Ülök a Borfaluban, és nem hiszek a szememnek. Na jó, legyünk őszinték! Dehogy ülök, még állni is alig van hely az amúgy igen tágas területen, a színpad előtti küzdőteret körülölelő, számos asztal és szék által otthonossá varázsolt domboldalon. Annyian vannak, hogy alig találok olyan pontot, ahonnan ráláthatok, egyáltalán milyen koncert van itt péntek este 11 után.
Ilyen lehet velencei, dubrovniki, barcelonai lakosnak lenni? Öt évvel ezelőtt írtuk meg, hogy kialakult a Fishing hegyi, „sznob”, boros budai része, amely akár el is szakadhatna a kemping lenti, „proli”, sörös, pesti, tágas és hangos színpadokkal és sátrakkal telezsúfolt nagyobb részétől. Hiszen két kis fellépőhelyével (A tűzhöz közel hagymaszínpada egy köpésre van az erdőben), saját gasztróutcáival és szerény vizesblokkjával akár önállósodhatna is. Az árusbódék helyére idén egy nagy tábortűz került, ami tovább növelte a „negyed” exkluzivitását. És most ezt a gyöngyszemet zabálják fel a szemem előtt a tömegturizmus disznai? Mi történik itt? Vége a jó világnak? A Borfalu az új bulinegyed, én meg a régi időket visszasíró, a helyet ellepő siserehad miatt bosszankodó őslakos?
A helyzet korántsem volt ilyen drámai. Ám a tömeg mintha tényleg nagyobb lett volna minden eddiginél. Szerda délután általam sosem látott hosszúságú sor várta türelemmel, hogy beléphessen a fesztivál területére. Jól jártak a tavalyi bérletük árát bennhagyók, mert részt vehettek a keddi nulladik napon, ahol a júniusi Minifishinghez képest is szellős volt a nézőtér, és pillanatok alatt hozzájuthatott mindenki a karszalagjához.
A jóval közelebb hozott víziszínpadnál is percek alatt hatalmas dugó alakult ki,
aki nem ment le a kezdés előtt nagyjából 20 perccel, esélye sem volt, hogy ne csak hallja, hanem lássa is a Carson Comát. De az egy órával későbbi Platon Karataev-fellépésen sem ártott volna, ha van az embernél egy sámli. A Csaknekedkislányon olyan szorosan álltunk még a keverőpult előtti részen is, mint más koncerten az első sorokban. Nem irigylem azt, akinek a tömeg közepéből ki kellett mennie piáért vagy a mosdóba. Sosem jutott vissza az eredeti helyére, az biztos! Viszont nagy dicséret illeti a szervezőket és a fesztiválon dolgozókat, mert én nem tapasztaltam, hogy a nagyobb létszám ellenére többet kellett volna sorban állni.
De miért is gyűlt össze a sosem tapasztalt méretű tömeg a Borfaluban? Az Aurevoir. együttes koncertezett, mely (szégyen vagy nem: utána kellett néznem) zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalok etno-beat zenekara. A közönség joggal kezdett rá a „Nagyszínpad, Nagyszínpad” rigmusra. Nem lenne meglepő, ha jövőre egy nagyobb színpadon találná magát a zenekar. Azért is jó a Fishing, mert a másik végletet is könnyen meg lehet tapasztalni. Mint azt tettem csütörtök kora délután A tűzhöz közel színpada előtt, amikor
iamyank vezetett be egy maroknyi nyitott fesztiválozót a hangerdőbe.
Néhány szintetizátorhangot virtuóz módon csavargatott, alakított, szerkesztett zenévé egy keverő és egy laptop segítségével. Egyedi és megismételhetetlen zenei utazásra indultunk, ahol néha előfurakodtak a bólogatásra késztető ütemek, majd szépen vissza is simultak a dallamok közé. Egy erdei tisztáson állva-ülve a tér megnyílt előttünk, kitágult és megváltozott az idő, de talán iamyank előtt is, mert bár igyekeztek jelezni neki, hogy túllépte az időkeretet, a koncert akkor fejeződött be, amikor annak eljött a megfelelő ideje.
Korábban már említettem a Csaknekedkislányt, mely személyes tapasztalataim szerint 2019-hez képest a legkomolyabb rajongóibázis-növekedéssel büszkélkedhet a fellépők között. Ebben komoly szerepe lehet annak, hogy a Petőfi Rádió is játssza egy-két dalukat. A legnagyobb tombolás a már két éve is nagy slágerként eljátszott Tihanyra és Falábú nőre volt, de én most Csepelláék József Attila-feldolgozását akarom kiemelni. A fájóan aktuális Levegőt! című verset korábban a Kaláka zenésítette meg, ezt is felhasználva dolgozott a Csaknekedkislány,
az eredmény pedig túlszárnyalta Gryllusék verzióját.
