek szerint tényleg jó lehetett a műhely. A srácok hangolnak, én igyekszem mindenkinek köszönni,
tudatosul bennem, mennyire is hiányzott a Nyolc Ág.
Az este buli részét a Caesar’s Bread koncertje nyitja. Hatalmas frizurák, tangózó emberek, a tömegben Szex a lépcsőházbant ordibáló Locker Dávid. Az aznapi koncertek a Grabovski zenekarral folytatódnak, akik szintén nagyot mennek. Az első sorban táncolok, mosolygok Hadik Ákos (a frontember) Nyolc Ágas sztorijain. Eszembe jut, amikor az első táboromban megkérdezte, mit gondolok az egyik dalszövegéről. Akkor még nem nagyon gondoltam semmit, most viszont azon kapom magam, hogy a fejemben elemzem őket és rájövök, hogy nagyon-nagyon királyak. A közönség tombol, mögöttem Bándi Máté torka szakadtából ordítja a szövegeket, nem csodálkozom, amikor két nappal később torokgyógyszerre lesz szüksége. Az estét Orbán Bence DJ szettje zárja. Én már fáradt vagyok, egy szalmabálán ülve figyelem, hogy táncolnak önfeledten a többiek, nem csoda, Bence jól tolja.
Másnap reggel sokan az esti buliról beszélnek, néhányan jógáznak. A helyi büfében kávézunk, meglepetten konstatálom, hogy hajnalban még több táborozó érkezett, köztük Minnie, André Feri és György Alida kutyusa.
Megkezdődik a tábor három napos programja, a líraműhely, amit idén Fehér Renátó és Kustos Júlia vezet.
Számomra ez különleges élmény, végre egy műhely, ahol azt érzem, hogy minden szöveggel eleget foglalkozunk, nem kell sietni, van idő a műhely közben felmerülő témákról (pl. kötetkompozíció) is beszélni.
A líraműhely után drámafoglalkozás veszi kezdetét, ahol a táborozók Nyáry Pállal dolgozhatnak együtt. A délután egyik legjobban várt programja a Női irodalom, feminizmus és annak kritikai vonzatai a magyar irodalomban címet kapja. Vida Kamillával, Terék Annával, illetve Molnár T. Eszterrel André Ferenc és Vincze Bence beszélget, rengeteg a közönségkérdés, úgy érzem,
erre a témára legalább egy napot kellett volna szánni.
A kerekasztal-beszélgetés után Kazsimér Soma és Takács Márton projektjét nézhetjük meg, akik a kriptozoológiába vezetnek be minket − Magyarország rémlényeit tanulmányozzuk.
Az esti bulihoz közeledve a táborozók elkezdik találgatni, hol lehet már az AAP, az Ausztriából érkező DJ páros. Miközben a García Lorca Halott hangol, valahol a sátrak között ülök és hallgatom, ahogy Purosz Leo és Vida Kamilla István, a király dalszövegeket elemeznek,
felejthetetlen élmény, körbeülünk, éneklünk, nevetünk, végül is augusztus huszadika van.
Közben a pavilon alatt Balogh Endre pálinkakóstolóján gyűlik össze a tömeg, ez talán még a tavalyi borkóstolót is felülmúlja. Balogh megosztja a jó pálinka titkát, és a Sátántangóból is felolvas. Élő Csenge szól, hogy kezdődik a koncert, visszabattyogunk a szalmabálákhoz.
A koncert után mindenkinek nyilvánvalóvá válik, hogy az osztrákok nem jönnek, igazából mi vagyunk az AAP. Moór Vivivel hetek óta készülünk erre az estére, Vincze Marci segít beállítani a szettet, elkezdődik a buli, eklektikusra sikerül, egymás után szállnak a Dé:Nash- meg a United-slágerek. Két legnagyobb rajongónk Mohos Máté és Szücs Andris után egyre többen érkeznek a tánctérre, Fehér Renátó beáll hozzánk a pultba, a táncolók összeborulva éneklik az Iszom a bort. A tombolók között feltűnik Balogh Endre is, miközben Terék Anna és Horváth Florencia vadul nyomatják az első sorban. Elszabadul a pokol. Fél ötkor ül le a buli official része, de akkor Csete Soma veszi elő a JBL-t, én elindulok a sátram felé, de még hallom, ahogy felcsendül mögöttem a Pink Floyd.
A harmadik napon mindenki Nádas Pétert várja, nagy megtiszteltetés, hogy eljön a táborba. Elkezdődik a második líraműhely, utána páran a szalmabáláknál jammelnek, kialakul egy spontán minikoncert.
Az izgalom egész nap átjárja a tábort, Nádas végül estefelé érkezik meg, Vincze Bence és Kustos Júlia kérdezik.
Számomra a legérdekesebb, ahogy a Saját halálról és a hozzá fűződő kérdéskörről beszél. A táborozók figyelnek minden szavára, a beszélgetés végén felolvas és dedikál, egy kisebb tömeg gyűlik össze a szerző asztala előtt.
