Borsik Miklós verse

Onnan jön el ítélni

Ha attól fél, nem tudja, mit érez,
vagy attól, hogy nem tudja az érzés nevét,
nyugodt lehet, félelem. Világos, merre néz.
Rá, de hol a félelem arca, nincs, csak
járdaszegély, vonalak, könnyű minden.
A fényt utánad billentik a Barosson, nem kell,
hogy te magad borítsd az útra. Sziámi macskának
dobbantanak, gyűlik a lényegtelen aranytartaléka.
A képernyőn összegyűlt porba rajzolnám a kanyart,
amivel a szél megkerülte a Szigonyt. De kézfejem
órák óta egy Dugonics utcai kilincsen lóg,
lábfejem a friss zebrán hever. Az ablakból figyelem
lassú szétszóródásomat és egy felesleges kérdést –
ki se mondták, de már elképzelték, hogy teste lesz,
színe, szőre. Eljut a felújított padig. Később
csatlakozik egy járdasziget szemetéhez,
ott él és uralkodik.

Borítókép: Piqsels