Tovább haladva a költészet kanyargós ösvényén, eljutunk a Platon Karataev Valaki jár a fák hegyén című dalához, mely – nem levonva a korábbi megzenésítők (a Kaláka itt is feltűnik) érdemeiből – kiemelkedő, Kányádi versének nagyságához mérhető alkotás. Ajánlom mindenkinek a De jó elhagyni magamat című 2019-es albumot, mely a magyar underground Kaláka-feldolgozásait gyűjtötte csokorba, és szerepel rajta a két fentebb említett dal is. Ugyan a 20. századi magyar költők vitték a prímet (fél füllel egy Nagy László-megzenésítést is elcsíptem a Folkfonicstól: Adjon az Isten), de mindenképp fel kell jegyeznem a Bohemian Betyars által felfedezett 15. századi Villany Ferencet (alias François Villon), aki az Ellentétek balladája című versével képviseltette magát a fesztiválon.
Mindenki azt kérdezi tőlem, hogy mik voltak a legjobb koncertek az idei Fishingen. Erre valahogy nem tudok rendesen válaszolni, sokkal inkább a legjobb pillanatok, percek ugranak be. Ilyen volt az Erik Sumo Band Summertime-ja. Persze, ez egy unásig ismert jazz-sztenderd, amivel nagyon nem lehet mellényúlni, de Tövisházi feldolgozásában, Kutzora Edina és Kiss Erzsi énekével
csütörtök hajnalban a Fishinglaci Nagyszínpadon nem volt ennél jobb dolog a világon.
Különösen úgy, hogy a 12 fokban, a fázás határán táncolva, saját leheletemet látva nem épp a nyár jutott eszembe, pedig elvileg még az van. Amúgy Drapos Gergely basszusgitáros (ő penget a Péterfy Bori & Love Bandben is) ellopta a show-t, nem először bemutatva utánozhatatlan mozgáskultúráját, tökéletes koordináltsággal közlekedve fel-alá a színpadon. Vele ellentétben Kiss Tibor „Sztivi” (hiperkarma, Kaukázus) nem higanymozgásával hívta fel magára a figyelmet, hanem színes égőkkel ékesített átlátszó kabátjával. Illetve azzal, hogy nem titkolta, ő is függ valamitől: láncdohányosként egyik cigiről gyújtott a másikra.
Azt tapasztalom magamon, hogy fontos, milyen koncerttel indul a fesztiválom.
Olyasvalami kell, ami nem rúgja rám egyből az ajtót, hanem ügyesen ráhangol a többnapos eseményre. Idén a Budapest Bár remek választás volt erre a feladatra. Farkas Róbert zenekara ezen az alkalmon öt énekessel lépett színpadra. Az egyetlen hölgy Tóth Vera volt (hihetetlen, de már 17 éve nyerte meg az első Megasztárt), aki láthatóan élvezte a fellépést, mi pedig a hangját, mely élőben talán még meggyőzőbb. Rajta kívül Mező Misi, Ferenczi György, Frenk és Szűcs Krisztián szórakoztatta a domboldalban állókat.
Szűcs Krisztiánra másnap várt az igazi erőpróba,
amikor a Heaven Street Sevennel lépett fel. A HS7 2015-ben oszlott fel, az eredeti terv az volt, hogy öt évvel később két koncertre állnak össze, de a járvány egy évvel elcsúsztatta a sokak által várt eseményeket. Így a Csinálj olyat, hogy másnap Fishing Nagyszínpadon látott koncertjük azért volt különleges, mert mindenki arra gondolt, hogy ezután könnyen lehet, hogy sosem látja többet élőben fellépni ezt az együttest. Nagyjából ugyanez a helyzet a Kistehénnel is, bár náluk a végleges visszavonulás nincs ennyire kategorikusan kijelentve. Egyik „búcsúkoncertre” sem lehetett panasz, a közönség talán utoljára énekelhette együtt kedvenceivel a Dél-Amerikát vagy a Jó csávó a Markót.
Ülök a gépem előtt, igyekszem befejezni a beszámolót. Felidézem a Jürgen Klopp-hasonmásversenyen komoly esélyekkel induló Lovasi Andrást a Kiscsillag koncertjéről, az általam ismét elhanyagolt Civil ligetet, a Sommelier on Orfű tanninjait és az egymást csipkedő borászokat. Ha eszembe jut, hogy júniusig kell várni a következő Fishingre, hajlok arra, hogy inkább a Borfaluban üljek. Azaz álljak. De nem kezdem elölről.
Fishing on Orfű, Orfű, 2020. augusztus 25–28.
A nyitókép forrása a Fishing on Orfű Facebook-oldala.