Miután Nádas elhagyja a tábort, kezdetét veszi Doma Bence akusztikus koncertje, ami már egyfajta hagyománynak számít a Nyolc Ágban. Az este első DJ-i ezúttal László Máté és Hercz Balázs lesznek, a táborozók ezúttal is megpörgetik a bulit.
Az utolsó napon azzal a sokak által ismert ambivalens kedvvel ébredek.
Utolsó kávé a presszóban, utolsó reggeli, elkezdődik az utolsó líraműhely.
Ezt követi a délután és talán a tábor egyik legizgalmasabb programja, a „Miénk a vár” nevet viselő, Arany A nagyidai cigányok című művéből és az SZFE blokádjának eseményeiből inspirálódó színházi társasjáték, amelyet Biró Dorottya, Elefánti Emma és Németh Orsolya, a SZFE egykori és jelenlegi drámainstruktor hallgatói vezetnek. A játék nagyon izgalmasra sikerül, jó érzés együtt gondolkodni. A helyszínt biztosító pince tulajai ezután megvendégelnek minket eperpálinkával, borral, valamint nyúlsülttel. A lakomázást a közelgő vihar szakítja meg.
A táborba visszaérkezve Karádi Geribe, majd Kunics Olivérbe, a Sorbonne Sexual és az IDEGEN frontembereibe ütközöm, szurkolunk, hogy a vihar ne mossa el a záróeste koncertjeit, mindenki szalad bezárni a sátrát, közben Horváth Florencia a Nádas-összesét próbálja zárt térbe menekíteni. Amíg a szervezők sátrat építenek a színpad felé,
kezdetét veszi André Feri és György Alida felolvasóestje.
A tábor a fűben ülve hallgatja a zenét és a szövegeket, a mellettem lévők közül többen elérzékenyülnek.
Az este búcsúbuliját a Sorbonne koncertje nyitja, szerencsére nem esik annyira. Mindenki ugrál, táncol, énekel, felcsendül a Bécs, körbenézek a táborozókon, boldognak látszanak, közben folyamatosan a nyakamba ugrik valaki, vagy épp csak megjegyzi, hogy milyen jó hangja van Gergőnek. Valóban jó hangja van.
Utánuk az IDEGEN zenekar lép színpadra, amit a táborozók már napok óta nagyon várnak, hiszen a banda a kezdetek óta fellép a Nyolc Ágban.
Eszembe jut, milyen volt, amikor először hallottam őket pár éve (a harmadik táborban). Teljesen belopták magukat a szívembe, azóta pedig rengeteg koncertjükön vettem részt, és mind rohadt jó élményt adott. Az IDEGEN idén sem okoz csalódást, a táborozók nem hiába várták annyira.
A koncert után még próbálok fennmaradni és megvárni a szokásos táborzáró DJ-zést, de érzem, hogy már nem bírom nyitva tartani a szemem, így bebújok a sátramba. Hajnal ötkor még megébredek és hallom, hogy szól a zene. Elgondolkodom, hogy fel kellene kelni és táncolni.
Másnap, amikor az ágyamban fekve meglátom, hogy Vincze Bence kiposztol egy képet az üres táborról,
egyszerre lesz úrrá rajtam a hiány és a hála.
Már harmadik éve veszek részt a táborban, de még mindig meglep, hogy mennyire erős aurája van ennek a már nem is annyira kicsi eseménynek. A rohangáló Vincze Bencére gondolok, meg arra, hogy mennyi küzdelem és munka árán valósul meg az, hogy mi, táborozók minden évben elutazhatunk Vas megyébe, és részesei lehetünk egy olyan sajátos közösségi élménynek, amelyet számomra eddig csak a Nyolc Ág volt képes átadni. És bár a búcsúzásra a korai indulás miatt nem volt időm, ezúton is köszönöm Bándi Máténak, Horváth Máténak, Kocsis Marcinak, Vincze Marcinak és természetesen Vincze Bencének, hogy évről-évre hatalmas erőfeszítések árán is lehetővé teszik, hogy az egyre bővülő Nyolc Ág csapat egy erős közösséggé válhasson. Egy beszámolóban nehéz pontosan átadni a tábor hangulatát, azonban azt gondolom, hogy azok az emberek, akik eljönnek az eseményre, megtapasztalhatják, milyen is egy befogadó, nyitott és gondolkodó közösség részének lenni. Én legalábbis ezt éreztem 2019-ben, valamint ezt érzem most, a harmadik Nyolc Ág táborom után is.
V. Nyolc Ág Művésztábor, Alsóújlaki Szabadidőközpont, Alsóújlak, 2021. augusztus 18−23.
A rendezvény az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, Alsóújlak és Csipkerek község, a Fiatal Írók Szövetsége és André Ferenc támogatásával jöhetett létre.
A fotókat Vincze Márton készítette.
